Luca Turilli’s Rhapsody: spirituális albummal érkeznek Budapestre

2015-ben egy újabb epikus hangvételű nagylemezt készített a szimfonikus power metal nagymestere, Luca Turilli. A Prometheus: Symphonia Ignis Divinus című albumot élőben január 27-én mutatja be Luca Rhapsody nevű zenekara a budapesti Club 202 színpadán, ahol a francia Asylum Pyre és a belga Iron Mask is játszik ezen az estén.

Az olasz gitáros és zeneszerző, Luca Turilli 1993-ban alapította meg mai együttesének elődjét, a Thundercross-t, mely néhány évvel később Rhapsody néven indult el a világhír felé. Összesen tíz stúdiólemezt adtak             ki, köztük olyan műfajteremtő mérföldköveket, mint a Legendary Tales, a Symphony of Enchanted Lands és a Dawn of Victory. A másfél millió lemezt eladó Rhapsody stílusát a zenei sajtóban afféle filmzenés (cinematic) metalként, avagy Hollywood-metalként jellemezték. Mindkét meghatározás jól megfogja a lényeget, hiszen a dalokat hallgatva egyszerre találkozunk a késői ’80-as évek hősies speed / power metal zenekarainak lendületével, és Luca olthatatlan szenvedélyével a mozifilmek és filmzenék világa iránt.

A zenekar eredeti felállásában 2011 augusztusáig működött, amikor a két alapító, Luca Turilli és Alex Staropoli a barátságos elválás mellett döntött. Míg Staropoli Rhapsody of Fire néven zenélt tovább, Luca továbbvitte a Rhapsody nevet, saját nevét írva elé: így jött létre a Luca Turilli’s Rhapsody. Ebben a zenekarban a régi tagok közül jelenleg Dominique Leurquin (ritmusgitár) és Patrice Guers (basszusgitár) található meg, akik Alex Landenburg dobossal, valamint Alessandro Conti frontemberrel állnak színpadra. Conti igazi virtuóz énekesnek bizonyult, aki a mélyek mellett könnyedén és kristálytisztán képes a magas hangokat is megszólaltatni, és nem okoz neki gondot az agresszívebb, vagy éppen lírai és az operás hangnem sem. Tehetségéhez komoly képzés is járult, hiszen tenorként a modenai Corale Lirica Rossini zeneiskolában tanult, ahol anno a felejthetetlen mester, Luciano Pavarotti is megfordult.

Az új zenekar első közös lemeze a 2012-es Ascending To Infinity volt, melyet 2015-ben követett a Prometheus: Symphonia Ignis Divinus (Prométheusz: Az isteni tűz szimfóniája) . A dalok megírása hét hónapot vett igénybe, majd a felvételek további három hónapon át tartottak. A keverés, valamint a kórusbetétek és a vendégelőadók sávjainak rögzítése további 50 napot vett igénybe – a lemezen feltűnik többek között Ralf Scheepers (Primal Fear), Dan Lucas (Karo) és David Readman (Pink Cream 69) is. Az összesen 70 perces album zeneszerzője és producere ezúttal is Turilli volt, aki egymaga komponálta a komolyzenei és a kórusbetéteket is.

Az új lemez tovább megy abba a monumentális, drámai hangvételű irányba, amely már az előző kiadványnál is jellemző volt, és Luca védjegyének tekinthető. „Születésemtől fogva jelen volt életemben a zene, ezzel fekszem és ezzel kelek, és számomra a szív és a lélek hangja is zenével formálható meg. A zene egy csodálatos híd az anyagi és a szellemi világ között, én pedig ezzel fejezem ki az élet iránt érzett szeretetemet – mondta el Luca. – Az új lemezen szó esik a tudományokról, metafizikáról, a természetfelettiről, párhuzamos dimenziókról, lelki egyedfejlődésről, és a bolygóban rejlő kozmikus igazságokról szóló legendáriumról. Mindig is foglalkoztattak a létezés olyan alapkérdései, amelyek a teremtés csodáját próbálják megérteni: honnan jövünk, merre tartunk, és mi az értelme létezésünknek, hogyan működik a tér és az idő együttese, és mi történik velünk fizikai létezésünk megszűnése után. Különösen érdekelt az a közös, ősi szellemi forrás, amelyből a mai vallások kifejlődtek.”

Az új album ennek megfelelően tele van rejtélyekkel és titokzatos, spirituális tudással. Az Il Tempo Degli Dei című dalban egy olasz médium, Gustavo Adolfo Rol (1903-1994) hangja hallható, amint saját naplójából olvas fel. Az elsőként megjelent kislemez a Rosenkreuz volt, mely a legendás Rózsakeresztes Rend megalakulásáról szól. Lucára a Gyűrűk ura filmtrilógia is nagy hatással volt, hiszen a filmek és egy új-zélandi utazás hatására írta meg a One Ring To Rule Them All című dalt. A lemez egy epikus hosszúságú, öt részes tétellel zárul, melynek Of Michael the Archangel and Lucifer’s Fall Part II: Codex Nemesis a teljes címe. A 18 perces darab a Mihály arkangyal vezette égi seregek és a Sátán összecsapását mutatja be, a Jelenések könyve alapján. A Rosenkreuz-ot itt hallgathatjuk meg: https://youtu.be/bY031PZVNjM

A lemezt bemutató turné európai ága bő egy hónapon át zajlik, Budapesten január 27-én láthatjuk a csapatot a Club 202-ben. A koncerteken a zenekar két profi operaénekessel is kiegészül, Riccardo Cecchi tenor és Emilie Ragni szoprán személyében – ők egyébként új lemezen is énekeltek pár dalban. A normál helyett akár VIP jegyet is vásárolhatunk, mely tartalmazza a belépőt a koncertre, valamint egy találkozási lehetőséget a zenekarral, egy aláírt posztert, Rhapsody és Prometheus limitált pengetőket, nyakpántot és stagepass-t, s mindezt kapunyitás előtti bejutási lehetőséggel.


A koncerten két előzenekart is láthatunk majd: a francia Asylum Pyre 2006-ban alakult, és Heidi Chaos énekesnővel az élen dallamos heavy metalt játszik. Spirited Away című lemezük ősszel jelent meg. A belga Iron Maskot 2002-ben alakította Dushan Petrossi. A neo-klasszikus metal dalokat játszó csapat tagjai között tudhatja Mark Boals énekest is, akit számtalan egyéb előadó mellett Yngvie Malmsteen, a Dokken és a Royal Hunt is foglalkoztatott már. Az idén új kiadvánnyal jelentkező együttes legutolsó lemeze 2013-ban jelent meg, Fifth Son of Winterdom címmel, God Punishes – I Kill című videójuk pedig itt látható: https://youtu.be/3872eYI1AaQ


A Concerto Music bemutatja: Prometheus Cinematic Tour 2016
2016. január 27., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Luca Turilli’s Rhpasody, Asylum Pyre, Iron Mask koncertek
Belépő: elővételben 3900 Ft, jegyértékesítő hálózatokban és a koncert napján 4900 Ft, a VIP jegy ára 12.000 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu és a http://tixa.hu/ weboldalakon. VIP jegyek a www.tixa.hu odalon kaphatóak.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://ltrhapsody.com/
http://www.asylumpyre.com/
http://www.iron-mask.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/904869679583547/

Kapcsolódó cikkek

KME videók: Manimal, The Apex, Devil You Know, Billion Dollar Babies, Brainstorm, Vesania, Zygnema, Sólstafir, Degradead, Soulbound, Wisdom, Luca Turilli’s RHAPSODY

NorthWar

Luca Turilli’s RHAPSODY – Megjelent az album hivatalos előzetese (I. rész), rajta számrészletekkel!

NorthWar

Luca Turilli’s Rhapsody – Új single és dalszöveges videó: ‘Prometheus’

NorthWar

Luca Turilli’s Rhapsody – ‘Rosenkreuz (The Rose And The Cross)’ dalszöveges videó és single!

NorthWar

Luca Turilli’s Rhapsody – Megjelent a »Prometheus, Symphonia Ignis Divinus« első albumelőzetese

NorthWar

Luca Turilli’s Rhapsody – Részletek a »Prometheus, Symphonia Ignis Divinus« című új albumról

NorthWar

Luca Turilli’s Rhapsody – „Prometheus, Symphonia Ignis Divinus” utolsó felvételi szakasza elkezdődött

NorthWar

Hot News: Rhapsody – New Tour Dates Announced!

NorthWar

LUCA TURILLI’S RHAPSODY – Ascending To Infinity

Menegroth

Hot News: Luca Turilli’s Rhapsody – Announce Special Guests On Tour

NorthWar

Hot News – Luca Turilli’s Rhapsody: A New Adventure Begins

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár