Hírek

Ivan & The Parazol a Rockházban

Ősszel az immáron két féléve tartó töretlen siker örömére ismét beindult a városszéli klub. Budakalászon október végétől havonta újra füstös koncertteremmé alakul tehát a faluház, hogy életben tartsa az élőzenés bulik hagyományát.

Az idei szezont egy igazi metal-hangulatú bulival az Omen zenekar nyitotta meg, őket pedig most november 14-én az Ivan & The Parazol fiatal csapata követi. A kellemes, talán kicsit nosztalgikus rockzenét játszó formáció 2010-ben alakult, ám – a banda rövid múltja ellenére – Londonban és az Államokban is megfordultak már a srácok. Zenéjüket pedig még a Deep Purple is elismerte, előzenekarnak invitálva a csupán 4 éves zenekart budapesti nagykoncertjére.

A különleges produkcióba, melyért úgy tűnik világhírű zenekarok rajonganak, most bárki bepillantást nyerhet: Az Ivan & The Parazol egy hét múlva a Rockház vendége lesz, előttük a The Moon játszik majd.

***

Decemberben pedig egy újabb különlegesség érkezik a Rockházba: a CAFB akusztikusra formált verzója, a CAFB Naturals debütál majd itt. Az ő vendégük a Hisztéria csapata lesz, szintén akusztikusra hangolva.

Ezen a koncerten reméljük bebizonyosodik majd, hogy a zenénknek szövegben és dallamban is van mondanivalója, hiszen a CAFB nem csak egy egyszerű punkrock banda, hanem jóval több annál.” – ajánlja az estét a zenekar.

Mindez maxmimum 15 perc hév-útra Budapest centrumától.

2014. november 14. Ivan @ The Parazol
2014. december 6. Cafb Naturals

Helyszín: KKMH Rockház, Budakalász

További információ és jegyfoglalás:

https://www.facebook.com/kkmhrockhaz

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek