Hírek

Morbid Angel koncert Budapesten

A vitathatatlan hatású extrém/death metal zenekar, a Morbid Angel nagyszabású, 25-állomásos, 11 országot átszelő Európa-turné keretében érkezik Magyarországra. Az óriási vihart kiváltó új lemezével turnézó együttes november 27-én, a budapesti Club 202 színpadán fog játszani.

A floridai Morbid Angel azon kevés zenekarok közé sorolható, akik elmondhatják magukról, hogy munkásságukkal az extrém zenei színtér ikonikus csapatai közé emelkedtek. A csapat ötleteinek megvalósítása során sosem törődött a külső elvárásokkal – ennek is köszönhető, hogy minden egyes lemezükkel maradandót alkottak és a kemény zenei világra megkérdőjelezhetetlen hatást gyakoroltak – a világ többi részét pedig nem egyszer botránkoztatták meg.

Az 1984-ben alapított zenekar Trey Azagthoth vezényletével számos tagcserét vészelt át, de David Vincent énekes/basszusgitáros és Pete Sandoval dobos csatlakozásával a legismertebb felállás is hamar kialakult. A Decibel magazin által minden idők legjobb death metal gitárosának választott Azagtoth okkultizmus, az ősi mágia és a boszorkányság iránt érdeklődése erőteljesen visszaköszön a dalszövegekben, és zenei világuk is egyre sötétebbé vált az évek során. Azagtoth és David Vincent mindig is szélvészgyors, brutális számokat írt, amikben páratlan technikai tudásuk maradéktalanul visszaköszön. A komplex témák és számszerkezetek az új albumon (Illud Divinum Insanus) is ugyanúgy jelen vannak, de a kísérletezés terén még messzebb mentek el: immár indusztriális, sőt techno elemek is felbukkannak zenéjükben. Eddig egyetlen zenekar sem merte ennyire tágan értelmezni az extrémitást – a lojális rajongóknak is több idő kellett ezúttal, hogy befogadják a zenekar fejlődésének következő lépcsőfokát.

Az új albumon és a turnén a fiatal doboszseni helyettesíti Pete Sandovalt: ,Tim Yeung játéka egyszerre brutális és lenyűgöző. Az 5 év után ismét Magyarországra érkező zenekart hozzájuk hasonlóan súlyos bandák fogják kísérni a turnén: a svéd Necrophobic, a francia Benighted és a Dubaiból érkező Nervecell gondoskodik róla, hogy kellőképpen extrém és felejthetetlen zenei élményben legyen részünk. A csapatokat tehát a budapesti Club 202-ben nézhetjük meg november 27-én, melyre jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában – köztük az ismert rockboltokban – továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: Illud Divinum Insanus Tour

2011. november 27., vasárnap 19.00 óra

Budapest, Club 202

Morbid Angel, Necrophobic, Benighted, Nervecell koncertek

Belépő: 6500 Ft. 

Kapcsolódó weboldalak:

http://www.morbidangel.com

http://www.concerto.hu

http://www.ticketportal.hu 

Közösségi oldalak:

http://www.facebook.com/event.php?eid=238113872891061

http://www.facebook.com/officialmorbidangelpage

http://www.facebook.com/pages/Necrophobic/109431725741789

Kapcsolódó cikkek

MORBID ANGEL – Kingdoms Disdained

Cryonus

Hot News: Morbid Angel announce ‘Covenant’ dates in Europe!

KMZ

Hot News: Morbid Angel – ‘Covenant’ Full Dynamic Range Vinyl Out Now

KMZ

Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire – Koncertbeszámoló

Dr. Feelgood

Hot News: Kreator / Morbid Angel – tour kicks off today!

KMZ

Hot News: Kreator / Morbid Angel Tour – Official tour trailer available!

KMZ

Hot News: Kreator / Morbid Angel Tour 2012 – Nile enter the charts! Show in Kempten/Germany postponed! Tallinn venue confirmed!

KMZ

Hot News: Season of Mist news – New Signing – Morbid Angel – Kylesa – Deathspell Omega

KMZ

Hot News – Season of Mist news: Cynic,Morbid Angel, Black Sheep Wall, Nothnegal, Eths

KMZ

Morbid Angel, Necrophobic, Benighted, Nervecell – Koncertbeszámoló

Dr. Feelgood

Hot News – Season of Mist news: Saint Vitus, Morbid Angel, Esoteric, Kells, Fair to Midland, Eths, Sólstafir

KMZ

Morbid Angel Interjú

Dr. Feelgood

Hot News – Season of Mist news: Morbid Angel – Eternal Gray – Septicflesh

KMZ

Hot News – Morbid Angel: "Domination" Limited Edition Reissue Out Now

KMZ

Hot News – Season of Mist news: Tsjuder – Arckanum – Old Silver Key – Esoteric – Morbid Angel

KMZ

Hot News – Morbid Angel 'Blessed Are The Sick' Reissue Out Now

KMZ

Hot News – Season of Mist news: Morbid Angel – Ghost Brigade – Generation KillI – Arckanum – Old Silver Key

KMZ

MORBID ANGEL – Illud Divinum Insanus

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek