Hírek

Ingyenes Prog X-Mas Countdown Party a G3-ban

Induljon zúzdával a karácsonyi várakozás! Az első adventi gyertya meggyújtása után ingyenes bulira várnak mindenkit szeretettel, az új Gödör Klubba. Ha súlyos, technikás, dallamos zenékre vágysz, ott a helyed! A 19 órai kapunyitást követően a Mytra csap először a húrok közé. A kazincbarcikai csapatnak nemrég jelent meg az új anyaga, Beta néven. A lemezről csak jókat írt a rockzenei sajtó, gyertek és tapasztaljátok meg Ti is ezt élőben. 21 órától az At Night I Fly nevezetű formáció következik. A 2012-ben alakult modern progresszív metal zenekar még megalakulásuk évében előrukkolt a September Kills névre keresztelt EP-vel, és az azonos néven futó klipjük tavaly felkerült a The History of Metal top 10-es listájára. Őket a Miserium követi a fellépők sorában. A 2009-ben alapított zenekar tavaly év elején adta ki első nagylemezét, mely a Return to Grace nevet kapta. Saját elmondásuk szerint ők egy kicsit sötétebb hangvételű progresszív metált játszunk, késhegynyi göteborgi death metállal, néhol rabszolgatartó hard rockkal, kevéske funky-val, barokk zenével vagy épp reggae-vel fűszerezve. Igazán figyelemreméltó elegy, érdemes rájuk odafigyelni. Az estét a BZ Project zárja. Ezt a csapatot BZ azaz Bátky Zoli és a Miserium zenekar alkotja és ők is túl vannak már a bemutatkozó kislemezükön. A 7414 című EP-ről és a csapatról többet a Facebook oldalukról tudhattok meg. Akár csak a többi fellépő zenekarról. Keresd ezeket és a Facebook eseményt a cikk alján.

Prog X-Mas Countdown Party

2014.12.02.
új Gödör Klub, VI.kerület, Király utca 8-10, Central Passage

19.00 – Kapunyitás
20.00 – Mytra
21.00 – At Night I Fly
22.15 – Miserium
23.15 – BZ Project

Ingyenes!

https://www.facebook.com/events/736058099804014/
https://www.facebook.com/MytraOfficial
https://www.facebook.com/atnightiflyband
https://www.facebook.com/Miserium
https://www.facebook.com/bzproject

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek