Ahogy azt korábban bejelentettük, a J. D. Overdrive, egy déli metált játszó lengyel banda idén tavasszal vadonatúj stúdióalbumával tér vissza. A „The Kindest Of Deaths” tervezett kiadása Európában április 13. (É-Am: május 5.) az MVD által. A “Wreckage, Part II” című számhoz készült dalszöveges videó elérhető ITT.
Stempel, a banda gitárosa így nyilatkozott: “Az elmúlt két évben az énekesünk belém sulykolta, hogy olyan nagyszerű bandákat hallgassak, mint a High on Fire, Clutch vagy a Kongh. Ezeken kívül pedig magam is felfedeztem pár csapatot, például a Planet of Zeus-t vagy a Red Fanget. Szerintem az emberek ki fogják hallani ezeket az inspirációkat az új albumon. Ugyanakkor mi még mindig azt a zenét játsszuk amit előtte, és élvezzük is, szóval nem vesztettük el a régi identitásunkat. Ennek ellenére remélem, hogy pár embert azért meglephetünk az album hangzásával, ami a véleményünk szerint egyszerűen elképesztő. A dalok nagyon élően hangzanak… akármit is jelentsen ez (nevet).”
Az énekes, Suseł hozzátette: “A bandán belül mindent a véletlen diktál, így van ez az új album címével is. Hogy a dolgok még viccesebbek legyenek, én magam személy szerint utálom, ha egy albumot egy számról neveznek el, most mégis én javasoltam ezt. A ‘The Kindest of Deaths’ egy olyan szám, ami tényleg kitűnik a többi közül, és egyszerűen lehengerlő. Amikor a borítókép koncepciója felmerült (ami tökéletesen illik a címhez) már tudtuk, hogy jól választottunk. Maga a borító is, ami Maciej Kamuda munkája, csodálatos – abszolút nem a stílusunk, mégis tökéletesen tükrözi az album dinamikáját. Véleményünk szerint az új lemez előző munkáink nagyszerű folytatása. Még mindig JDO, de sikerült beletennünk pár új ötletet is, melyek remélhetőleg még élvezetesebbé teszik hallgatását. És a hangzás amit Stempel is említett – ember, soha nem volt jobb hangzásunk, és pont (óriási köszönet Haldornak és a Satanic Audionak). De ne nekünk higgy – a zene magáért fog beszélni…”
Az album felvételei, keverése és masteringje Haldor Grunberg producer által történt a Satanic Audio Studio-ban.
J. D. Overdrive
„The Kindest Of Deaths”
Számlista:
- Wreckage, Part I
- Crippled King
- The Lesser Evil
- The Fury In Me
- Dull Knives and Dead Friends
- Seeds and Stones
- The Greater Good
- Demon Days
- Wreckage, Part II
- A Painful Reminder
- The Kindest of Deaths
A banda 2007-ben alakult, amikor Michal “Stempel” Stemplowski gitáros (Luksus dobos és Kuba basszusgitárossal) felkérte Wojciech “Susel” Kaluza énekest új rock projektjéhez Jack Daniels Overdrive néven. Saját maguk által kiadott debütáló EP-jük, mely a “Pure Concentrated Evil” nevet viselte, rengeteg webzine és magazin dicséretét nyerte el. Legelső koncertjüket a Chrysler Suicide (egy legendás lengyel csapat) előtt adták, a következő kettő nyitó koncertjüket pedig a Beatallica előtt. Mindeközben a banda átesett két tagcserén, Lukasz “Jooras” Jurewicz dobost és Lukasz “Peo” Pomietło basszusgitárost üdvözölve sorai között. 2009 márciusában őket érte a megtiszteltetés, hogy Krakkóban a legendás stoner metál csapat, Phil Anselmo Down bandája előtt játszhattak. A következő hónapokban elérkezett az elkerülhetetlen – nevüket J. D. Overdrive-ra változtatták, hogy elkerüljék a jogi problémákat a tennessee-i mágnással. Ezután pedig legnagyobb meglepetésükre 2011. március 9-én Zakk Wylde Black Label Society bandája előtt játszottak Varsóban. Több mint három évnyi koncertezős tapasztalatgyűjtés után és kiélezett anyagával a J.D. Overdrive büszkén adta ki debütáló albumát. Az album címe „Sex, Whiskey & Southern Blood” volt, és a Metal Mind Productions által jelent meg 2011 júniusában. Ez az év és a következő még több élő fellépést hozott, és a banda olyan zenekaroknak nyitott, mint a Blood Ceremony, Whitesnake és Soulfly. 2013 májusában kiadták második albumukat “Fortune Favors The Brave!” címmel. A keverés és a mastering Piotr Gruenpeter munkája volt, aki leginkább a post-black fenomén THAW, valamint olyan bandák partnereként ismert, mint a Searching For Calm és Sun For Miles. A „The Kindest Of Deaths” a banda harmadik stúdióalbuma, kiadása pedig Európában április 13-ra várható, Észak-Amerikában május 5-re (via MVD).
Tagok:
Wojtek ‘Suseł’ Kałuża – ének
Michał ‘Stempel’ Stemplowski – gitár
Łukasz ‘Joorek’ Jurewicz – dob
Marcin ‘Stasiu’ Łyźniak– basszus
J.D. Overdrive on-line:
http://www.jdoverdrive.pl/
www.facebook.com/jdoverdrive