2023 decemberében jelent meg a groove metal budapesti helytartóinak várva várt ötödik lemeze Deviant címmel a Metal.hu kiadó égisze alatt, mely páratlan sikert aratott a rajongók és a szaksajtó körében egyaránt.
A korong társproducer, mixing és masztering mérnöke ismét a neves dán producer, Tue Madsen (Meshuggah, Suicide Silence, The Haunted stb.) volt, akivel anno a zenekar bezsebelte „Az év legjobb stúdióprodukciója” díjat a 2018-as HangSúly Zenei Díj keretein belül, a harmadik „Trinity‘ címet viselő lemezükkel. A címadó dalhoz forgott élő klipet láthatjátok most alább, amit a srácok az önálló fővárosi koncertjükön kaptak lencsevégre, aminek a Barba Negra klub adott otthont.
Hájer Gergő alapító gitáros az alábbiakat mesélte a megjelenés kapcsán:
„Évek óta nem adtunk ki live klipet, ezért idejét láttuk annak, hogy a hallgatóság bepillantást nyerhessen abba az energiaszintbe, amin a zenekar jelenleg pörög. A vehemens élő előadásmód mindig is fókuszban volt nálunk, mivel hisszük azt, hogy ez a fajta színpadi jelenlét támogatja a zenénket kellően és segíti azt, hogy a jelenlevők egy emlékezetes koncert élményével távozzanak a helyszínről. Régi és új hallgatóinkat is egyaránt várjuk egy fergeteges bulira október 4-én a budapesti Barba Negra klub kék termében, ahol elindítjuk az őszi/téli turnénkat. A világot jelentő deszkákat pedig az As Karma Brings és az Archaic fogja bemelegíteni nekünk.”
A zenekar Deviant lemezének a bemutató turnéja ősszel folytatódik, ahol ezúttal kizárólag Magyarországra fókuszálnak a srácok, így az alábbi helyeken csíphetitek el őket az ősz/tél folyamán.
10/04 – Barba Negra, Budapest
10/05 – Ápoló Klub, Kecskemét
10/19 – Nyolcas, Székesfehérvár
11/15 – JATE Klub, Szeged*
11/19 – Terem, Veszprém
11/22 – Pécsi Est, Pécs*
11/23 – Boomerang, Mezőkövesd*
01/10 – Bridge, Győr*
01/11 – Helynekem, Miskolc*
*A LAZARVS zenekar vendégeként.