Hírek

Magor – Dal- és klippremier: Ígérj Holnapot

Ígérj holnapot címmel vadonatúj dallal és a hozzá forgatott klippel jelentkezett a jászberényi Magor.

Az ősszel megjelenő második Magor nagylemez előfutáraként megjelenő dalt a téli Tankcsapda turnén már hallhatta a közönség, most viszont egy különleges klip készült hozzá.

„Még javában zajlott a Testamentum lemezünk turnéja, amikor már az új dalok kezdtek járni a fejünkben – mondja Speck Roland, a zenekar ordibátora. – Az Ígérj holnapot volt a második új dal, amit a lemezbemutató turné közben megírtunk. Egyrészt az a különlegessége, hogy hozzánk képest elég lágy lett a zene. Mondjuk lesz elég durvulás az albumon, szóval ez csak egy szín a sok közül. 

Másrészt ismét írt nekünk verset hozzá Galli Kriszta, aki a két első Magor EP-n a dalszövegírónk volt. 7 éve nem dolgoztunk együtt, viszont most ismét felkértük, és eldobtuk az agyunk attól, amit a zenéhez hozzátettek a sorai.”

Galli Kriszta (szövegíró):

„A közös alkotás a fiúkkal együtt erős egymásra hangolódás, közös mélység. Amikor tavaly Roland megkérdezte, hogy írnék-e újra, azt válaszoltam, nézzük meg, hisz a szövegek megszületnek, mindegy, ki által, mégis ugyanabból a forrásból – s ha az én kezemnek kell leírnia őket, akkor így lesz. Azt mondta: ‘rendben, írj a szerelemről – mindegy, hogy melyik aspektusáról’. 

Megtaláltam a régi csatornát, éreztem a fiúk küzdelmeit, kitartását, amit az élet minden területén gyakorolnak, közben a saját belső küzdelmeimet éreztem, és azt, amikor nem harcolok tovább azzal, ami VAN, amikor megadom magam a Létezésnek – s hagytam, hogy megszülessen a vers, s egységgé formálódjon a zenével. 

Mostantól mindenkié, mert a dalt nem csak az alkotók vagy az előadók formálják, de mindenki, aki hallgatja, vagy énekli, részévé válik azáltal, hogy érzi és éli, amiről a dal mesél. Minden újabb előadásakor már többet jelent, mint előtte, mert magában hordozza nem csak a szerzők, az előadók, de minden hallgató érzéseit, személyes történetét, ahogy bármely zenekar bármely száma, amíg világ a világ…”

A Magor az Ígérj holnapot című dalt a Testamentum lemezbemutató zárásakor mutatta be a közönségnek, amikor is szeptember egyik hétvégéjét a Tankcsapda előzenekaraként töltötték. Pénteken a Magor otthonában, Jászberényben léptek fel ezer fő előtt, majd másnap több, mint 6 ezer ember láthatta és hallhatta őket a budapesti Barba Negrában.

„Az emberek nagyon pozitívan reagáltak az új dalra, ezért úgy döntöttünk, a téli turnén is előadjuk mindenhol, így itt is több ezren hallották. Nem volt kérdés, hogy az első videót ehhez a dalhoz szeretnénk forgatni. A klip ötlete Galli Krisztától jött, a stáb Radó Norbertből, Telek Dánielből és Flatsker Róbertből állt.

Elég sokáig keresgéltünk a helyszínek között, mire eszünkbe jutott, hogy pont Jászberény közepén vagy egy tökéletesen alkalmas gyönyörű épület, a Déryné Művelődési Központ. Vicces volt abban a teremben bohóckodni a kamerába ahol előtte 25 évvel Moby Dick-Akela koncerten voltam először!” (nevet)

„Ősszel megjelenik az új Magor lemez. 10 év minden öröme, fájdalma benne lesz a zenekarnak. De ezt még rögzíteni is kell stúdióban, szóval nyáron csak ésszel koncertezünk.”

Aki szeretné meghallgatni az Ígérj holnapot és a Magor korábbi dalait élőben, az az alábbi helyszínek és időpontok valamelyikén megteheti. A miniturné első állomása egy hatvani ingyenes szabadtéri nagykoncert lesz. A zenekar Facebook oldalát követők pedig folyamatosan figyelemmel kísérhetik majd a lemezfelvételeket a csapart ígérete szerint képek és videók formájában.

Július 7: Hatvan, Jam Garden + AWS és Hatvan City Hard Core (INGYENES!)
Július 13: Dunaújváros, Rockmaraton
Augusztus 11: Békéscsaba, Roockstock fesztivál
Augusztus 18: Nagyudvarnok, Rockfeszt
Augusztus 26: Zorall Sörolimpia

DEEZER: www.deezer.com/album/42205581
SPOTIFY: open.spotify.com/album/4p1xhLhBnjYOnebtmQ2i3a
GOOGLE PLAY: play.google.com/store/music/album/Magor_Ig%C3%A9rj_holnapotid=Bfq5s3nog4likfptrsm3dil5dvm
ITUNES: itunes.apple.com/hu/album/ig%C3%A9rj-holnapot-single/id1240904084?l=hu

MAGOR zenekar facebook: www.facebook.com/magorzenekar
EDGE Records facebook: www.facebook.com/EdgeRecordsHungary

Kapcsolódó cikkek

“Nem elég belőled egyetlen élet…” – Magor dal- és klippremier: Egy perc

KMZ

Magor – Új klipes dal: Túl késő – Két nagykoncerten látható hamarosan a zenekar!

KMZ

Magor – új dalok, vendégek és különleges látvány – jövő héten koncert a Barba Negra Trackben!

KMZ

“A menedék” címmel megjelent a jászberényi Magor zenekar második nagylemeze

KMZ

Tovább folytatódik a Magor lemezbemutató turnéja!

KMZ

Tovább dübörög a Magor: Duplán a Barba Negra Trackben a Sepulturával és a Roaddal, plusz a legjobb fesztiválokon

KMZ

Magor – Új klip a Testamentum lemezről és koncert a Barba Negrában a Road-dal!

KMZ

Magor nagylemez a márciusi Hammerworldben, turné a Roaddal

KMZ

Magor – Új, klip és új dal a gyermekekről

KMZ

Magor hírek

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek