Hírek

Long Road – Ismét színpadra áll Budapesten

Hosszú idő után Nahi és a Long Road ismét színpadra áll Budapesten is. A nagysikerű újrónafői hétvége után, ahol a jó ügy érdekében lépett a csapat színpadra több száz ember előtt, pénteken a Rocktogonban játszanak. Június 3-án egy nagykoncert keretében lépnek a deszkákra, méghozzá Szepesi Richárd másik zenekara, a Nyugtalan után. 

A zenekar nyilatkozata:

Tavaly ilyenkor újjáalakult a zenekar és még nincs teljesen egy éve, hogy megtaláltuk az utolsó hiányzó láncszemet is. Nem akartunk semmit sem elsietni, de mindent megért a várakozás és a türelem, ugyanis szombaton, Újrónafőn nem egy olyan eset volt, hogy lenéztünk a színpadról és bizony énekelték a szövegeinket. Nincs ennél varázslatosabb érzés. Pénteken lesznek átfedések, de arra is ügyeltünk, hogy legyen olyan dal, amit nem játszunk mindkét városban. Az elmaradhatatlan Pokoli Színjáték vagy épp a Hajsza, ami az első nagylemezünk nyitó tétele volt, biztosan megszólal majd.

Természetesen nem mi lennénk, ha nem tartogatnánk pár érdekességet a tarsolyunkban. A lényeg, hogy időben érdemes érkezni, mert már a Nyugtalan koncertje közben is érhetik meglepetések az embert, ez egészen biztos. (ha-ha)

Üzenni pedig csak annyit szeretnénk, hogy gyertek korán barátaink és maradjatok velünk hajnalig, mert a koncertek után közös beszélgetés és persze elmaradhatatlan sörözések valósulnak majd meg. Emellett pedig folyamatosan lesz rockdiszkó, ahol bizony számokat is tudtok kérni. Ott találkozunk! Rock!

Program:
19.45-21.15 Nyugtalan |hard-rock|
21.30-23.00 Long Road |heavy-, melodic-metal|
23.00-04.00 Long Road Army találkozó & Rockdiszkó

Kapunyitás:18.00
Koncertkezdés: 19:45
Belépő: 800 ft
Belépő a rockdiszkóba: NINCS, a rockdiszkó INGYENES!

Kapcsolódó cikkek

Kislemez bemutatóra készül a Long Road

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek