“Elsőként az “Amennyit az Isten…” szöveges videója került a köz metal-csatornáiba, most pedig az “Adj Uram!” című fohász mozgóképű verziója kínálja fel a mámorban ázó különvélemények újabb poharát. 11 dal, 11 reményhagyaték, 11 hangos kortyba oltott valami még. Hamarosan fogyasztható! Kísérő nélkül ajánlott!” – így vezette fel az INVADER harmadik nagylemezüket és annak második új dalához készült klipet, amit Koós Attila készített, és a BonyHardRock Barátikör részvételével forgattak a bonyhádi Kedves Presszóban.
▶️ Invader: Adj Uram! (Hivatalos videoklip)
www.youtube.com/watch?v=s5ARVaDCRSA
Puccer (gitár) így mesélt a forgatásról:
„A klipforgatás nagyon kalandos volt. Bonyhádon, egy baráti társaság jóvoltából, az ottani „Kedves presszó”-ban forgattunk, ahol nem csak nagyon finom sörök kaphatók, de még egy fogadóiroda is működik, azaz ki-be járnak a vendégek. Elképzelhető, hogy mekkora feltűnést kelthettünk, amikor belépve üvöltő zenét hallottak, és azt látták, hogy öt nem egészen normális manus ténfereg ide-oda egy kamerás ember utasításai szerint. Szép volt…! Aki leült fogyasztani, azt bele is vettük a dologba. Ugyanakkor reméljük, hogy valamelyest átjön a dalszöveg mondanivalója a látottakból, igyekeztünk a lehetőségeink szerint ezt megvalósítani.”
Az INVADER zenekar 2019 év elejétől dolgozik új anyagán VALÓSÁGELVONÓ címen, mely dalai már elkészültek, és csak az utómunkálatok vannak hátra, a zenekar elmondása szerint az album “egy lélekreakció a közeli múlt jelenjeire”. A korong a tavalyi “Egyszer élsz!” album utódja, összességében pedig a zenekar harmadik nagylemeze. Az albumot a 2018-as koronghoz hasonlóan a zenekarba 5 év kihagyás után visszatért Nachladal István (ex-Wisdom) énekessel vették fel.
“A munkameneten változtattunk, Steew volt a zenei rendező és az ő „felügyelete” alatt készült az anyag. A stílus is kicsit más lesz, mint az eddigi lemezeken hallható volt, talán érettebb, összetettebb azokhoz képest. A szövegeket Steew írta, a dalok egy részének zenéjét is Ő szerezte, Tomi és Puccer dalait is rendbe rakta.”
Az INVADER április 20-án a Barba Negra Music Clubban nyitja az estét 19 órától a MOBY DICKTerápia lemezbemutató koncertjén, ahol a KALAPÁCS előtt képnek fel. A zenekar néhány tavaszi koncertet követően nyáron motoros találkozókon, és a Rockmaratonon is fellép, ősszel pedig két hónapos turné keretében a vadonatúj A Reményhozó albummal turnézó OSSIAN vendégeként fogják járni az országot, és bemutatni az új anyagot.
▶️ Moby Dick – Terápia lemezbemutató és dedikálás + Kalapács + Invader / Barba Negra Music Club Facebook esemény:
www.facebook.com/events/295704834467646/
Invader 2019:
Nachladal “Nahi” István – ének
Lahovicz “Puccer” Zoltán – gitár, vokál
Munkácsi Tamás – gitár, vokál
Krcsmarik “Steew” István – basszusgitár, vokál
Nagymihály Lajos – dobok
▶️ Invader Facebook:
www.facebook.com/Invaderzenekar/
▶️ Nail Records Facebook:
www.facebook.com/NailRecordsHungary/