Hírek

Kalapács József: Sok-sok közönségképpel készült szöveges videón a Szelíd metalosok – Kalapács koncertek a Barba Negrában és Londonban

Új szöveges videóval jelentkezett az idén 60 esztendős Kalapács József, a tavaly megjelent Szelíd metalosok című dupla válogatásalbum címadó dalához készült kisfilm került fel a YouTube-ra. A klipet még a szokottnál is jóval figyelmesebben érdemes megtekinteni, hiszen rengeteg rajongó viszontláthatja magát a benne felhasznált archív fotókon. 

Weisz ‘Kicsi’ László gitáros a klip koncepciójáról:
“Rivasz Gergő ismerősünk készítette ezt a szöveges videót. Felvázolt egy elképzelést, meg is csinálta, aztán Józsi élt egy-két módosítással, például azt kérte, hogy koncertképek legyenek benne. És mivel én vagyok – többek között – a Kalapács zenekar szervezője, így az ilyen jellegű fotók is zömében hozzám futnak be, és én archiválom is mindig ezeket, volt miből válogatni.”

A nyári két – Erkel Színház, Budapest Park – 60 Total / 40 Metal nagykoncert után november 11-én nagyszabású fővárosi koncertre készül a Kalapács József vezette Kalapács zenekar is. Helyszín a Barba Negra Blue Stage, ahol a hamarosan új nagylemezével jelentkező Hungarica-val állnak színpadra – az estet a Chrome nyitja majd.

“Józsi idén 60 éves – és ezt egész évben ünnepli, ünnepeljük -, annak pedig 40 éve, hogy énekel, így a teljes munkásságát felölelő programmal készülünk erre az estére: a műsorban így visszanyúlunk a Pokolgép és Omen dalokhoz is, de természetesen jócskán lesznek Kalapács számok is. Ez egy co-headliner fellépés a Hungarica-val, így kb. egy és negyedórát fogunk játszani.”

Eseményoldal:
www.facebook.com/events/810031163476592

Jegyek:
https://jegy.rock1.hu/kalapacs-hungarica_20221111

A 60/40 jegyében rá egy hétre pedig már a szigetországban koncertezik a banda, a londoni Underworld-ben játszanak a Stress, és a Metal Lady társaságában, így a kint élő magyar, illetve külföldi heavy metal rajongók is felköszönthetik személyesen Józsit. Sőt, itthonról is lehet még társulni a zenekarokhoz! A legfontosabb infókat ezzel kapcsolatban szintén Kicsi osztotta meg:

“A londoni helyszínen talán kicsit több lesz a Pokolgép, mert mindig azt kérik tőlünk a kinti magyar rajongóink… kicsit olyan, mintha ilyen szempontból ott megállt volna az idő. Nyilván Kalapács dalokat is játszunk majd, főleg a legutóbbi albumról, hiszen azt is promótálni kell. Egyébként már harmadszor fogunk az Underworld-ben fellépni, tök jó kis hely, iszonyat nagy nevek is szoktak itt játszani, amikor nem az anyazenekaraikkal turnéznak. Legutóbb, amikor egy négy állomásos turnén voltunk a szigetországban, akkor is jött velünk a Stress. De nem is akárhogy… Nem ültek repülőre, hanem mikrobusszal végigutazták Európát, átkompoztak, aztán még Britanniában is autókáztak egy kicsit, majd onnan megint hajóra szálltak, és átmentek Dél-Írországba is, aztán ugyanez megcsinálták vissza, haza. (nevet) Azért, mert ők hozták a felszerelést. Most változott a szitu, hiszen Nagy-Britannia már nem EU-s ország, nem viszünk  cuccot, így ők is velünk utaznak, sőt, mivel a Metal Lady is fellép velük, Ő-Icasága is repülőre ül az egész pereputtyal. Sőt, akinek van kedve egy ilyen túrához, jelentkezhet nálam! Egy busszal, egy repülővel utazunk, lemegyünk együtt ebbe a klubba, és aztán másnap jövünk haza. Akit érdekel, az bátran dobjon egy üzenetet a kicsi.zorall13@gmail.com címre, vagy hívjon a 20/943-5545-ös mobilszámon, megbeszéljük.” (nevet)

Eseményoldal:
www.facebook.com/events/479472900718788

Jegyek:
https://www.theunderworldcamden.co.uk/event/kalapcs-18th-nov-the-underworld-london-tickets

Kalapács zenekar FB-oldal:
www.facebook.com/KalapacsZenekarOfficial

Kalapács József FB-oldal:
www.facebook.com/KalapacsJozsef

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek