Hírek

Moby Dick – aranylemez a Terápia, szerdán koncert a Testament előtt

Mindössze három hónappal a megjelenés után aranylemezzé érett a MOBY DICK áprilisi, TERÁPIA című nagylemeze. Bár régebben a feltételek is mások voltak, az 1980 óta aktív thrasherek 11. korongja az első, amely ilyen minősítést ért el, az átadásra ráadásul különleges körülmények között kerül sor, augusztus 7-én, amikor a TESTAMENT előtt játszik a zenekar. 

Smici üzenete a rajongóknak:
A hőskorban, a 90-es évek elején, ma már hihetetlennek hangzó példányszámokat adtunk el az albumainkból, de sajnos ez az akkori aranylemez határok felét sem érte el. Változtak az idők, az arányok, de ma sem könnyebb eljutni az aranylemezig! Főleg egy magunkfajta rétegzenét játszó csapatnak, mindenfajta média támogatás nélkül. Mindezt igazolja, hogy nem kevés albummal és nagy sikerekkel a hátunk mögött, csak most, a Terápiával sikerült belépnünk az „aranylemezesek klubjába”. Ez az első! Érthetően nagy az öröm és a büszkeség! Szerintem egy darabig most ünnepelni fogunk, amíg hozzá nem szokunk az érzéshez! 🙂

Ehhez a sikerhez természetesen kellett egy minden összetevőjében kiemelkedő album, a kiadónk, a Hammer Records remek munkája és persze a közönség támogatása és szeretete, amivel fogadta az új albumot! Köszönjük, hogy ennyi Terápiát rendeltetek és vásároltatok meg, nélkületek ez nem jöhetett volna létre!” 

Kihagyhatatlan thrash bulinak ígérkezik a Barba Negra Track szerdai programja: legutóbb 16 évvel ezelőtt, még a Szigeten, a Hammer sátorban osztozott a színpadon a TESTAMENT és a MOBY DICK. A legendás Bay Area thrash zenekar most az IRON REAGAN kíséretében érkezik Budapestre, ahol a legrégebbi magyar thrash banda társaságában lépnek fel a Barba Negra Trackben. 

▶️ Testament ▲ Moby Dick ▲ Iron Reagan ▲ Barba Negra Track:
www.facebook.com/events/218528149063098/

❒ A Hammer Concerts bemutatja:
TESTAMENT
MOBY DICK
IRON REAGAN
2019.08.07.
BARBA NEGRA TRACK 

MENETREND:
Kapunyitás: 18:00
Iron Reagan: 18:10
Moby Dick: 19:10
TESTAMENT: 20:30  

❒ JEGYÁRAK:
8999 Ft – elővételben
9999 Ft – a koncert napján és a helyszínen 

❒ ONLINE JEGY:
jegy.rock1.hu/testament_20190807
www.ticketportal.hu/Event/TESTAMENT
broadway.jegy.hu/program/testament-100684/516892

Moby Dick koncertdátumok:
08. 07. Budapest, Barba Negra Track
08. 31. Kézdivásárhely, Őszi Sokadalom 2019
09. 21. Jászberény, Pótkerék Csárda
09. 28. Tarpa, Művelődési Központ, Szilvapálinka Fesztivál
10. 25. Pécs, Pécsi Est, Terápia lemezbemutató koncert

▶️ Moby Dick Facebook:
www.facebook.com/mobydickzenekar/

▶️ Hammer Records Facebook:
www.facebook.com/HammerRecordsHungary/

Kapcsolódó cikkek

Moby Dick / Omen / Magma Rise / Heedless Elegance – Fém bandák találkozója Budapesten!

KMZ

Április 9-én Moby Dick, Dalriada és Remorse a Barba Negrában

KMZ

Moby Dick 40 éve Pokolrock – leírhatatlan boldogság

KMZ

Moby Dick – A Terápia lemezbemutató koncert keretében az 50 éves Gőbl Gábor basszusgitárost is köszöntik

KMZ

Moby Dick – új videoklip a Program című dalhoz

KMZ

Moby Dick – a Testament előtt augusztusban a Barba Negra Track-ben!

KMZ

Moby Dick klippremier: a “Mindegy egy” című dalhoz készült videóval jelentkeztek a thrasherek

KMZ

Moby Dick – korhatáros videoklip érkezett az album címadó dalához, szombaton lemezbemutató koncert és dedikálás

KMZ

Moby Dick – Valóság – Dal -és klippremier az áprilisi Terápia albumról

KMZ

Moby Dick – „Okos világ” premier – Új dal és klip a globális tébolydáról

KMZ

Moby Dick dupla jubileum – Mentes 50 / Körhinta 25

KMZ

Moby Dick: Kegyetlen évek – negyedszázados nagylemez újragondolva és évzáró koncert Sopronban

KMZ

Moby Dick – Nagyszabású jubileumi koncert a thrash legenda 35. születésnapja alkalmából

KMZ

Jubileumi Moby Dick koncert a debreceni Kaptárban

KMZ

Erdélyi-bánsági miniturnén a Moby Dick!

KMZ

Sepultura, Moby Dick, Leander Rising, Social Free Face, Helland, Hammercult – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Depresszió és Moby Dick az idei Fonogram jelöletek között

KMZ

Moby Dick – A Holnapok Ravatalán

KMZ

Moby Dick Interjú

KMZ

Moby Dick hírek

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek