Hírek

Metalfesztivál síppal, dobbal, nádi hegedűvel!

A Pécs melletti, malomvölgyi Rockmaraton Fesztivál már évek óta a fesztiválozni vágyó folk/viking/pogány metalosok nagy kedvence, hiszen a külföldi headlinerek közül egy-kettő már sok éve ebből a szcénából kerül ki. A teljesség igényével a Týr, az Amorphis, a Finntroll, a Korpiklaani, az Amon Amarth, az Ensiferum, a Varg, az Eluveitie illetve az Arkona és az Alestorm szórakoztatták a népi fémzene kedvelőit a korábbi években. Emellett műfaj hazai képviselői közül is évről évre egyre többen mutatják meg magukat a rendezvényen, a stílus vezető magyar bandája, a Dalriada állandó vendégnek számít, ahogy a helyi Virrasztók is.

Az idei év sem különbözik ettől, sőt még nagyobb durranásra lehet számítani, mint korábban!

A 13. Rockmaraton minden napjára jut a színtérhez szorosabban vagy távolabbról kapcsolódó banda. A kezdőnap egyik főzenekara lazább, táncra perdítő zenéjével a kelta kocsmarockban azaz pub’n’rollban utazó miskolci Paddy and the Rats. A csütörtöki napon a pogány témájú black metal külföldön is elismert magyar zenekarai, a Bornholm és a Sear Bliss fogják képviselni a színtér egyik sajátos szegletét, pénteken pedig a Yuk színpadon lép fel főműsoridőben a fiatal, de egyre népszerűbb tatai Ankh, akik folkkal és szimfonikus elemekkel ötvözik a modern melodikus death metalt. A záró szombati napra pedig a zalai Tales of Evening koncertje jut, akik ugyan csak kevés folkos hatást építenek szimfonikus/melodikus metaljukba, viszont rendszeres fellépői a folk metalos eseményeknek.

 

És miért maradt ki a kedd és a szerda? Mert e két nap felhozatala teljes egészében a „folkereknek” kedvez! És nem csak a koncertek terén! Az idei évben immár harmadszor ad otthont a fesztivál a stílus egyik legnagyobb hazai támogatójának számító Folk Metal Hungary Facebook-közösség közönségtalálkozójának a keddi és szerdai nap koradélutáni óráiban! Az eseményen kötetlen beszélgetés, ismerkedés a program, részt vesznek rajta a fellépő zenekarok képviselői is, akik szívesen válaszolnak majd a rajongók kérdéseire. A cél egyértelmű: közelebb hozni egymáshoz a stílus rajongóit és zenészeit.

Tavaly sokakat meglepetésként ért az Arkona koncert előtti katonai hagyományőrzők bemutatója – idén kedden és szerdán is lesz ilyen program, immáron több csapat hadi bemutatójával. Várható időpontok mindkét napon: délután 3-5 óra és este 7-8 óra között/körül!

Koncertek szempontjából a Yuk színpadon indul mindkét nap: kedden a népdalokat is feldolgozó székely DamneD mutatkozik be 6 órától, majd kicsit később a hamarosan nagylemezzel jelentkező fővárosi Isatha hangolja rá az embereket az est két főzenekarára, az 1. Nagyszínpadon fellépő soproni Dalriadara és az utánuk jövő svájci modern kelta metalos Eluveitie-re, akik két év után ismét fellépnek a fesztiválon. Aki nem akar szusszanni, az a két nagy banda közti szünetben visszatérhet a Yuk színpadhoz, ahol az orientális elemeket is felhasználó gótikus metalos Dharma fog játszani. A helvétek show-ja után pedig a levezetést a fiatal kelta punk csapat, a LochNesz koncertje jelenti a 2. Nagyszínpadon.

Szerdán még korábban, már 5 órától beindul a „pogánykodás” a Kék/Vörös Yuk tehetségkutatójának egyik győztesével, az epikus folk metalos Elanorral a Yuk színpadon. Eztán áttevődik az egész estés buli a 2. Nagyszínpadra. 6-tól nyit a dögös dirty rockot és heavy metalt folkkal ötvöző Noa Rock zenekar, őket a pécsi pszichedelikus, gótos-doomos hatású folk metal társaság, a Virrasztók követi, majd az egyre népszerűbb budapesti folk metalcore csapat, a Niburta zúzós bulija következik. Ettől a kemény vonaltól némileg eltér a pogány folk/neofolk műfaj hazai zászlóvivői, a The Moon and the Nightspirit extatikus koncertje, mely testi-lelki pihenőt nyújt, de csak azért, hogy felkészüljünk az est főzenekarának, a viking és középkori témákat felelevenítő dán Svartsot keménynek ígérkező koncertjére! A csapat még 2008-ban járt Magyarországon, azóta viszont jelentős tagcseréken esett át és még két nagyszerű lemezzel jelentkeztek, így érdemes megtekinteni a holland Heidevolk helyett beugró hordát! (Az eredetileg meghívott holland pogány metal zenekar magánéleti okokból nem tudta vállalni a pécsi fellépést.)

Ha tehát a Te szívedet is megdobogtatja a hősi korokat és ősi isteneket idéző metalzene, a Rockmaratont idén sem szabad kihagynod! És a további stílusok képviselői még szóba sem kerültek… 😉

További információ az alábbi linkeken található:

Rockmaraton: http://www.rockmaraton.hu/ & https://www.facebook.com/rockmaraton

Folk Metal Hungary: https://www.facebook.com/folk.metal.hungary

III. Folk Metal Hungary Közönségtalálkozó: https://www.facebook.com/events/150497085129909

Kapcsolódó cikkek

Rockmaraton Fesztivál 2013 – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek