Mindenen Keresztül – új klip

Mindenen Keresztül zenekar nemrég megjelent EP-jének záró dalához készített videót mutatjuk most be. A csapat a barátaik segítségével és közreműködésével jelentős előkészületek után forgatták le az Újabb világ című dalhoz a klipet.

Néhány háttérinfó a bandától:

“Az Újabb világ c. számunk klipjét gyerekkori barátunk, Kecskeméti Ákos (inspot) készítette, akivel korábban már számtalanszor dolgoztunk együtt. Több zenekarban zenéltünk együtt, illetve mindkét megjelent EP-nk borítóját ő tervezte és ő készítette a Futok a múlttól c. klipünket is.

A forgatás május 15-én zajlott, viszont felemésztette az előtte lévő napokat is, mert körülbelül 15 órába kerültek az előkészületek. A helyszín több klipnek adott már helyet, ez pedig nem más, mint ahol a zenekar próbaterme is van, egy tanya Körösladánytól kb. 1 kilométerre. Forgatott már itt klipet a Mors Silens, a Mudfield, a Leponexx, a KabinLáz, a Dreadful Peace, a Bloom és mi is forgattunk már itt.

A klipben látható háttérhez kb. 500 darab Békés megyei hírlapot ragasztottunk fel a falakra és a plafonra, ebben a munkában a barátaink, családunk és még a gyerekek is segítettek. Nagy köszönettel tartozunk mindenkinek. A klipben nincs sztori, viszont két részre bontottuk a forgatást, amelyből az egyik természetesen a zenekari rész volt, a másik pedig a „mindenki része”. Meghívtunk mindenkit a forgatásra és külön minden megjelent kapott egy kis részt a klipből. A forgatás iszonyatosan sok munkával járt, de a végére kvázi bulihangulat lett, köszönhetően a barátainknak, így mindenki jó hangulatban távozott a forgatásról. Úgy gondoljuk, hogy a jelentősen alacsony költségvetéshez képest sikerült kihozni egy relatíve jó megjelenésű klipet, amely remélhetőleg elnyeri sokak tetszését.“

Kapcsolódó cikkek

Mindenen Keresztül EP premier

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár