Mi a helyzet a pécsi undergrounddal?

Nem vagyok veterán. Anno 2007-ben tettem az első látogatásom a valamikori Toxic-ban. Aki emlékszik még a festett falakra, az állandó bulikra, tudja, milyen hely volt. Egyszerűen jó. Ilyen lehetett a Rák is, de nekem az már kimaradt.

Akkor, 2007 őszén, nem volt kérdés, hogy hol fogok haverokba botlani. Vagy SZIT (Szent István Tér), vagy Toxic. Ha SZIT is volt, gyakran megesett, hogy alapozás után a Toxicban landoltunk.
(beestünk a pincébe)
Nem volt kérdés, hogy ki játszik, ha éppen nem egy ismert fellépő volt (függetlenül attól, hogy mennyire is ismert), tudtuk, hogy ha másért nem, a hangulatért érdemes lemenni. Meg kell hagyni, igen kevés esélye volt annak, hogy a közepesnél gyengébb élmény lesz a zene. Pedig volt itt Amatőr Bandák balhéja, Punk péntek és sorolhatnánk a ma már rizikósnak ható neveket. Felment a banda, odareccsentett nekik a Fidó, aztán ment a zúzás. Mindig. Hónapokra előre be volt táblázva a klub, kényelmesen fel lehetett készülni egy-egy nagyobb belépőre.

Megérte. Ennél egyszerűbben nem lehet megfogalmazni. Egyszerűen ott minden hétvégéből megérte egy estét eltölteni. Kevés olyan alkalom van, amire azt mondom, hogy csalódtam volna benne, de ez rendszerint nem a zene vagy a klub hibája volt.

Szóval nem hogy dobogott még az underground színtér szíve, hanem mint egy gőzgép, úgy zakatolt! Volt miért lemenni, volt miért kifizetni a belépőt, megvenni a VBK-t. Volt közösség és volt zene.
Közösség és zene. Akkor is voltak klikkek. Voltak kopaszok, blackesek, thrash vonalon mozgók, nu arcok, éledezett a folk és viking vonal, stb. Illetve a lejött egy random banda, a legjobb tudásuk szerint odatették magukat. Volt amitől másnap bemerevedett nyakkal fetrengtünk, keresve a végtagjainkat, volt ami mellett inkább a boros poharat nyalogattuk és olyan is megesett, hogy sírásig röhögtük a fejünket. 🙂 *

Szó ami szó, alapvetően igényes produkciókat láthattunk. Volt hangszeres tudás, kiállás, stílus. Kevés együttesen éreztük azt, hogy görcsösen próbálnak majmolni valami ismert bandát. Ez volt. Most nem ez van. Sokszor érthetetlennek tűnik, hogy egy-egy metal / hardcore eseményre nem érkezik elég ember. Jóval ritkábbak is az ilyen koncertek már, mégis inkább a bejáratott, ismert előadók azok, akik látnak valamit is a pécsi közönségből. Hol tört meg ez a dolog?

Olykor megjelenek a pécsi amatőr szféra színterein. Már nem az terel egy ilyen koncertre, mint régen. Sajnos kevésbé a kíváncsiság. Inkább már csak reménykedek abban, hogy valami változott a legutóbbi óta.
Miután kevés klub foglalkozik ezekkel a zenekarokkal és a csekély közönségükkel, (Van aki évekig próbálkozik, de nem igyekszik…) ezért rendszerint önszervezéses alapon jönnek létre az események. Itt meg kell jegyezni, hogy nem jellemző ezekre a srácokra a pénzhiány. Márkás cipő, sapka, dropdead póló, tágító, pesti koncert belefér a budgetbe.

Ott kezdődik a buktatók sora, amikor a (magát véresen komolyan vevő, profinak érző) együttes tagjai próbálnak összevakarni innen-onnan egy gitármotyót vagy dobot. Az ember azt hinné, hogy ez egy helyi együttesnek nem gond, el tudja vinni a sajátját. De nem tudja, mert nincs neki. Nem vesz. Nem kell. Majd adnak, ha nincs, kibalhézom, ha úgy sem megy, akkor bizony szar a világ, szar a szervezés, szar a hely és nem true.
Aztán ott folytatódik, hogy miután hangszerük még csak-csak van a srácoknak, esetleg dobverő is akad, amint belevágnak a zenélésbe, felszínre tör a zene elleni lázadás. Anno mi is találtunk mindenféle dolgokat, amik ellen lehetett harcolni, de hogy pont a zene legyen az… Szóval a zeneiség határain kívül, sokszor még becsületesen be sem hangolt hangszerekkel, másfél akkordot percekig döngetve, igyekezve egy egyszerűbb breakdown ritmusát hozni, elé-mögé esvekelve. Ha egy ilyen lenne, nem is lenne gond, de amikor az este összes fellépője, mintha ugyan azokat a számokat próbálná törött karral eljátszani, az elég kiábrándító. Persze az a true arc, aki ezzel próbálkozik. Ettől hardcore a hardcore Pécsen.

Tisztelet persze a kivételnek! Sajnálom, hogy ma ez a hozzáállás a jellemző, és nem csak a zenében. Amilyen gazdasági lehetőségek vannak és amilyen a klubélet most Pécsen, ezeknek a zenekaroknak össze kéne fognia. Ehelyett a totális széthúzás és a straight edge elvei mögé bujkálva köpködés a jellemző. Mellkasverés, „mi összetartunk!” és egy rakat bohóc próbálja a másikat a sárba taposni. (mondjuk ez alatt az idő alatt behangolható egy gitár és megtanulható rajta, mondjuk szerény három kvint)

Jöhet a kérdés: erre ki kíváncsi? Akinek nem inge, ne vegye magára: ezzel a trehánysággal én amatőrnek sem neveznék egy produkciót. Egy amatőr tanulja a zenei élet kérdéseit, de ha még azt sem, legalább élvezetből és alázattal zenél. Nem magamutogatásból, nem azért, hogy elmondhassa, „van egy metál bandám”, hanem zeneszeretetből. Aki szereti a zenét és zenésznek érzi magát, az foglalkozik vele. Aki pedig színpadot és közönséget akar, megadja a módját azzal, hogy felkészül egy színpadi produkció prezentálására és ha nem is tudja elhagyni, de ritkábban böfög a mikrofonba. (Itt most tényleg böfögésről van szó.)

Mit akarnak ezek a gyerekek? Elnézve a teljesítményüket, nem értem a szándékot. Nehezen hiszem el, hogy ebből élveznek valamit. Nehezen hiszem el, hogy ez nem csak görcsös teperés egy tini-státusztért és nehezen hiszem el, hogy több lenne benne, mint a nagy példaképek gyenge majmolása. Hol az alkotó szándék és hol az alkotás öröme? Hol a közvetített érték és hol vannak az invenciók?

Isten ments, hogy meg akarjam mondani, ki milyen szórakozást válasszon. Annyit viszont érdemes tudni, hogy ezzel csak még kilátástalanabb helyzetbe sodorják a pécsi undergroundot. Az ilyen produkciókra a haverokon kívül senki sem megy el, ők is csak illemből. Továbbá úgy érzem, hogy erről a színtérről nem lehet kirekeszteni senkit. Ha az alkotók úgy érzik, ide tartoznak, nem lehet őket megvetni a stílusuk miatt, legyen az elektromos zene, grunge, metalcore vagy metálszitár. 🙂

Egy szó, mint száz: hiányolom az igényes produkciókat. Vannak! Lehetne sorolni a most létező és teljes erejével előre hatoló produkciókat. Csak az arány lett siralmas.

Bencsik ‘Becse’ Gergely

*Ugyan ki ne emlékezne a Naked Forest-re? Volt, hogy Kex berúgta a wc ajtót, kifestve egy összetépett gatyában követelte a wc pumpát, majd felkapva az egyetlen wc kefét, rohant vissza a színpadra, hogy előadják a Sátán pumpája című vígeposzt.
Vagy ott volt a Watch My Dying, ami még a velőt is kirázta a csontjainkból.
Estig lehetne sorolni…

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár