Ma a Machine Head Zúz Fehérváron

Al Di Meola koncertjén megtelt a FEZEN 0. napi exkluzív helyszíne – a sátorban együtt élvezték az amerikai gitárvirtuóz zenéjét felnőttek, gyerekek, tinédzserek és nagyszülők. Ugyanitt Ferenczi György és a Rackajam, a Gyémánt Bálinttal kiegészült Harcsa Veronika Quartet és a Budapest Bár is zenélt a közönségnek, amiben minden korosztály képviseltette magát. A FEZEN Klub Csarnok is teltházzal futott, erről mások mellett a Dalriada és a RATM tribute programmal érkező Subscribe gondoskodott. A sátrazók megtöltötték a belső kempinget, így már tegnaptól a külső kepingbe várják a fesztiválozókat a szervezők. A helyre szükség is lesz: várhatóan rengetegen érkeznek ma is, amikor az új albummal érkező Machine Head és a Sabaton, a Testament, a 30Y, Péterfy Boriék, a Mystery Gang, a Hősök, és még rengeteg élvonalbeli zenész gondoskodik a felejthetetlen buliról.

Al Di Meola jóval koncertje előtt érkezett a FEZENre, így, miután több, jó hangulatú interjút is adott, megnézte Harcsa Veronika fellépését, ami teljesen elvarázsolta. „Fantasztikusan tehetséges énekesnő Vera, a zenészei pedig világszínvonalúak, bravo!” – mondta a gitárvirtuóz. Alra, akinek zenekarában szintén előfordulnak magyarok (ahogy tegnap is), 5-tól 90 éves korig mindenki kíváncsi volt, így a zenész teltházzal adott lökést a fesztivál következő három napjának. A fellépés után még körülnézett a fesztiválterületen, majd a szervezőktől kapott, a nevére felcímkézett, helyi borkülönlegességgel távozott.

A fesztivál FEZEN Klub Csarnokába sem fért volna be több ember: a Dalriada koncertjére is sokan táncoltak, a kerthelyiségben, a Cabrioban a Strikers és a Kistehén is hatalmas bulit csinált. A Budapest Bar, a Subscribe, a Leander és a többi fellépő annyi látogatót vonzott, hogy a kijelölt sátrohelyeket már tegnap délutánra mind elfoglalták, így az újonnan érkezők a külső kempingben verhetik le a cölöpöket.

A legutóbbi, Unto The Locust című korongot a Fehérvári Zenei Napokon mutatja be a Machine Head a magyar közönségnek. A legendás kaliforniai thrash banda fellépését, akárcsak a szintén új albumot bemutató Sabatonét, valamint a szintén új lemezzel érkező Testamentét több ezren várják már türelmetlenül.

A magyar legjobbak is zenélnek ma Székesfehérváron: a 30Y, a Beatrice, a Lord, Péterfy Bori, a Hősök, a Mystery Gang, az Ocho Macho és még rengeteg hazai kedvenc zenél ma a FEZEN színpadain. A zenén túl a Gabi Trial extrémsport csapata várja a fesztiválozókat, triállal, parkourral, és még rengeteg nem mindennapi sporttal, amit a helyszínen bárki kipróbálhat. Aki a teste helyett az agyát tornáztatná, azt a Cirkuszt a népnek csapata várja izgalmas fesztiválkvízzel.

Kapcsolódó cikkek

Boldog Zárás A FEZENen

NorthWar

Alkonyattól Seputura, Korpiklaani – pirkadatig FEZEN Elektro

NorthWar

Machine Head FEZEN hanggal – ma Kreator, Edda Székesfehérváron

NorthWar

FEZEN – Szerdán indul a fesztiválgépezet

NorthWar

FEZEN – A dedikálás és a meet & greet Fehérváron hagyomány

NorthWar

Villámkezű gitárossal olimpiáznak a FEZENesek

NorthWar

Négy naposra duzzadtak a Fehérvári Zenei Napok

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár