Insane – aktualitások: Hatebreed-Unearth-Billy Talent, PMF koncert

Az utóbbi időben elég sok minden történt velünk, így szeretnénk néhány mondatban összefoglalni, mi is a helyzet mostanság az Insane háza táján.

A felállás némi vérfrissítésen ment át, így megújulva, megerősödve és rengeteg szép emlékkel zártuk tavaszi honjáró turnénkat.

Mindeközben óriási lehetőségek tárultak elénk, így júniusban két exkluzív bulin is együtt játszhatunk a Hatebreed-del és az Unearth-el Bécsben és Ostravában.

Természetesen a nyár javarészt fesztiválozással fog telni, így nagy valószínűséggel az ország több pontján is el lehet majd csípni minket valamilyen szabadtéri megmozduláson. Árnyékban, hideg sörrel. 🙂

A hazai programok mellett idén is visszatérünk Szlovákia legnagyobb fesztiváljára, a Topfestre, ahol olyan nagy nevek társaságában játszunk majd, mint a Billy Talent.

A meleg évszak zárásaként pedig ismét sor kerül a már-már hagyományosnak is nevezhető balti – turnénkra. Ezúttal azonban egy nagyobb körre megyünk, és olyan klubokba is eljutunk, ahol korábban még nem jártunk.

Az őrült fesztiválszezon megkezdése előtt pedig most már tényleg leforgatjuk az első videóklippet is a Concord The World lemez egyik dalához, amit aztán ha minden jól megy néhány héten belül ti is láthattok majd.

Insane facebook: www.facebook.com/bandinsane

Nyári koncertek: www.facebook.com/events/109393482598742

05/17 Eger (H), Éter Fesztivál
05/18 Szántód (H), Pannónia Fesztivál 19:00
05/29 Budapest (H), A38 Tetőterasz
06/08 Mindszent (H), Fesztivál
06/23 Wien (A), Arena w./ HATEBREED (USA), UNEARTH (USA)
06/27 Pécs (H), Rockmaraton 22:20
06/28 Piestany (SK), Topfest 20:40
06/29 Tokaj (H), Hegyalja Fesztivál 17:00
06/30 Ostrava (CZ), Barrack w./ UNEARTH (USA)
07/05 Szabadszállás (H), Szar Fesztivál 22:00
07/19 Várpalota (H), Alfa Fesztivál 01:30
07/20 Debrecen (H), Campus Fesztivál 17:00
07/31 Székesfehérvár (H), Fezen 17:30
08/08 Kaunas (LT), Underground Pub
08/09 Klaipeda (LT), Roko Stotis
08/10 Liepaja (LV), Fontaine Festival
08/13 Alytus (LT), Alytus In
08/14 Mazeikiai (LT), Samogitian Mc
08/15 Riga (LV), Club Depo
08/16 Cesis (LV), Fono Klubs
08/17 Jelgava (LV), Mc Balerija

Insane

Kapcsolódó cikkek

Insane – nyári nosztalgia bulik

NorthWar

Insane – Speciális jubileumi buli a Rockmaraton nyitónapján!

NorthWar

Insane: Err – megjelent az új album a márciusi HammerWorld mellékleteként

NorthWar

Insane – Készülnek az új dalok!

NorthWar

Insane – Sikeresen tavaszi turnék

NorthWar

Insane – Új videó

NorthWar

Insane – Csütörtökön Indul az Őrület!

NorthWar

Insane – Újabb helyzetjelentés!

NorthWar

Insane – Minden, amit az új lemezről tudni érdemes!

NorthWar

Watch My Dying, Insane, Blind Myself @ Dürer Tavaszi Fesztivál

NorthWar

Insane új klip!

NorthWar

Insane Interjú

NorthWar

Pro-Pain – Insane turnévideó és hírek

NorthWar

Insane 10 éves Születésnapi koncert: “Րrültek éjszakája” – Koncertbeszámoló

darkfeelings

Insane Interjú

Vodka

INSANE – Our Island – Our Empire

Vodka

X. Kelet Underground Fesztivál – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Arcadia, Insane, Replika – Koncertbeszámoló

xfixbitchx

Ill Nino, Insane, Cadaveres – Koncertbeszámoló

Razorwire

Black Out, Wisdom, Demonlord, Dalriada, Insane, Subscribe, Moon of Soul – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár