Hamarosan stúdióba vonul és elkészíti következő albumát a miskolci Zord. Az idén 16 éves zenekar 2006-ban egy szerzői kiadással, 2007-ben és 2013-ban egy-egy, a Nail Records által kiadott és terjesztett kiadvánnyal örvendeztette meg a thrash muzsika szerelmeseit. 2008-ban egy amerikai válogatásalbumra is felkerültek és a három évvel ezelőtt megjelent Thorns & Wounds című albumuk a nemzetközi vizeken és komoly pozitív kritikákat zsebelt be.
Az új album várhatóan szintén a Nail Records gondozásában lát majd napvilágot. A zenekarral kapcsolatos infókért addig is keressétek a csapatot az alábbi linkeken.