A budapesti illetőségű Kill With Hate közel 3 év hallgatás után új hanganyaggal jelentkezik. A zenekar és Hartvig Márton gitáros útjai idén májusban elváltak, ennek jegyében született meg a korszakot lezáró ‘Grief‘ című EP, melyen az eddig még sosem hallott ‘Inner Demons‘ mellett az élőben már sokszor tesztelt, teljes egészében Márton által írt, társadalomkritikus ‘Fuck Humans‘ kapott helyet. A kislemez 2015. november (péntek) 13-án jelenik meg fizikai formában két verzióban, valamint online a zenekar Bandcamp oldalán: http://on.fb.me/1kRDhEQ
Az EP a korszak lezárása mellett megnyit egy új időszakot is, hiszen a Kovács Attilával kiegészült Kill With Hate javában írja a 2013-as, nagy sikerű ‘Voices Of Obliteration‘ folytatását, melyet a tervek szerint 2016-ban zúdítanának a világra.
Kapcsolódó weboldalak:
http://www.killwithhate.com/
https://www.facebook.com/killwithhateband/