Hírek

Minden nap kifulladásig buli a PaFe Nagyszínpadán!

Már csak pár hét van hátra a nyár első gigantikus fesztiváljának indulásáig: május 16-án startol a Pannónia Fesztivál! Négy nap és négy éjjel Szántódpusztán olyan kiválóságok szolgáltatják majd a Nagyszínpadon a buli-alapot, mint a Tankcsapda, a PASO, a Brains vagy az Irie Maffia, de természetesen külföldi fellépők is tiszteletüket teszik.

Csütörtökön igazi zúzós rockmaratonnal indít a 7. PaFe. 18 órakor az Ossian veszi be az erősítőket: a legendás együttes legújabb albuma A Tűz jegyében címmel jelent meg április 8-án, és bizonyára a Balatonnál is lenyomnak néhányat az új dalok közül. Igaz ez a Road esetében is, hiszen a március 11-én kiadott Tegyük fel… amellett, hogy a MAHASZ albumlistáján a 16. héten a top10-ben szerepel, már a megjelenés előtt aranylemez lett! Az együttest 19:30-tól hallhatjátok a Nagyszínpadon, 21 órától pedig a Depresszió veszi át az irányítást. A srácok idén tavasszal a Megyek előre turnéval tartják formában magukat, hogy aztán a fesztiválszezont is kifogástalanul végigkoncertezzék.

Nemcsak a zenészeknek lesz kihívás, hogy a maximumon pörögjenek, de a fesztiválozók előtt is le a kalappal, ha három ilyen mérvű buli után még marad sör a poharukban, hogy a Tankcsapda koncertjén se száradjanak ki. Lukács Laciék tavaly november óta a Rockmafia Debrecen bűvöletében élnek – a Sidivel készített új anyag azóta is az albumlisták élén nyomul, rekord sebességgel érte el a platinaminősítést, és a közönség egybehangzó véleménye szerint is megunhatatlan. Meglátjuk, ezután 00:30-tól a Pokolgéppel meddig tart majd az őrület, de a korai alvást hagyjuk csak a kiskorúaknak!

A péntek sem sikerült sokkal lájtosabbra: fél 7-től a Subscribe dübörög a Nagyszínpadon, 20:00-kor pedig Alvin és a Mókusok folytatják a pörgést. 21:30-kor a Zagar lép a deszkákra az április 13-án kiadott Light Leaks dalaival. Ha pedig kellően hozzászoktatták a közönséget az angol szöveghez, 23 órától érkezik egy igazi szigetországi banda, a Rudimental. A négytagú együttes még nem tekinthet vissza vérmes múltra, sikerük azonban igencsak látványos: máris gyártottak két toplistás slágert, április 29-én pedig Home című debütáló albumuk is megjelenik. A nemzetközi siker nem áll távol a PASO-tól sem, hiába magyar bandáról van szó: nemrég egy külföldi zenei portál az olvasók szavazatai alapján a Lovemonster-t az év ska/rock steady/early reggae albumának választotta. Azóta Londont is megjárták, hogy még lelkesebben játszhassanak majd a szántódpusztai fesztivál második napján hajnali fél 1-kor.

A harmadik napon, szombaton 18 órakor az Intim Torna Illegál nyit, akiket – ha nem vágnak lyukat a színpadba, akkor – az idén 10. születésnapját országjáró tavaszi turnéval ünneplő Punnany Massif követ majd. 20:30-tól a Vad Fruttik folytatja a pezsgést többek között a február végén kiadott Pipacs EP dalaival. A kellően felturbózott közönség 22 órától ismét külföldi előadótól vehet majd nyelvleckéket – érkezik a Foreign Beggars. A 2002 óta működő brit raptrió kreativitásáról és a folyamatos megújulásokról híres – legutóbbi lemezük (The Uprising) tavaly decemberben készült el. Ha mindez nem lenne elég, 23:30-kor a Brains táncoltatja ki a maradék energiát is a fesztiválozókból. Az április 5-én boltokba került Full range munkálatai miatt a srácok keveset szerepeltek az utóbbi időben, úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy óriási lendülettel jönnek majd a Balatonhoz!

Zárásként vasárnapra is parádés a névsor: délután fél 6-kor még világosban kezd a tudományos-fantasztikus pop hazai úttörője, a Supernem. Ők 19 órakor Péterfy Boriéknak adják át a terepet – figyelem, a Love Band legutóbbi születésnapi koncertje óta hozzá van szokva a teltházas fellépéshez! Hasonlóan népes rajongótáborral rendelkezik a „hobbizenekarként” futó Kiscsillag: Lovasiék számára legutóbbi lemezüktől (Néniket a bácsiknak) folytatódik a történet – az Idáig tudom a történetet turné keretében Borival is dolgoztak együtt, úgyhogy talán nem véletlen, hogy 20:30-kor tőle kapják meg a Nagyszínpadot.

Természetesen erre a napra is jut külföldi fellépő: az elektronikus tánczene emblematikus zenekarának számító Dub Pistols Londonból landol majd a Balatonnál, hogy hiphop-dub-techno-ska-punk stíluskeverékükkel elkápráztassák a hazai közönséget. Remixelés terén verhetetlen a kétszemélyes banda, és mióta kimerészkedtek a stúdióból, vendég énekesekkel járják a klubokat és fesztiválokat is. A nagyszínpados zárás egy külföldinek látszó és hallatszó, de valójában hamisítatlan hazai együttest illet majd meg a Pannónia Fesztiválon, mégpedig az április végén új albummal jelentkező Irie Maffiát. Az együttes népszerűségét nem szükséges ecsetelni, elég annyi, hogy május 19-én 23:50-től Szántódon Nagyon jó lesz!

Az Irie Maffia után már szusszal sem kell bírnunk, hiszen a 30Y Szentimentálé c. „ülős” előadásától elképzelni sem lehet jobb fesztiválzárást. Az exkluzív koncert egy, a nagyközönség elől eddig elzárt területen, Szántódpuszta 18. századi emlékeket őrző épületei között kerül megrendezésre, amelynek keretében a zene mellett a díszletekkel, fényjátékkal és egyéb látványelemekkel is gazdagított előadás páratlan élményt nyújt majd minden résztvevőnek. Az idei fesztiválszezonban a 30Y csak a Pannónia Fesztiválon ad koncertet a könnyűzenei fesztiválok közül.

Ízelítő: http://www.youtube.com/watch?v=AnTXDXM-YFE&feature=youtu.be

Jegyárak

Négynapos bérlet: 7.900 Ft

Napijegy: 3.900 Ft

Koncertek között nem csak a gyönyörű helyszínt élvezhetik a fesztiválozók, de különböző civil szervezetekkel is találkozhatnak Szántódpusztán. Számos munkavállalással kapcsolatos ötlettel várja az érdeklődőket az IAESTE Hungary, vagyis a Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete. AHANGMESTER.HU jóvoltából kipróbálhattok majd professzionális hangszereket, a Nem Adom Fel alapítvány pedig a fogyatékkal élők számára készült segítő eszközöket mutatja be. A felsőoktatásban tanulók és dolgozók mindenképp látogassanak el a Campus Hungary Programhoz, hiszen külföldi ösztöndíjak tömegével várják a kifelé kacsintgatókat. Folyamatosan látogatható lesz a PAFE területén a funfair XXL hinta, és egész nap játékok, rapid randi, csocsó, flipper szórakoztatja majd a tombolásban megfáradt fesztiválozókat. Lesz ezen kívül még Quiz Night, óriás társasjáték és óriás keresztrejtvényfejtő, hogy a test és a szellem egyaránt megdolgozzon a pihenésért.

PAFE-bérlettel olcsó szállásfoglalásra és utazásra is van lehetőség! A balatonföldvári Anna-Mária Villában a balaton@campusclub.hu címen lehet kedvezményesen foglalni, az odajutás pedig vonattal a legkedvezőbb, ugyanis a MÁV Start Zrt. a helyszínen lepecsételtetett menetjegyeket a visszaútra is érvényesnek fogadja el. Ráadásul a Budapest és Nagykanizsa felől érkezőkre tekintettel több gyorsvonat is megáll majd Szántódon a fesztivál ideje alatt.

Hasznos oldalak:
http://www.pannoniafesztival.hu/
http://www.facebook.com/pannoniafesztival

Kapcsolódó cikkek

Véget ért a 7. Pannónia Fesztivál

KMZ

Táncolni ér! Pannónia Fesztivál 3. nap

KMZ

Tomboló vihar-rock a Pannónia Fesztivál 2. napján

KMZ

Bólintás a 7. Pannónia Fesztiválra

KMZ

Pannónia Fesztivál 2013 – Karácsonyi bérletvásárlási akció

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek