Hírek

Mastodon: lemezbemutató koncert a Barba Negra Trackben

Június 14-én új albumával érkezik Budapestre az elmúlt évek egyik leginkább ünnepelt metal zenekara. A 17 éve működő atlantai Mastodonnak ez lesz az első önálló hazai koncertje, amelyen a szinte egyöntetű lelkesedéssel fogadott új lemez, az Emperor Of Sand kerül majd bemutatásra.

Show Yourself címmel jelent meg tavasszal az atlantai Mastodon új videóklipje. A nóta a heavy metal hősök friss lemezén, az Emperor Of Sanden található, mely a banda hetedik stúdióalbumaként érkezett március végén, a Reprise Records gondozásában. A felvételek a Quarry Recording stúdióban készültek Atlanta mellett, Brendan O’Brien producer (Pearl Jam, Neil Young, AC/DC, Rage Against The Machine) közreműködésével, akivel először 2009-ben dolgozott együtt a zenekar.

Ahogy mindig pályafutásuk során, a Mastodon zenészei most is igyekeznek újabb és újabb kreatív irányokat felfedezni és lemezbe foglalni azokat. Talán ennek is köszönhető, hogy albumról albumra egyre többen követik őket, várva az újabb csavaros és meglepő fogásokat a csapattól, mely az elmúlt időszak egyik megbecsült és nagy hatású rockbandájává vált.

A Mastodon most is egy gazdag képzelőerővel megalkotott, összetett történeti vonalat felmutató lemezt készített: az Emperor Of Sand az idő természetén tűnődik el. A kissé hard rock és progresszív irányba forduló dalok egy halálra ítélt, száműzött ember történetét mesélik el, aki egy méltóságteljes hangulatú, ám meglehetősen veszélyes sivatagban bolyong.

Az énekes-dobos-szövegíró, Brann Dailor elmondása szerint a címben megjelölt uralkodó (A homok császára) maga a Halál: „A homokszemek az időt jelképezik. Ha te, vagy bárki az ismerőseid közül valaha is kapott egy olyan orvosi szakvéleményt, ami valamilyen halálos kimenetelű diagnózist állapított meg, az első gondolatok mindig az időre vonatkoznak, és az első kérdés is mindig így hangzik: Mennyi időm van még hátra?”

„A mulandóságra reflektálunk – tette hozzá a basszusgitáros-énekes, Troy Sanders. – E tekintetben a lemez kapcsolódik a teljes diszkográfiánkhoz, és már 17 éve készül, de egyúttal egy direkt reakció az elmúlt két évben velünk történt eseményekre is, hiszen hajlamosak vagyunk ezekből is inspirációt meríteni.” A zenekart persze nem hagyta el a megszokott bizarr humora sem: a már említett Show Yourself című, a többinél talán könnyedebb hangzású nótában például az öreg kaszás egy nehéz napját követhetjük végig: https://youtu.be/gUGda7GdZPQ

Az album számos különböző kiadásban jelent meg: a manapság már megszokott vinyl lemez 180 grammos gyűjtői változatban, kihajtható duplaborítóval érkezett. Ráadásként ebből egy kiszínezhető másolat is elérhető, amihez a zenekar külön színesceruza-készletet is küld a kreatív lelkű rajongóknak – vagy a gyerekeiknek. Magát a borítót amúgy a Medusawolf művésznéven is ismert Alan Brown készítette.

A lemez megjelenését követően, április közepén a Mastodon amerikai headline turnéba kezdett, és ezt követően, június elején érkezik meg Európába – Budapesten június 14-én, a Barba Negra Track színpadán játszanak.

A Concerto Music bemutatja:
2017. június 14., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Track
Mastodon koncert
Belépő: 7500 Ft, a koncert napján 8500 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra pénztárában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu és a http://track.barbangera.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.mastodonrocks.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/574988822704215/

Kapcsolódó cikkek

Az Ørdøg is fellép a Mastodon előtt

KMZ

Hot News: Mastodon debut LP Remission to see deluxe reissue

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek