Hírek

Mobilmánia – nézz meg két felvételt a “Vikidál 70 / Zeffer 60 / Mobilmánia 10” nagykoncertről

Elindult a régen várt teltházas Aréna koncert felvételének előrendelése!

2019. szeptember 13-án megjelenik a MOBILMÁNIA régen várt “Vikidál 70 / Zeffer 60 / Mobilmánia 10” kiadványa a Hammer Records gondozásában, ami a 2018. januári, Papp László Budapest Sportarénában zajlott teltházas tripla jubileumi óriáskoncert teljes felvételét tartalmazza.

A koncert első felvonásában teljes életműkoncertet adott Vikidál Gyula, melyen elhangzottak több, mint 50 éves pályafutása alatt született, általa ismertté vált rockoperák, musicalek, illetve több, a nevéhez fűződő, országosan ismert zenekarok dalai. Az este második felében pedig Zeffer András billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legjobb dalait élvezhette a közönség eredeti tagokkal és vendégekkel, aminek keretében a Fonogram-díjas Mobilmánia nagykoncertje zárta az estét, szintén több vendéggel és szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve. A kiadó honlapján két előzetes videó már elérhető a kiadványról, egy a Mobilmánia, egy pedig a Vikidál 70 részből, ezek megtekinthetőek az alábbi linken.

Mobilmánia: Honfoglalás I. – Őshaza 
(Hivatalos felvétel a Vikidál 70 – Zeffer 60 Aréna koncertről)
www.youtube.com/watch?v=iGyYICWR6nY

Vikidál Gyula: Föld és ég gyermekei 
(Hivatalos felvétel a Vikidál 70 – Zeffer 60 Aréna koncertről)
www.youtube.com/watch?v=22VyVxIaUUg

A koncert teljes anyaga egy 5 korongos digipak box szettben (3CD, 2 DVD) és a legjobb pillanatokat tartalmazó dupla vinyl LP-n lát napvilágot. Mindkét kiadvány limitált példányszámban készül és ebben a formában csak egyszer kerül gyártásra, érdemes időben lecsapni rá. Az LP-kből 500 darab sorszámozott példány közül választhatod ki a TE kedvenc számodat!

Mobilmánia: Vikidál 70 – Zeffer 60 – Mobilmánia 10 RENDELÉS:
mobilmania.band/

A megjelenés napján a zenekar Budapesten, a Liquid Rock-ban dedikálást tart és találkozik a rajongókkal 17 órától.

Dedikálás, közönségtalálkozó a megjelenés napján: 
2019 szeptember 13. Budapest – Liquid Rock (Rákóczi út 10, 1072)
www.facebook.com/events/620991378389751/

A koncert előadói:
Vikidál Gyula – ének
Zeffer András – ének, billentyűs hangszerek, hammond orgona
Kékesi László – ének, basszusgitár
Donászy Tibor – dob
Gamsz Árpád – ének, akusztikus gitár, gitár
Nusser Ernő – gitár
Kispál Balázs – gitár

Vendégek, közreműködők:
Závodi János – gitár
Lukács Peta – gitár
Nagy Anikó színművésznő
Zöld Csaba színművész
Homonyik Sándor énekes
Szabó “Morci” László
Jankai Béla – billentyűk
Jankai Sebastian – basszusgitár
Jankai Valentin – dob
Czifra Miklós – gitár
Kósa Zsolt – vokál
Toldi Tamás – vokál

Következő 2019-es Mobilmánia koncertdátumok:
Augusztus 17 – Route 51 Sörkert, Dunavarsány (Vikidál Gyulával)
Augusztus 18 – MaglódAugusztus 19 – Hódmezővásárhely
Augusztus 20 – Dunaújváros, Szalki Sziget
Szeptember 7 – Aranykút Fesztivál, Budapest (Vikidál Gyulával)
Szeptember 14 – Boldogkőváralja (Vikidál Gyulával)
Október 4 – Villány (Vikidál Gyulával)
Október 12 – Érd, Aréna

Mobilmánia Facebook:
www.facebook.com/mobilmaniaofficial/

Hammer Records Facebook:
www.facebook.com/HammerMusicHungary/

Kapcsolódó cikkek

Mobilmánia: Itt vagyok, hogy újból kitalálj – Újrahangszerelt válogatásalbum két új dallal

KMZ

2024-ben új énekessel és dobossal megy tovább a Mobilmánia!

KMZ

Masszív box szettel jelentkezik a Mobilmánia – Holnap este fővárosi nagykoncert a Barba Negrában!

KMZ

Új videóklipjében a Sárkányok földjén kalauzol végig a Mobilmánia

KMZ

Mobilmánia – Megjelent a tavalyi Aréna koncert felvétele, ma délután dedikálás a Liquid Rock-ban!

KMZ

Mobilmánia – Itt az első koncertklip az év végén érkező DVD-ről, készülőben az angol nyelvű új lemez

KMZ

70 éves az ország “Koppánya” – Kereken 1 hónap múlva tripla jubileum az arénában: Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10

KMZ

Márciusban indul a Mobilmánia tavaszi turnéja – Vendégzenekarok: Cherokee & Rocksystem

KMZ

Nagyszabású Mobilmánia – Kalapács közös koncert a Barba Negra-ban, Mobilmánia Fénypokol DVD+CD megjelenés!

KMZ

Bő másfél órás koncertélmény otthon: Mobilmánia – Fénypokol koncert DVD

KMZ

Mobilmánia: megjelent a Fénypokol DVD, budapesti nagykoncert 2016 július 16-án!

KMZ

Új Mobilmánia album és lemezbemutató koncert a Barba Negra Music Clubban

KMZ

Whitesnake, Mobilmánia – Koncertbeszámoló

Verebelyi_Gabor

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek