Ismét hallat magáról a Lifehack zenekar.
2016 nyár végén jelentették be a banda megalakulását és első, még idén megjelenő lemezüket. Ekkor mutatták be első dalukat, az Idegent, majd szeptemberben készült el első videoklipjük a Viszlát című szerzeményhez.
Legújabb klipjükben hallható zenéjük a Tévedés nevet viseli, amelynek most, mindenféle előzetes beharangozó nélkül – bár néhány Facebook posztjuk árulkodó lehetett – láthatjátok a premierjét.
A dalszöveget basszusgitárosuk, Nagy Zoltán írta, aki elmesélte nekünk, hogy miről is szól a dal.
Zoli: “A lehető legtömörebben megfogalmazva, ez a dal az önhátráltatásról szól. Nagyon sokféleképpen görgetünk akadályokat a saját boldogságunk és fejlődésünk elé, sokszor úgy, hogy nem is tudatosul bennünk. Halogatunk, nagy lehetőségeket szalasztunk el csak azért, mert félünk a kudarctól, vagy mert nincs akaraterőnk és kitartásunk kilépni a komfortzónánkból. Belesüppedünk a rutinba, a kényelembe, annak ellenére, hogy úgy érezzük, többre is képesek lennénk, amitől persze szorongunk. Nehéz téma ez, mert nagyon sok tényező közrejátszik az önhátráltatásban, ezért hosszú folyamat volt mire letisztult bennem, pontosan mit is akarok mondani. Szerintem jót tesz egy dalnak, ha személyes élményekből születik, és a Tévedés (sajnos) ilyen nekem. A mai napig halogatok és van egy csomó minden amiben képezni akarom magam, de nagyon nehéz új dolgokba kezdeni és utána kitartani mellettük. Valahogy ezeket az érzéseket igyekeztem megfogni a szövegben, és úgy érzem, az hogy dalt írtam róla (és később egy szakdolgozatot is) sokat segített.”
Íme a kisfilm, amiben a fentiekben leírt jelenségeket jelenítették meg.
Még egy nagy bejelentéssel készültek srácok, amiről szintén nálunk olvashattok először. Első lemezük 2016. december 16-án (péntek) jelenik meg, a zenekar saját kiadásában, Lifehack címmel.
Amit az alábbi linken, a megjelenés dátumáig kedvezményes áron elő tudjátok rendelni.
2017. évben pedig megkezdődnek a lemezbemutató koncertek, amelyekről bővebben a banda Facebook oldalán tudtuk tájékozódni.