Hírek

Michelle Wild tribute, és egyéb perverziók – Év végi Ana Venus kiadványok

Ana Venus négy vadonatúj kiadvánnyal zárja a 2013-as évet. A pszichedelikus harsh noise jeles hazai képviselője Gorniel közreműködésével adott ki egy kazettát, The Kolima Experience címmel. Az album az orosz Távol-Keletet idézi meg, a szétfagyott kolimai tundrát, az elhagyott gyárakat, a lezárt területet a harmadik szem mögött megbúvó űrközponttal, és a Gulag mellett légyölő galócát szedő jukagir sámánokkal. A gitár-pedál kombó experimentális, zajos, és rideg, mint maga Szibéria.

http://anavenus.bandcamp.com/album/the-kolima-experience-side-a

Venus másik kiadványa egy dupla CDR, a Violence & Silence. A lemez, amelynek borítójáért a lengyel avantgárd fotóművész, Rafał Karcz felelős, egy igazán érdekes művészi produkció. Az első lemezen az LSD-vel átitatott zajzenét néhány hangminta töri meg, amelyet Venus szado-mazó filmekből, és tömeggyilkos magyar diktátorok beszédeiből ollózott. Majd a második lemezen azt kapjuk, amit a címe is ígér, azaz csendet, 30 percen keresztül. Nincs egyetlen hang, egyetlen pisszenés sem, csak a mindent elsöprő üresség.

http://anavenus.bandcamp.com/album/violence-silence

A harmadik kiadvány az amerikai Lackthrow-val közös osztott album, az Are you fucking kidding me?, amelyet mindként zaj mágus végigordít. Ráadásul olyan nagyszerű számcímekkel találkozhatunk a CDR-en megjelent cuccon, mint például a Miley Cyrus pees love in the sand.

http://anavenus.bandcamp.com/album/are-you-fucking-kidding-me

A Born Te Be Wild valószínűleg a legszellemesebb harsh noise lemez 2013-ban – egyben a legperverzebb is. A dvd tokban, az olaszt Lips Infection kiadó gondozásában megjelenő albumot Venus Michelle Wildnak ajánlja. A hat számos korong tele van pornós hangmintákkal, amelyek ezúttal nem az akció részekből származnak, hanem a fergeteges dialógusokból; a punci-rózsaszín borítón pedig az egykori pornókirálynő teszi szemlére bájait.

http://lipsinfection.altervista.org/lip-25-ana-venus-born-to-be-wild-cd-r/

Kapcsolódó cikkek

Új Ana Venus kiadványok

KMZ

Velvet Underground tribute Ana Venus-tól

KMZ

Folk-noise lemez

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek