Kamelot: saját turnéján, svéd énekessel tér vissza a zenekar

Haven című 2015-ös lemezével minden korábbinál sikeresebb turnékon van túl a Kamelot. A Tommy Karevik énekessel, és vendégénekesnővel színpadra lépő zenekar október 13-án tér vissza Budapestre a Barba Negra Music Clubba, ahol a német Aeverium és a norvég Withem is játszik majd.

A szimfonikus power metal mestereinek tekinthető Kamelot zenekar Haven című 2015-ös lemezével új magasságokba emelte a rájuk jellemző nagyívű és érzelmes hangzást. Mivel a lemez az alkotók szándékai szerint mozifilmekhez illő felejthetetlen hatást hivatott kiváltani, egyszerre tartalmaz komor melankóliát, erőteljes metal futamokat és lelkesítő dallamokat is. A készítést Sascha Paeth producer irányította és Jacob Hansen hangmérnök végezte a keverést. Olyan illusztris vendégeket is hallhatunk a dalokban, mint Alissa White-Gluz (Arch Enemy), Troy Donockley (Nightwish) és Charlotte Wessels (Delain). A borítót és a látványvilágot Stefan Heilemann és Gustavo Sazes tervezte.

A monumentális összhatás, valamint az új és modern elemek mellett az album a zenekar korai éveit is megidézi; a zenészek a sok érzelemmel és számos szimbólummal is operálnak, és kifejezik a zenekar érzéseit a világ és a civilizáció jelen állapotával kapcsolatban: „A Haven lemezen kitapintható az a nyugtalanító érzés, hogy a világ megőrül körülöttünk, egy hatalmas szürke felhő gomolyog a fejünk felett. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk a dolgok napos oldalát, egy olyan lemezzel, amely sötét, melankolikus és felemelő pillanatokat egyaránt kínál a hallgatónak egy megrendült világban. Nagyon büszkék vagyunk ezekre a dalokra és a Haven album sokszínűségére.” – mondta el a lemezről a zenekart vezető gitáros, Thomas Youngblood. Az albumon szereplő My Therapy videóját itt nézhetjük meg: https://youtu.be/yGP13JaM0RU

A lemezt afféle fordulópontként megélő Kamelot masszív világkörüli turnén mutatja be az új dalokat a közönségnek, mely még 2015 nyarán kezdődött egy észak-amerikai és egy európai ággal. Tavaly a Dream Theater oldalán jártak Budapesten, idén ősszel pedig a Haven turné harmadik része kezdődik, melynek második állomása lesz Budapest október 13-án. Ahogy minden alkalommal, ezúttal is vendég énekesnő szerepeltetését tervezi a Kamelot, akinek a kilétéről a https://www.facebook.com/concertoconcerts oldalon értesülhetünk hamarosan.

A turnén két vendégzenekar vesz részt. A német Aeverium 2013-ban állt össze, és arra törekszik, hogy ötvözze a gótikus, szimfonikus és nu metal elemeit, egyedülálló színt képviselve ezzel a modern metal zenekarok között. Debütáló nagylemezük 2015-ben jelent meg Break Out címmel, a címadó videója pedig itt látható: https://youtu.be/qRcDXsZt-wI

A turné másik vendége a norvég Withem, mely 2011-ben indult, és a tagokat többek között a Symphony X, a Pagan’s Mind, a Dream Theater és a Circus Maximus ihlette. A progresszív metal zenekar The Point Of You című első lemeze 2013-ban jelent meg, melyet idén követett a The Unforgiving Road című friss album. Stílusát tekintve a zenekar dalaiban megtalálhatók a direkt metal himnuszok, az emlékezetes énekdallamok és a szimfonikus elemek is. Exit című videójukat itt láthatjuk: https://youtu.be/Ncxx0WmoMHI

a 20 éves Concerto Music bemutatja: Haven World Tour
2016. október 13., csütörtök 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Kamelot, Aeverium, Withem koncertek
Belépő: 5900 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz országos hálózatában, a CD Pincében, a Headbangerben, a Barba Negra jegypénztárában, valamint a www.tixa.hu és a www.concerto.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu/
http://www.kamelot.com/
http://www.aeverium.com/
http://www.withemsite.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/1629648657290444/

Kapcsolódó cikkek

Kamelot – Októberben Budapesten!

NorthWar

KME videók: Overtures, Death Angel, Omnikage, Hortus Animae, Universal Mind Project, Kamelot, Destruction, Soilid, Savage, Enthrallment

NorthWar

KAMELOT – Haven

Menegroth

A Kamelot kiadja közelgő „Haven” albuma vadonatúj dalszöveges videóját

NorthWar

A Kamelot bejelentette Haven c. albumának kiadási dátumát

NorthWar

Kamelot – Leszerződik a Napalm Records-al

NorthWar

KAMELOT – Silverthorn

Darkjedi

Kamelot, Firewind, Forever Slave – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Kamelot Interjú

xfixbitchx

Kamelot, Leaves’ Eyes – Koncertbeszámoló

Anonymous

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár