Július 25-én minden bizonnyal a nyár egyik leghúzósabb bulijának nézhetünk elébe, hiszen a Dürer kert kisterme egy nem akármilyen underground estnek fog táptalajt adni.
Több turné is keresztezni fogja egymást, ami igazi zenei csemegét fog ajándékozni a nagyérdeműnek.
Egyértelmű, hogy a sötétebb zene szerelmesei fogják elsősorban megtalálni a helyüket az estén, hiszen 6 (a maga stílusában) kiváló zenekar fogja megosztani a színpadot egymás között.
Ne is szaporítsuk a szót!
Hazai részről az Oaken fog egy rendkívül masszív bemelegítést adni az estéhez.
Lehangolt sludge / post metaljukkal az egyik legintenzívebb hazai underground zenekart tisztelhetjük bennük, akik egy tavaszi turnéval a hátuk mögött most a Dürerben fogják bemutatni a King beast dalait.
A Stormo neve ismerősen csenghet a hazai koncertre járó közönségnek, hiszen kétszer is megfordultak már nálunk az avantgarde math / screamo nagyágyúi. A két évvel ezelőtt kiadott „SOSPESI NEL VUOTO BRUCEREMO IN UN ATTIMO E IL CERCHIO SARÀ CHIUSO” lemez meghatározó anyag lett az európai színtéren belül, hiszen egy abszolút saját útjukon járó zenekart ismertünk meg bennük, akik saját nyelvükön adják elő dalaikat pazar előadásmód keretein belül.
A dán Hexis utolsó pillanatban csatlakozott a Centuriessal közös turnéhoz (a Wrong lemondta időközben), és emiatt immáron harmadik alkalommal tisztelhetjük őket Budapesten.
A szinte teljes tagcserén átesett zenekar (az énekes, Filip kivételével) most újult erővel robban be újból a köztudatba disszonáns, sludgeos black/core-jukkal. Remekül viszik tovább a Celeste által megkezdett irányt saját hangzásvilággal és gondolatokkal megspékelve.
A Centuries már járt nálunk egyszer a Trafik klubban, és ott egy emlékezetes bulit hagytak a hátuk mögött. Mondhatni a Hexis remek banda mellé társult, hiszen hasonló hatásokkal bír mindkét zenekar.
A nemsokára új anyaggal jelentkeznek a 2014-es „Taedium Vitae” után, amely a Southern Lordnál! jött ki és rengeteg helyen kiváló kritikákat kapott, persze nem érdemtelenül. Az új anyag még agresszívabb és direktebb irányt fog képviselni, mint elődeik.
Hogy mi a különbség a GRAF ORLOCK és a GHOSTLIMB között?
Elsősorban a gitáros / énekes Justin Smith, aki mindkét banda agya, illetve, hogy egy bulin nézheted meg mindkét zseniális zenekart.
A Ghostlimb egy dallamosabb, melodikusabb hardcore vonalat képvisel, de erre nem kell senkinek sem egy letisztult, mainstream dologra gondolni. Ugyanúgy ott van a mocsok a Ghostlimb zenéjében is, amennyire kell.
Bárcsak minden melodikus banda ennyire paraszt lenne.
A legutóbbi „Difficult loves”-ra keresztelt nagylemez több körben is nagyon jó kritikákat kapott.
A GRAF ORLOCK már játszott nálunk egyszer, akkor is egy felejthetetlen bulit adtak, valószínűleg most sem lesz másképp.
A zenekar legendás arról, hogy különböző filmekből vág bele jeleneteket a zenéjébe, és különböző tematikájú lemezeket építenek fel eme szemlélet szerint. Bizonyos helyeken emiatt „cinema grindnak” is nevezik a stílust, amit művelnek. Ez a koncepció és hozzáállásuk teszi őket különlegessé és kiemelkedővé a színtéren belül. Zenéjükben tökéletesen keveredik a fastcore, punk, crossover, a stoner és a grind. Új lemezük,a Crime Traveler is érdekes történeteket mesél el egy emberről aki különböző időutazásokat végez (miután beinjekciózta magát) a történelem különböző időpontjaira, helyeire.
A Graf orlock pedig ehhez a szürreális világhoz adja a talpalávalót egy agresszív gyors punk formájában.
A sok zenekarral való tekintettel korán lesz kezdés!
Start. 20.00
Beugró: 1500 HUF
FACEBOOK EVENT: https://www.facebook.com/events/870382953081111