Hírek

Koncertajánló: Leechfeast, Octopoulpe, Oaken

Májusban 3 bulival fog visszatérni a Tukker booking egyszemélyes szervezőcsapata, amiből a harmadik 29-én kerül megrendezésre szintén az Auróra klubjában.

Ismerősen csenghet pár embernek a holland Leechfeast neve, hiszen kétszer is jártak már nálunk (legelőször pont az Aurórában), és mindkét alkalommal a földdel tették egyenlővé a helyet. Gond nélkül Európa egyik legkeményebb sludge bandájáról beszélhetünk, ha szóba jön a nevük, hiszen nem elég, hogy a tavaly kiadott ‘Neon Crosses’ minden szempontból rájuk szegezte a kemény zenei médiumok és rajongók figyelmét, de igazán élőben demonstrálja a zenekar, hogy mire is képes valójában. Az USA-ból nemrég visszatért négyes a tavasz folyamán tervezi megjelentetni a soron következő anyagát, ami egy EP lesz és a „Village Creep” névre fog hallgatni. Ám az este még mindig tartogat meglepetéseket, hiszen Seoulból nem más, mint Octopoulpe fogja tönkretenni a hallójáratokat egyszemélyes őrületével. A multifunkciós úriember egyszerre képes ura lenni a gitárnak, a dobnak, illetve az elektromos, vizuális elemeket is ő tartja életben, és eme zsenialitás élőben csak sokszorozódni fog. A 2017-es kiadású „Man Won” lemezre mindenképpen érdemes rámenni, ha éled a The Locust, a Daughters, vagy a Lightning Bolt-féle gyönyörűségeket. Hazai részről az Oakenes srácok fognak odacsapni mindenkinek, akik nemsokára Európa turnéra indulnak és ezen a koncerten minden bizonnyal a turnéból merítve fognak maradandó élményeket okozni.

A bulinak este 10-ig vége kell, hogy legyen, ezért pontos kezdés várható!

Start: 20.00

Támogatás: 1500 HUF

FB EVENT: https://www.facebook.com/events/1268823979932761/

Kapcsolódó cikkek

Koncertajánló: Március 8 | Robot – Hexis (dk), Oaken, On Graves, Havária

KMZ

Oaken klippremier

KMZ

Koncertajánló: Of Feather And Bone / Axis / Oaken

KMZ

Koncertajánló: Reign of Fire #1: Entrópia Architektúra / Oaken / Torn From Earth

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek