Jövő májusra halasztja a Helloween budapesti koncertjét

A Helloween nehéz szívvel jelenti be, hogy elhalasztani kényszerül a UNITED ALIVE PART 2 Európai turnéját. Az eredetileg szeptembertől november közepéig tervezett koncertsorozat 2021 áprilisától június közepéig tart majd, a magyarországi koncertre pedig május 3-án kerül sor, a Budapest Sportarénában. A megváltott jegyek változatlanul érvényesek.

A zenekar közleménye arra is kitér, hogy ez a generációk óta nem látott járvány mindenkit kihívás elé állít, és a fertőzésveszély még most is jelentős. Emellett az egyes országok eltérő szabályozásai miatt az eredeti turné lebonyolítása nagyon bizonytalan lett volna. A zenekar videóközleményét itt láthatjuk: https://www.facebook.com/LiveSoundProd/videos/245066486820936

„Egy Helloween koncert arról kell, hogy szóljon, hogy a rajongók összegyűlnek, szórakoznak, jól érzik magukat, és együtt ünnepeljük azt a zenét, amit mind szeretünk. A világ jelenlegi állapota nem tesz lehetővé egy ilyen gondtalan estét” – mondták el.

A zenekar egyben az egyelőre cím nélküli, vadiúj nagylemez kiadását is eltolja a következő év elejére. A produkciós munkálatok már a célegyenesben vannak: Ronald Prent New Yorkban dolgozik a számok keverésén. „Igazán büszkék vagyunk az eredményre, és alig várjuk, hogy együtt, élőben ünnepeljük az új nótákat a rajongóinkkal – de most türelemmel kell lennünk még egy kicsit. Az egészség az első!”

A várakozás idejére a Helloween egy kisebb meglepetéssel is készült: egy különleges, „koronás pólót” tettek elérhetővé a https://www.pumpkins-store.com webáruházban, amit beszerzési áron, ingyenes szállítással érhetünk el. A jövő májusra áthelyezett budapesti koncertre a jegyek változatlanul kaphatók.

A Livesounds bemutatja: United Alive Part II
2021. május 3., hétfő
Papp László Budapest Sportaréna
Helloween Pumpkins United koncert
Belépő: kiemelt álló 18.900, normál álló 15.900, ülőhelyek 13.900-18.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
https://www.helloween.org/

https://www.facebook.com/livesoundProd
https://www.facebook.com/events/465764790737802/

Kapcsolódó cikkek

Helloween koncert az Arénában: mindhárom énekesét hozza a német metal zenekar

NorthWar

KME videók: Unborn Suffer, Lost Society, Six Reasons To Kill, The Vision Ablaze, Ashes To Ashes, Helloween, Votum, The Black Dahlia Murder

NorthWar

A Helloween bemutatja a ‘Stay Crazy’ track videóját!

NorthWar

A Helloween bemutatja a »My God-Given Right« első számról-számra előzetesét

NorthWar

A Helloween bemutatja a ‘My God-Given Right’ klipjét a Blabbermouth.net oldalon!

NorthWar

Helloween – »My God-Given Right« albumelőzetes! 

NorthWar

Helloween – Megjelent a ‘Battle’s Won’ című első single és dalszöveges videó!

NorthWar

Kizárólag a Rockmaraton fesztiválon a Helloween zenekar!

NorthWar

A Helloween bejelenti az új album számlistáját és az első single-t

NorthWar

Helloween – Kész az új album és borító / előrendelés megkezdődött

NorthWar

Helloween – 2014 nyári fesztivál befejezve, vissza a stúdióba!

NorthWar

Helloween, Gamma Ray, Shadowside – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Helloween, Stratovarius, Wisdom – Koncertbeszámoló

Darkjedi

HELLOWEEN – Gambling With The Devil

Darkjedi

Helloween, Gamma Ray – Koncertbeszámoló

Anonymous

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár