Hírek

Júniusban Hellyeah, ősszel Stratovarius a Barba Negrában

Ugyan még csak most indult a nyári Track szezon, a klubról sem feledkeznek meg a Barba Negra szervezői. Olyan ütős nevek mellett, mint a Machine Head vagy az Apocalyptica nemrég a Stratovarius őszi fellépését is bejelentették, de még a mostani etapra is tartogattak egy igazán erős meglepetést, méghozzá a Texas-i Hellyeah június 7-ei koncertjét.

Bár gyökerei egészen a 2000-es évek elejéig nyúlnak vissza, végül 2006-ban indult útjára, és robbant be a köztudatba a Hellyeah, egy igazi supergroupként. Nem csoda, hogy sokan felkapták a fejüket egy olyan bandára, melynek dobosa a Panterából jól ismert Vinnie Paul, frontembere pedig a Mudvayne-es Chad Gray. A srácok azóta négy nagylemezzel rukkoltak elő, melyek egytől egyig bekerültek a Billboard legjobb 20 albuma közé. Közülük a legutóbbi tavaly látott napvilágot Blood for Blood címmel, a korong legfrissebb, a Hush című dalhoz forgatott klipje pedig épp pár hete debütált.

Tavaly nyáron a FEZEN fesztiválon már új felállásával, Christian Brady gitárossal és Kyle Sanders basszusgitárossal a soraiban zúzott először hazánkban is a csapat, június 7-én pedig a rajongók legnagyobb örömére egy önálló klubbulival térnek vissza Magyarországra, a Barba Negra Music Clubba.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/631224106978113/

A Stratovarius végre megtörte a körülötte levő hosszabb csendet, s nemrég bejelentette, hogy már a finisben jár 15. nagylemeze, mely Eternal címmel augusztus 14-én kerül a boltokba. Az új anyaggal aztán egyből útra is kelnek, október 14-én pedig hazánkba, a Barba Negra Music Clubba is elér a turné.

Az 1984-ben alakult finn power metál banda ugyan eredeti tagot már nem számlál soraiban, mégis a mai napig stílusa egyik legjelesebb képviselőjének számít. Legutóbbi vérfrissülésükön a 2009-es Polaris című korong megjelenése előtt mentek keresztül, mely album egy trilógia első darabjaként látott napvilágot. A hármas a legutóbbi két koronggal, a 2011-es Elysiummal, valamint a két évvel későbbi Nemesis-szel vált teljessé.

„A Nemesis után úgy döntöttünk, hogy tartunk egy kis szünetet, ha véget ér a világ körüli turnénk. Most, hogy már mindannyian kipihentünk magunkat, ideje volt visszatérni. Az elmúlt pár hónapban folyamatosan írtuk az új dalokat, amik közül a legjobbakat rögzítettük az Eternal-ra.” -mondta Jens Johansson billentyűs.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1436142733362577/

Kapcsolódó cikkek

Stratovarius és Sonata Arctica: közös turnén érkeznek a power metal titánok

KMZ

Stratovarius, Fear Factory és Deathstars: heavy metal titánok és industrial visszatérők a Concerto Music őszi koncertnaptárában

KMZ

Tarja és Stratovarius: közös turné ősszel, Budapestet sem hagyják ki

KMZ

Stratovarius – Lemezbemutató a Barba Negrában

KMZ

Hot News: Hellyeah working on their 4th album in Las Vegas, release end of April 2014 via Eleven Seven Music

KMZ

Hot News: Stratovarius Releases Video For “Halcyon Days;” European Tour Underway

KMZ

Helloween, Stratovarius, Wisdom – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek