Lévai Balázs több mint egy éven át forgatott a Tankcsapdával, a népszerű zenekar jubileumi évét feldolgozó dokumentumfilm ’HÁROM ROHADÉK ROCKCSEMPÉSZ – A huszonötödik év’ címmel május 13-án jelenik meg DVD-n. A 2014-ben készült felvételek végigkísérik a zenekar munkáját és mindennapjait, bemutatva az időszak minden fontos történését a tavaszi Európa turnétól a nyári lemez és klipfelvételeken át a jubileumi nagykoncertekig, utazásokon, laza és feszült pillanatokon keresztül egészen az évet záró eseményekig. A film korábban még nem látott helyzetekbe is bepillantást nyújt: zenekari és üzleti megbeszélések, öltözői, színpad mögötti és magánéletből elkapott jelenetek, be és elszólások. A stáb Debrecentől Koppenhágáig kísérte a zenekart, ott volt minden fontos eseménynél, semmi nem maradt rejtve a kamerák elől.
„A végeredmény egy igazi mocskos rockfilm, amibe a felvételeket hol kamerával, hol goproval, hol telefonnal készítettük.” – foglalta össze Lévai Balázs rendező. „Úgy 120 órányi nyersanyagot rögzített a stáb, a több hónapon át tartó vágás során ebből alakult ki a 105 perces film. Nem akartunk sem mítoszt építeni, sem mítoszt rombolni. Azt akartuk megmutatni, mennyire sűrű egy sikeres magyar rockzenekar élete, a koncerteken kívül milyen rengeteg feladatuk van, ahol helyt kell állniuk. Nagyon sok apró mozaikból áll össze a kép, egy menő rockbanda hétköznapi szilánkjaiból, amelyeken keresztül ismerjük meg szép lassan a három főhőst. A legkülönbözőbb élethelyzetekben látjuk őket: szponzortárgyalás, klipforgatás, próba, dedikálás, vízilabda meccs, Hungaroring, elegáns sajtótájékoztató, lemezfelvétel, utazás, sportolás, tiszai házibuli. De a legtöbbször a természetes környezetükben: a koncertek előtt és után. Szerintem nem volt még magyar rockfilm, amiben a néző ennyire érezné a backstage-ek tömény kan és izzadtságszagát. Semmi póz, alsógatyában iszunk egy kimerítő buli után és örülünk, hogy élünk.”
Ha három ember ennyi ideig összezártan éli mindennapjait, joggal merülhet fel a nézői kérdés, hogy lesz-e benne dráma, zaftos konfliktus, és mennyire cenzúrázták az alapanyagot… Lévai erre is pontosan válaszolt: „Teljesen szabad kezet kaptam a zenekartól. Mondjuk, szerettem volna több feszkót közöttük, ami jót tett volna a filmnek, de sajnos semmi érzékük a drámaisághoz. Nem vesztek össze még a kedvemért sem.”
A DVD-t május 13-tól vehetik kézbe a rajongók, az ország valamennyi MOL töltőállomásán kapható lesz. A film mellett extraként szerepel rajta az ’Alföldi gyerek’ című új dal klipje, és annak werkfilmje is. A zenekar így beszél az új dalról: „Az ’Alföldi gyerek’ című dalt a május 13-án megjelenő ’Három Rohadék Rockcsempész’ dokumentumfilm kísérődalának szánjuk. Tipikusan az a dal, ami nagyon spontán módon született. Különösebb tervezgetés nélkül – ahogy szokták mondani – egyszerűen csak ’kicsúszott’ a kezeink közül. A hangulata a szövege és a klip képi világa is jól tükrözi a Tankcsapdát: egyszerű, vidéki és így jól illeszkedik a dokumentumfilmhez is. Biztosak vagyunk benne, hogy a nyári bulikon is sokszor játsszuk majd!”
További infók: http://www.tankcsapda.com, http://www.facebook.com/tankcsapda