Hírek

MetalWar Fest 2013 – Egyetlen gombnyomással támogathatod a fesztivált

Hazánk első és egyelőre egyetlen ingyenes háromnapos rock és metal fesztiválja kerül megrendezésre 2013. szeptember 6-8. között Budapesten. A MetalWar Fest 2013 – Open Air Budapestnek a már hagyományosan a Népliget fái között megrendezésre kerülő SzeptEmber Feszt ad otthont, méghozzá a terület legfrekventáltabb helyén. A program főszervezője Gondosch Güzü János osztotta meg néhány szóban a fesztivállal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. „A szervezésbe már tavaly belekezdtünk, de akkor rajtunk kívül álló okok miatt nem jött létre a rendezvény. Idén újra belefogtunk és örömmel jelenthetem, Magyarország első ingyenes metal bulija kezd összeállni és teljes képet alkotni.” – kezdte a munkamániás muzsikus. „Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi munkával, idegességgel és fáradtsággal jár egy ilyen program szervezése. Le a kalappal minden koncert és fesztiválszervező előtt. Hozzáteszem, a mi esetünk talán még bonyolultabb. A fesztivál ingyenes lesz, így a közönség részéről semmilyen bevételre nem számíthatunk, ugyanakkor egy ilyen koncertsorozat több millió forintos költségvetéssel áll össze. Azt szeretnénk, hogy a MetalWar Fest 2013 – Open Air Budapest olyan színvonalú legyen, mint bármelyik külföldi társa. A legjobb helyen a legnagyobb színpaddal várjuk majd a közönséget. Ahhoz viszont, hogy összeálljon minden szeptember elejére, támogatók kellenek, akik megelőlegezik a bizalmat egy induló fesztiválnak és nem utolsó sorban pénzt is adnak rá. A tárgyalások nap, mint nap, most is folyamatosan zajlanak, hogy minden tekintetben ki tudjuk majd szolgálni a közönséget és persze nem utolsósorban a zenészeket is, akik ugyanúgy magukénak érzik ezt a kezdeményezést és ezen a hétvégén ajándékba adják a koncertjeiket a rajongóiknak.” – folytatta. „És, hogy mit tehet a közönség, azon kívül, hogy nagyszámban jelen lesz szeptember 6. és 8. között a Népligetben? Egyetlen lájkkal kell csak támogatni a MetalWar Fest 2013 – Open Air Budapest rendezvényt, hogy azok a támogatók, akik még hezitálnak, meggyőződhessenek arról, már most nagy az érdeklődés a fesztivál iránt. Aki szereti a rock és metal műfajt, azt kérem, keresse fel a MetalWar Fest 2013 – Open Air Budapest hivatalos Facebook oldalát és szeresse a rajongók fesztiválját, ezzel is kifejezve azt, hogy igenis kell fővárosunknak is igazi rock és metal buli minden évben! Előre is köszönöm a szervezők és a fellépő zenészek nevében!”

A MetalWar Fest 2013 hivatalos Facebook oldala: https://www.facebook.com/MetalWarFest

MetalWar Fest 2013 – Open Air Budapest
2013.09.06-08. Budapest, Népliget, SzeptEmber Feszt.

Civil War (swe)
Bejelit (it)
Lechery (swe)
Battalion (ch)
Pokolgép (Élő szülinapi koncert)
Mobilmánia (Ötödik Születésnapi Nagykoncert)
Wisdom (Lemezelőzetes koncert)
MolicsRock és a Cool Head Klán
ZBB
Diktátor
Run For Power (Hungarian Tribute for the Rock Years of Gary Moore)
Asphalt Horsemen
Demonlord
Noa Rock
Christian Epidemic
Words Of Blood
Effrontery
Mozso
Bermuda RockbanD
Symphonium
Stratégia
Velvet Seal
Long Road

…további fellépők, hamarosan

Kapcsolódó cikkek

MetalWar Fest 2013 – A sörök királya és egy különlegesség, csak erre az alkalomra

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Egy betegség közbeszólt

KMZ

MetalWar Fest 2013 nyeremények

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Üzenet a polgárháborúból

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Végleges program

KMZ

MetalWar Fest 2013 – A Demonlord írta a fesztivál nemzetközi himnuszát

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Jön a Nagy Ember is

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Mániákus születésnap szombat este

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Pörögnek az események

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Wisdom az ex-Sabaton tagokkal

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Üzenet egy kerti partiról

KMZ

MetalWar Fest – A fiataloké a terep

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Szinesedik a program

KMZ

MetalWar Fest 2013 – A thrash metal sem marad ki a fesztivál kínálatából

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Egy születésnapos ajándéka a rajongóknak

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Világpremier Budapesten!

KMZ

MetalWar Fest 2013 – Az első fellépők

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek