Hírek

Közös miniturnéra indul a The Tumor Called Marla és az 58

A The Tumor Called Marla egy 2014-ben alakult metál-szextett Budapestről, mely célja egy modern metál gerincre épülő, elektronikával és popos elemekkel bőséggel fűszerezett műfaj egyensúlyának megteremtése egy dupla frontemberes férfi/női énekes duó kontrasztjával kiegészülve. A zenekar az elmúlt öt évben aktív résztvevője a hazai underground szcénának, az áttörést a tavaly megjelent Limbo City címre keresztelt első nagylemezüknek köszönhetik, mely a júliusi-augusztusi Hammerworld magazin mellékleteként látott napvilágot, valamint az „év debütáló albuma” díjat nyerte a Hang-Súly Metal Awardson. Olyan zenekarokkal volt szerencséjük megosztani a színpadot, mint az AWS, a Leander Rising, a Jinjer (UA), a Dystopia, valamint a Down For Whatever. A tavaly őszi 12 állomásos lemezbemutató turnét is sikerrel zárták, felléptek az első Abaliget Prog Campen, valamint idén először a Rockmaraton Fesztiválon is. A nyárzáró budapesti koncertre a Tattoo The Sun Fesztivál színpadán fog sor kerülni, majd szeptemberben kezdődik egy korszaklezáró miniturné az 58 zenekarral karöltve. 

The Tumor Called Marla – Temper Trap 
(Official Datamoshed Tour Video)

www.youtube.com/watch?v=BUactKjBKEg 

Az 58 egy tavalyelőtt alakult pofátlanul fiatalokból álló csajénekes modern metál triónak a tavalyi évben már számos helyen volt lehetősége megmutatnia magát, köztük az Abaliget Prog Campen és a Metal Halloweenen is. A nevük a Soroksári út 58 szám alatti próbateremkomplexum után jött, ahol is az első próbájuk volt. Rengeteg külső zenei hatás éri a zenekart, amelyekkel egyedülállóan és ízlésesen festik meg a zúzós alapokat progresszív, funky elemekkel, egy koherens masszát alkotva. 

58- Invisible (Official Audio)
hwww.youtube.com/watch?v=ahJ-Fq4Ckq0 

A turné mindegyik állomásán két vendég is helyet kap, a teljesség igénye nélkül a Flout, a Heedless Elegance, a Zenemi!, valamint a Borders of Byzantium és a Waiting For Violet is. 

Borders of Byzantium: Fortified (Official Lyric Video)
www.youtube.com/watch?v=V21ugflk-HU

FLOUT – Tündérpor
www.youtube.com/watch?v=K4Sr92J6JS0 

Heedless Elegance – There is No If
www.youtube.com/watch?v=7qFUMehj7Yc 

Turnédátumok és események:

Augusztus 30 – Tattoo The Sun Fesztivál – Dürer Kert
Esemény: bit.ly/tattoots2019 

Szeptember 7 – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely
Vendég: Borders of Byzantium, Waiting For Violet 
Esemény: bit.ly/ttcm58-szfv 

Szeptember 14 – Dorog, Kacsa
Vendég: Borders of Byzantium, Waiting For Violet 
Esemény: bit.ly/ttcm58-dorog 

Szeptember 20 – Dunaújváros, Kaptár Music Pub
Vendég: Borders of Byzantium, Heedless Elegance 
Esemény: bit.ly/ttcm58-kaptar 

Szeptember 21 – Eger, Uránia Rendezvényközpont
Vendég: Heedless Elegance, Zenemi! 
Esemény: bit.ly/ttcm58-eger 

Szeptember 28 – Győr, A Beton
Vendég: Heedless Elegance, Flout 
Esemény: bit.ly/ttcm58-gyor

Kapcsolódó cikkek

The Tumor Called Marla – Ötödik születésnapjukat ünneplik a Dürer kertben a Dystopia, a Tiansen és a Waiting for Violet társaságában

KMZ

The Tumor Called Marla – Megjelent a Limbo City album!

KMZ

The Tumor Called Marla klippremier – “Tmesis”

KMZ

The Tumor Called Marla – Magyarország első 360° metál videoklipje!

KMZ

KVLT – Hatalmas metal fesztivál Budapesten

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek