Hírek

MTV Headbanger’s Ball Tour 2018 – Sodom, Death Angel és Suicidal Angels a Barba Negra-ban!

A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén újra útnak indul az MTV Headbanger’s Ball Tour, ráadásul a 80-as évek ikonikus TV műsorának égisze alatt ezúttal a SODOM, a DEATH ANGEL és a SUICIDAL ANGELS zenekarok szállnak be együtt a turnébuszba.

A budapesti állomás december 2-án lesz a BARBA NEGRA-ban.

A Tom Angelripper vezette Ruhr-area thrash legenda SODOM felállásában nemrégiben komoly változások történtek: visszatért a zenekar soraiba az a Frank Blackfire, akinek játékát a stílus egyik legmeghatározóbb alapművén, az Agent Orange-on, valamint az ezt megelőző Persecution Mania lemezeken hallhattuk, emellett a szintén teuton thrash nagyágyú Kreator is tagságában tudhatta a ‘90-es években. A dobok mögött az Asphyx-ből ismert Husky ül, és az eddig megszokottaktól eltérően a banda egy másodgitárossal is gyarapodott Yorck Segatz személyében.

Tom Angelripper a kétgitáros felállás szükségszerűségéről:

„Élőben egyszerűen több lehetőséget nyújt, ha két gitáros van a bandában, így végre olyan dalokat is a programba tehetünk, amelyeket trióban nem tudunk volna jól megszólaltatni.

A Sodom első koncertjét az új felállással, old-school programmal (melyre itthon is számíthatunk) az idei Rock Hard fesztiválon adta, mely teljes egészében megtekinthető.

Sodom – Live at Rock Hard Festival 2018 (Full Concert)
www.youtube.com/watch?v=zVZS5gDHf4w&t=3542s

A bay area thrasher DEATH ANGEL tavaly novemberben mutatta be a “The Evil Divide” című friss nagylemezét a Testament vendégeként, most majdnem hajszálpontosan egy évvel később, hosszabb játékidővel térnek vissza a Barba Negra falai közé.

A felsorolás legfiatalabb formációja a görög underground-bajnok SUICIDAL ANGELS, akik sűrűn visszatérő vendégek itthon, nemrég a Satyricon előzenekaraként találkozhatott velük a magyar közönség.

A lényeget pedig a végére hagytuk: a turnéhoz csatlakozik még egy főzenekar, melyet később jelentünk majd be. Érdemes lesz figyelni!

► A Hammer Concerts bemutatja:
MTV Headbanger’s Ball Tour 2018
SODOM
DEATH ANGEL
SUICIDAL ANGELS
2018.12.02.
Budapest
BARBA NEGRA

► FACEBOOK ESEMÉNY:
www.facebook.com/events/2226517390722165/

► JEGYÁRAK:
Early bird: 5999 Ft (július 18-án éjfélig!)
Elővétel 1: 6999 Ft (augusztus 31-ig)
Elővétel 2: 7999 Ft (szeptember 1-től)
A koncert napján és a helyszínen: 9999 Ft

► JEGYLINK:
jegy.rock1.hu/sodom_deathangel_suicidalangels_20181202

► További elővételi pontok hamarosan!

► A turné állomásai:30.11.2018    DE Leipzig    Hellraiser
01.12.2018    CZ Zlin Hala Euronics
02.12.2018    HU Budapest    Barba Negra
03.12.2018    PL Wroclaw    A2
04.12.2018    DE Hamburg   Markthalle
05.12.2018    NL Tilburg   O13
06.12.2018    UK London    The Electric Ballroom
07.12.2018    DE Oberhausen    Ruhrpott Metal Meeting
08.12.2018    DE Geiselwind    Christmas Bash
09.12.2018    AT Vienna  Arena
10.12.2018    DE Ravensburg    Oberschwabenhalle
11.12.2018    DE Wiesbaden    Schlachthof
12.12.2018    DE Saarbrücken    Garage
13.12.2018    DE Ludwigsburg    Rockfabrik
15.12.2018    CH Lausanne    Les Docks
16.12.2018    DE Munich  Backstage

 Linkek:
www.facebook.com/sodomized/
www.sodomized.info/
www.facebook.com/deathangel/
www.deathangel.us/
www.facebook.com/SuicidalAngels/
www.suicidalangels.net/

Kapcsolódó cikkek

MTV Headbanger’s Ball Tour – Budapest – Koncertbeszámoló

Azagtoth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek