Hírek

Márciusban érkezik Budapestre az Anthrax turnéja

2016-ban ünnepli 35. születésnapját az Anthrax. A legendás New York-i thrash metal zenekar idén egy új lemezt is kiadott: a For All Kings már a tizenegyedik volt a sorban. A 2017-es év azonban nem csak erről, hanem az Among The Living című korongról is szól majd, ugyanis a ma már klasszikusnak számító albumot 1987-ben adták ki, vagyis jövőre lesz a megjelenés harmincadik évfordulója. Ennek apropójából, és a rajongók nagy örömére a zenekar a teljes lemezt előadja majd a tavaszi turnéállomásokon.

Elsőként Nagy-Britannia kerül sorra, ahova 10 év után térnek vissza headlinerként. Scott Ian elmondása szerint a zenekar igazán ütős műsort állított össze, amiben az Among The Living dalai mellett új nóták és régi kedvencek egyaránt helyet kapnak. A banda március 12-én érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Music Clubban játszanak majd, méghozzá egy feltörekvő londoni metal banda, a The Raven Age felvezetése után.

A 20 éves Concerto Music bemutatja: Among the Kings – Performing ‘Among The Living’ in full & other classics
2017. március 12., vasárnap 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Anthrax, The Raven Age koncertek
Belépő: early bird jegyek korlátozott számban 7500 Ft, elővételes jegyek 8500 Ft, a koncert napján 8999 Ft
Jegyek, köztük early bird jegyek kaphatók a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra Music Club pénztárában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu és a http://barbangera.hu weboldalakon. Normál elővételes jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://anthrax.com/
http://theravenage.org/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1216312581740462/

Kapcsolódó cikkek

Kreator, Anthrax, Testament – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Thrash Metal extravaganza: Jön a Kreator, az Anthrax és a Testament!

KMZ

Slayer, Anthrax – Koncertbeszámoló

Mountain

Slayer, Lamb Of God, Anthrax, Obituary – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Júniusban ismét Anthrax: szabadtéren dupláz a thrash brigád

KMZ

Anthrax: márciusban érkezik a New York-i thrash brigád

KMZ

KME videók: Vinterbris, Allegaeon, Fake Idols, Anthrax, Frozen Ocean, Hanging Garden, Nothgard, Gloryful

KMZ

Anthrax a FEZEN-en!

KMZ

Slayer, Anthrax, Kvelertak – Koncertbeszámoló

Cryonus

Anthrax – Új albumuk majdnem kész, új szám online!

KMZ

Anthrax – Új stúdió videó a weben

KMZ

Anthrax – Stúdiófelvételek kezdése

KMZ

Anthrax „A Skeleton In The Closet” élő klip bemutató

KMZ

Anthrax „Chile On Hell” DVD + 2 CD kiadása szeptember 16-án

KMZ

Iron Maiden, Anthrax – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Hot News: Anthrax – announce tour replacement for drummer Charlie Benante

KMZ

Hot News: Anthrax – Scott Ian to Conduct UK Spoken Word Tour!

KMZ

Hot News: Anthrax – „Worship Music“ Special Edition / „Anthems“ EP Out Now, Snippet + Comment Video Online!

KMZ

Hot News: Anthrax – viral video for Thin Lizzy cover „Jailbreak“ online!

KMZ

Hot News: Anthrax – Viral Video For AC/DC Cover „TNT“ Online!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek