Június 7-én a budapesti glam rock’n’roll szcéna alap zenekara, az Atomic Playboyz ad koncertet az óbudai KVLT klubban. December 1-jén jelent meg a Ground Records égisze alatt a „Searching For Gods, Living Like Dogs „ című albumuk, amit azóta is nagy sikerrel pörgetnek országos és világszinten. Nemrégiben például egy Japán lemezbolt rendelt be az anyagból egy kört de az ország több lemezboltjában is megvásárolható a korong.
Az este folyamán fellép még a szintén rock’n’roll-ban utazó, budapesti Moonshine Melodies zenekar is akik egy régebbi közös formáció újjáalakulásaként jöttek létre. Mai felállását 2018 őszén nyerte el majd a Barba Negra klubban debütáltak a Kiss Forever Band és a Hollywood Rose vendégeként. A 2017 –es Hard Rock Rising 2. helyezettjeként végzett zenekar hamarosan megjelenteti első kislemezét.
A Before We Disappear zenekar 5 pofátlanul fiatal kiscsávóból áll. Saját dalaik mellett feldolgozások is szerepet kapnak a repertoárjukban. A KVLT színpadát már rengetegszer megjárt csapat ezúttal is fülgazmusig húzza majd a dögös rocknroll riffeket.
Végül de nem utolsó sorban a Beautifull Danger zenekar is tiszteletét teszi az estén. A gyáli csapat sem most érkezik először a klubba. Punk rockos muzsikájukkal ők nyitják meg az estét hogy aztán bemelegítsék a közönséget a további rocknroll partyra.
Szóval ne feledjétek! Június 7 KVLT!
Cím: 1032 Budapest Fényes Adolf utca 28.
Jegyár: 1000 forint ami kizárólag a rendezvény estéjén, a helyszínen kapható!
Kapunyitás: 19:00 | Start: 19:30
www.facebook.com/yukbudapest