Hírek

Metal.hu évzáró turné a Watch My Dying, a Beneath The Void, a Heedless Elegance és a Nest of Plagues közreműködésével

November 5-én, pénteken indul, és egészen december 28-ig tart az a Metal.hu által szervezett, nyolc koncertből álló turné, ahol a kiadó által gondozott négy zenekar, a Watch My Dying, a Beneath The Void, a Heedless Elegance és a Nest of Plagues lép majd színpadra. Nemzetközi szinten manapság is előfordul hasonló koncertsorozat, a magyar underground metal színtéren viszont mindenképp egyedülálló kezdeményezésről van szó, ráadásul az egyes helyszíneken az első 20 jegyvásárló CD-t kap ajándékba.  

A turné november első péntekén indul Veszprémben, ahol a Terem ad helyet a négy zenekar koncertjének, utána következik Székesfehérvár (Nyolcas Műhely), Győr (Dongó), Szeged (Városi Rock Klub), Dunaújváros (Kaptár), Budapest (Instant), Szarvas (Granárium Zebra Klub), és végül Esztergomban, a Sportalsóban ér véget a sorozat. 

Forray Tamás a Metal.hu részéről így beszélt a turnéról: 

„Sokat beszélgetek az általunk támogatott zenekarokkal, és úgy éreztem, az a leghasznosabb lépés mindenkinek, ha az online promóció után kicsit közelebbről is megismertetjük a közönséggel azokat a kitűnő anyagokat, amik nálunk láttak napvilágot az elmúlt időszakban. A turnén résztvevő négy zenekar közül kettőnek idén jelent meg friss lemeze, egy új albumot még idénre tervezünk, egy pedig átcsúszott jövőre, de az biztos, hogy a koncerteken az extrém metal rajongók ízelítőt kapnak az itthoni kiadványok magas színvonalából. Ez a célunk azzal is, hogy minden helyszínen ajándék CD-t kap az első 20 jegyvásárló. Aki eljön a koncertre, de még nem ismeri valamelyik fellépő lemezét, bármelyik állomáson megszerezheti azt, vagy ha épp a kedvence kiadványa nincs meg, akkor pótolhatja.

Úgy gondolok erre, mint egy befektetésre. Ez is egy fontos lépése annak a tervnek, aminek a megvalósításába belevágtam a Metal.hu magazin és lemezkiadó megalapításával 4 évvel ezelőtt. Elsősorban tehetséges zenekarokat szeretnénk támogatni abban, hogy a következő szintre léphessenek. Legyen szó hazai vagy akár nemzetközi sikerekről, igyekszünk mindenkit segíteni a céljai elérésben. Hangsúlyos még, hogy itthon is minél szélesebb körben népszerűsítsük ezt a stílust, és aktívan építsük a közösséget – ezáltal lesz erősebb az egész színtér, ahogy egy magyar zenekar külföldi eredményei is figyelmet irányhatnak más hazai csapatokra.”  

A turnén részt vevő zenekarok a következőket mondták el a koncertsorozatról: 

Eszenyi Imre, Watch My Dying:

„A világon egyedülálló turnéról van szó a Metal.hu szervezésében, soha még ilyen elő nem fordult a történelemben, hiszen ezek a zenekarok még nem játszottak együtt korábban. A Watch My Dying szempontjából már maga a turné is kivételes apropónak tekinthető, mivel évek óta nem csinálunk ilyesmit, kihangsúlyozva, hogy pláne nem télen. Különös tehetségünk van ahhoz, hogy a koncertjeinket esős, vagy havas napokra szervezzük, ha pedig véletlenül nem így alakul, akkor tuti, hogy 40 fok körül van a hőmérséklet, és az utóbbi időben már inkább igyekszünk arra az időszakra fókuszálni. De most, a Metal.hu, a turnétársak és a közönség kedvéért kivételt teszünk, és útnak indulunk a legdurvább novemberi és decemberi időszakban, bár előtte még ki is kell purhaboznom a Prefektet, hogy ne fagyjunk meg a menetszéltől, mire odaérünk egyik-másik állomásra. És bár a Covid-helyzetet mindenki kihasználta új anyag készítésére, vagy próbákra, mi ebben sem követtük a trendeket, nem álltunk be a sorba, ugyanúgy nem próbáltunk, mint eddig, viszont jelenleg több új dal is kidolgozás alatt áll, szóval az is előfordulhat, hogy valamelyik állomáson már előkerülhet némi újdonság – de erre azért ne vegyen mérget senki!”

Gyémánt Krisztián, Beneath The Void:

„Nagyon várjuk ezeket a koncerteket, hiszen végre számos olyan vidéki városban is bemutathatjuk az új lemez dalait, ahová eddig még nem jutottunk el. Külföldi turnénk már volt, de hazai még sosem, szóval nekünk is újdonság lesz ez. A programban betekintést nyújtunk a néhány hónapja megjelent …Into Oblivion anyagába, és a korábbi idők stabil koncertdalairól sem feledkezünk meg, szóval komoly, technikás death metal aprításra készülhet mindenki, aki ott lesz a bulikon!”  

Forgó Zsolt, Heedless Elegance: 

A Metal.hu és Forray Tomi segített a 2021 január végén megjelent második albumunk, a Libra promóciójánál, innen jött az ötlet, hogy “istállón” belüli zenekarokkal közösen menjünk turnézni. A sorozat eredetileg a már meglévő dátumainkból nőtte ki magát egy szerintünk nagyszerű koprodukcióvá, amit a menedzserünk, Kovács Dorina koordinál majd turnémenedzserként. A Nest of Plagues, a Beneath The Void és a Watch My Dying is mostanában jelentkezett friss anyaggal, így adta magát az ötlet, hogy közösen járjuk be az országot.

Azért is lehet érdekes ez a majd’ két hónapos országjárás, mert jó ideje ez az egyetlen nagyobb szabású turné, ami a hazai metal undergroundban összejött. Célunk, hogy a hazai vidéki közönséghez is eljuttassuk a zenekarok friss anyagait, és az sem baj, ha új emberek arcát radírozhatjuk le, mert esetleg nem ismerik valamelyik bandát. Minden állomáson más lesz a fellépők sorrendje, ezzel is szeretnénk kifejezni, hogy valódi, közös turnéról van szó. Készülünk pár különlegességgel látvány terén, és a merch pulthoz is érdemes lesz odamenni az új pólókért, pakkokért. Ezen felül minden eladott jegyből adományozunk rászoruló gyerekek karácsonyi ajándékára. Ha valaki nem tud eljönni a koncertre, de szeretné segíteni a kezdeményezést, támogatói jeggyel is megteheti azt.” 

Kövecses Evelin, Nest of Plagues

„Brutális lesz ez a két hónap, nem csak azért, mert szinte minden hétvégén mindkét nap játszunk, hanem mert a metal.hu összefogásával egy nagyon erős line-up jött össze erre a turnéra. Mi elsősorban az új nagylemezünkről eddig megjelent dalokat szeretnénk élőben is megmutatni a közönségnek, illetve az egész műsort direkt ezekre a bulikra pattintottuk össze. Új zenei megoldásokkal, látvánnyal és egy rakás merch cuccal is készültünk. Reméljük, sikerül majd kellőképpen kifárasztani a népet.”

A koncertnek van jótékonysági vonatkozása is, hiszen a fellépő zenekarok minden belépő árából 100 forintot ajánlottak fel a Csodalámpa és Tündérpakk Alapítvány számára, akik rászoruló gyerekek karácsonyi ajándékaira gyűjtenek jótékonysági felajánlásokat. Tamás erről így beszélt: 

„Évek óta igyekszem támogatni a beteg és rászoruló gyerekeket, főleg lányaim születése óta tartom kiemelten fontosnak, hogy több figyelmet szenteljünk ennek. Idén kicsit nagyobb terveim vannak: megpróbálok a zeneipari szereplőket összefogva egy adománygyűjtő kampányt elindítani. Barátokat, zenekarokat, zeneipari cégeket kerestem fel, hogy együtt sok gyereknek és intézménynek segíthessünk. Az megvásárolt koncertjegyek vagy webshop eladások után 50 vagy 100 forint adomány apróságnak tűnhet, de ha sokan összefogunk, óriási összeg is összejöhet. Egy jótékonysági aukció is lesz majd decemberben, ahol zenészek által felajánlott ereklyékre, ritkaságokra lehet majd licitálni, és ennek a teljes bevétele is a bekerül a közös kalapba. További részleteket a  https://metal.hu/tamogato/ oldalon gyűjtöttük össze”

Ahogy ez már szóba került, ha valaki nem tud részt venni a koncerteken, az is segíthet online megvásárolható támogatói jegy vásárlásával, amiért cserébe a turnén részt vevő zenekarok CD-iből álló ajándékcsomagot kap a kiadó jóvoltából.

Turnédátumok: 

2021.11.05., péntek – Veszprém, Terem
https://www.facebook.com/events/382921000199613/ 

2021.11.12., péntek – Székesfehérvár Nyolcas Műhely https://www.facebook.com/events/180864694194281/ 

2021.11.20., szombat – Győr Dongó
https://www.facebook.com/events/617116472791718/ 

2021.11.26., péntek – Szeged Városi Rock Klub
https://www.facebook.com/events/3098611990451169/ 

2021.12.04., szombat – Dunaújváros, Kaptár
https://www.facebook.com/events/581641559748663/ 

2021.12.10., péntek – Budapest, Instant 

https://www.facebook.com/events/408466287404342/

2021.12.17. péntek – Szarvas, Granárium Zebra Klub
https://www.facebook.com/events/412932650241228/ 

2021.12.28., kedd – Esztergom, Sportalsó

https://www.facebook.com/events/427734908729953/

További információk: 

https://metal.hu/zenekarok/

https://www.facebook.com/Metalponthu

https://www.facebook.com/WatchMyDying

https://www.facebook.com/beneaththevoidhungary

https://www.facebook.com/heedless.elegance

https://www.facebook.com/nestofplagues

Ajánlott videók: 

Watch My Dying – 3.fejezet, avagy a valótlan város: https://youtu.be/Gy4ezxo893Q 

Beneath The Void – By The Seventh: https://www.youtube.com/watch?v=w7S8-3wiRNY 

Heedless Elegance – The Blaze of Glory: https://www.youtube.com/watch?v=dwn3vLJHiV8 Nest of Plagues – Inferno: https://www.youtube.com/watch?v=5kLOXFPC-48

Kapcsolódó cikkek

Április 6-án az Akváriumban Heedless Elegance / Orient Fall / W I R E S koncert

KMZ

Nest of Plagues – erős üzenet egy kis csillámporral megszórva

KMZ

Koncertajánló – Pennhurst, Nest of Plagues, Mirror

KMZ

Moby Dick / Omen / Magma Rise / Heedless Elegance – Fém bandák találkozója Budapesten!

KMZ

Demilich, Krypts, Beneath The Void – Koncertbeszámoló

szgabor

Heedless Elegance, Rivers Ablaze – életünk egyik legjobb bulija volt

KMZ

Nest of Plagues – Új klip a társas magányról és a mértéktelenségről

KMZ

Akela, Beneath the Void, Komodo – Koncertbeszámoló

Steve

Infected Rain, Nest of Plagues – Koncertbeszámoló

Steve

Malevolent Creation, Beneath The Void – Koncertbeszámoló

bönin

Nest of Plagues / Eagle Has Landed / Archaic – Koncertbeszámoló

Steve

Undead Fesztivál 2022 – Koncertbeszámoló

Steve

Nest of Plagues – megjelent a 2. nagylemez, a „To Kill A God”

KMZ

Április 29-én jelenik meg a Nest of Plagues új nagylemeze

KMZ

Koncertajánló: Baest (DK), Beneath the Void

KMZ

Nest of Plagues – új klip a mentális problémák és a genetika kapcsolatáról

KMZ

Watch My Dying / Nest Of Plagues – királyul éreztük magunkat

KMZ

Mhorai / Nygmalion / Nest of Plagues – állati király volt

KMZ

II. Fekálfeszt – öt órányi pöce

KMZ

Új Nest of Plagues dal és klip: Struggle

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek