Hírek

Megbabonázta a közönséget Tarja Turunen

A Nagyszínpadunk nyitására az időjárás is tisztelettudóan mellénk állt, szikrázó napsütésben telt a FEZEN első “rendes” napja, TARJA TURUNEN-nel, DESTRUCTION-nel és hip-hop egyveleggel a legnagyobb magyar kedvencektől. Ma sem lesz idő unatkozni, a hazai élvonal mellett találkozhattok például a EUROPE-pal és az amerikai IGNITE-tal is.

A hosszúra nyúlú éjszaka után a FEZEN Rádió legénysége próbálta “újraéleszteni” a fesztiválközönséget. Nem volt könnyű dolguk, hiszen hajnalban még a Punk Whiskey zenekar tagjai rendezték körtáncba az esőben is kitartó közönséget. Délutánra azért felélénkült a közönség, beindultak a zenei helyszínek, elsőként a No Wave sátor indított, ahol ismét a Fezenre veled nyertes zenekarai hangolták rá az közönséget a könnyed bulizásra. A keményebb műfaj kedvelőit a Hammerworld csarnok várta tárt karokkal, hogy mindenkinek meglegyen a napi “zúzásadagja” a főkoncertek előtt.

Az igazi zúzás a Wisdom-mal kezdődött meg. A nagyszínpad előtt már kész tömeg várta a power metál hazai éllovasait, akik a kószáló embereket is laza fejbiccentésre késztették. Kellemes nyakizmokat dolgoztató kezdés volt ez, hogy a közönség bírja majd az estét izomláz nélkül.

Innentől nem volt megállás, zene és dübörgés töltötte meg az egész területet. A Media Markt színpadon a Hősök adták az alapokat az esti hajrához, hogy mindenki megfelelő szintre hangolódjon. Mindeközben a Hammerworld csarnok némi progresszivitásba tört ki, és pusztító hanghullámot gerjesztett, hogy minden maradék álmosságot kiöljön az emberekből. Mindenhonnan energikus zene áramlott a pólusokba, a fesztivál területén nem lehetett nem érezni a csontokig ható zenét.

A sötétség leplét a Destruction hozta el a közönségnek, beburkolta őket a sajátos világba, hogy káoszba törjön ki a tombolás. Egy igazi teutonikus trash metál szaggatta szét a földet az emberek alatt.

Az este leszálltával Tarja Turunen hangja vágott lyukat az égbe. A szimfonikus dübörgés odahívta és körbe ölelte az embereket, akik hatalmasat tombolhattak a lágy dallamokkal kevert kemény riffekre. Tarja hangja a cselló kísérettel olykor az egekig emelt, hogy aztán fagyos szilárdságban tartson a magasban.

Emellett a Media Markt színpad se tétlenkedett, az Irie Maffia mutatta be milyen is az a jamaikai rumba áztatott kurucvirtus. A No wave sátor is várta a táncra vágyókat, a Blahalouisiana szippantotta magához a közönséget.

A nagyszínpadon Tarja fellépése után se állt meg az élet. A FEZENRE VELED játék fő győztese a Prey zenekar készítette elő a terepet, és győzte meg a fesztiválozókat arról, hogy van helyük a színpadon.
Az Ossián zárta a nagyszínpad műsorát. Hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassák a klasszikus számokat, és rázzák a fejüket a legújabb slágerekre. Akik még ezek után is folytatták a bulizást, azoknak a Punnany Massif adott segítséget ehhez és éjszakába nyúlóan élvezhették a parádét a zenekarral.

A fáradtsággal is csak csínján, mert ezzel még koránt sem ért véget a fesztivál. A pénteki napon érkezik az Ignite és a Europe zenekar, itt lesz még a Brains, a Vad fruttik és sok-sok jobbnál jobb zenekar.

Kapcsolódó cikkek

Laza álmokkal és eszeveszett örjöngéssel zárult a 18. FEZEN

KMZ

Az utolsó zenerohamra készül a fesztivál

KMZ

Viharos rajtot vett a FEZEN

KMZ

FEZENRE VELED – kialakult a döntő mezőnye

KMZ

Elindult a FEZENRE VELED közönségszavazása

KMZ

Ozzy gitárosa és a Hét tenger kalózai a FEZEN-en

KMZ

Déli metál a FEZEN-en

KMZ

FEZENRE Veled – a No Wave és a FEZEN közös válogatója

KMZ

A Skid Row és az Ignite is jön a FEZEN-re

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek