Hírek

Mr. Basary Group „A csend fogságában” – 25 éves jubileumi kiadvány

2016. augusztus 15-én jelent meg a Mr. Basary Group „A csend fogságában” című új stúdiólemeze a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A most kiadásra kerülő kiadvány az idén 25 éves fennállását ünneplő csapat jubileumi turnéjára készült el, és a zenekar bemutatkozó – első megjelenésekor, 1996-ban, csak kazettán, kis példányszámban megjelent – anyagának újramaszterizált, felújított változata. A korongon nyolc saját szerzemény, és bónuszként négy külföldi átirat kapott helyet.

Az együttes névadója Babári József, ismertebb nevén Mr. Basary e megjelenés mellett idén még két másik jubileumot is ünnepel, hiszen zenei pályafutását 55 éve, mindössze hét éves korában, tangóharmonikásként kezdte, énekesként pedig 45 éve van a színpadon. Első profi zenekara aTorzonborz, mellyel már 1971 óta dolgozik együtt.

A Mr. Basary Group 25 éves jubileumi koncertjére október 28-án, a BackStage Pub-ban kerül sor.

Az esemény oldala: www.facebook.com/events/191541141259997

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek