Hírek

Lemondta koncertjét a Megadeth a Rockmaraton Fesztiválon

A basszusgitáros lábfejcsont törésére hivatkozva nem vállalta július 15-i fellépését a Megadeth a dunaújvárosi Rockmaratonon.

Szerdán, az idén valóban rekord hosszúságú rendezvény hatodik napján ugyan a vihar miatt volt 50 perc csúszás, de az eső ellenére sem maradtak el koncertek: mind az Equlibirium, mind pedig – a később már újra szakadó esőben játszó – Testament vállalta a bulit.

A Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson lábfejében eltört egy csont a pénteki koncertet megelőzően, egy rossz lépés következtében. A szervezők azonnal mentőt hívtak, zenész a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállították, ahol ellátták. Ellefson a sérülés ellenére is jó hangulatban szelfizett a mentősökkel és a visszaúton még biztosnak tűnt, hogy emiatt nem marad el a koncert. Dave Mustaine, a zenekar énekese az Indexnek adott helyszíni interjúban is azt nyilatkozta, nem fordult még elő korábban, hogy ilyen okokból maradna el fellépés, kis idő elteltével mégis meggondolta magát. A basszusgitáros hangsúlyozta, hogy ő vállalja a koncertet, Mustaine ugyanakkor felment a színpadra és maga jelentette be az – egyébként a fesztivál történetében nézőcsúcsnak számító – tömegnek, hogy a baleset miatt kénytelenek lemondani a show-t.

Ez már a második alkalom, hogy elmarad a Megadeth hazai bulija – legutóbb a 2014-es Aerodrome Fesztiválos fellépését mondta le a zenekar.

Kapcsolódó cikkek

Rockmaraton 2016: Rockfater a túlélés titkát kutatja

KMZ

Rockmaraton 2016: kész a napi bontás, 80 nap múlva kezdünk!

KMZ

Újabb öt fellépő – összeállt a Rockmaraton idei felhozatala!

KMZ

Újabb hardcore nap a Rockmaratonon

KMZ

Punk legendával erősít tovább a Rockmaraton

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek