Hírek

Legyen ahogy akarod: Egy újabb friss dal az OM zenekartól – Elindult a Töredék című nagylemez előrendelése

Még egy újabb, immár a hatodik új OM szerzeménnyel ismerkedhetünk meg a jövő hónap elején érkező Töredék nagylemezről – a csapat vezetője, gitárosa Vijaya Gauranga das által készített szöveges videón a Legyen ahogy akarod című dal.

VGD a dalról:
“Egy zenészbarátomtól, Bittó Zolitól érkezett a szöveg kétharmada, igaz eredetileg nem ehhez a zenéhez írta, de annyira spontán jött tőle az ötlet, és ehhez illett, picit kellett csak igazítani rajta. A videó az élet, és a természet körforgását próbálja bemutatni, amit egyébként mindenki tapasztal.”

November 4-én jelenik meg a zeneileg sokszínű metalt játszó, bő két és fél éve újra aktivizálódott – még 2010-ben indult – OM harmadik nagylemeze Töredék címmel. A 14 tételes – 12 új dalt, és két remixet – tartalmazó album mától előrendelhető az alábbi linken:
https://om.hmusic.hu/

VGD a lemezről:
“Folyamatosan jönnek nálam ötletek, ezeket rögzítem, és amikor összeáll egy dal zeneileg, és szöveggel, akkor keresek hozzá egy énekest. Az előző – ‘Örökkévégtelen’ (2021) – lemezhez képest most annyiban változott ez, hogy az eredetileg egy számra felkért Lőrincz Zoli végül hétben énekel, úgyhogy a folyamat végére állandó zenekari taggá vált. Ezáltal az is felmerül, hogy gyakorlatilag koncertképessé vált az OM. Eddig 12 énekessel nem volt az… (nevet) …ő viszont most nagyon benne lenne, ideje is van rá. Visszatérve a teljes anyaghoz, én az élet minden oldalát és érzelmét szeretem kifejezni – időnként az ember felborítana és szétverne mindent, máskor meg bőgni akar egy sarokban ülve. A műfajt is azért kedvelem, mert elég tág határok között lehet benne alkotni. A ‘Töredék’ album is változatos zeneileg, a szinte popos hangvételű tételektől a thrash-es zúzdáig mozog a skála, és a dalok szövegeiben nyilván az én – keleti behatásokat is magába foglaló – gondolkodásom is jócskán tetten érhető.”   

OM_cover221017

OM – Töredék (H-Music 2022)
Tracklista:
1. Kuruksetra
2. Felszínre vág
3. Hol vannak
4. Élek
5. Velem vagy
6. Legyen ahogy akarod
7. Felnőttél
8. Töredék
9. Te sem vagy más
10. Ott foglak várni
11. Hogy szabad legyél
12. Amikor együtt voltunk
13. Név nélkül / remix
14. Elérlek / remix

OM Facebook-oldal:

www.facebook.com/OMmusic108/

Kapcsolódó cikkek

OM – Már megint – Vadonatúj dal Csató Péter közreműködésével

KMZ

“Egy kopott kép nem pótol…” – A napokban aktuális ballada az OM holnap érkező nagylemezéről: Velem vagy

KMZ

OM interjú

KMZ

Élek: Vadonatúj dal az OM zenekartól – Közeledik a harmadik album megjelenése

KMZ

OM – Készül a harmadik lemez, itt egy újabb dal: Ott foglak várni

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek