Hetedik nagylemezének megjelenésére készül a Nadir. A „The Final Requiem for a Helpless World” album, ahogy a címe sugallja, várhatóan a zenekar utolsó anyaga lesz. Így foglaljuk keretbe a huszonhét (!) éve, még Dark Clouds néven indult életutat, amelynek kiadványok terén az 1996-os „Requiem for a Helpless World” demó volt az első állomása.
Azért döntöttünk a befejezés mellett, mert dobosunk, az 1997 óta nálunk játszó Fekete Szabolcs, aki emellett a dalírást és a produceri munkát tekintve is nélkülözhetetlen a zenekar életében, már kilenc éve külföldön, tőlünk kétezer kilométer távolságra él. Egy ideig sikerült őt pótolnunk a koncerteken, de hosszabb távon már nem szeretnénk áthidaló megoldásokhoz folyamodni. Emiatt határoztuk el, hogy – bár a tagok közötti barátság töretlen és a zenélés iránti szeretet is ugyanúgy él bennünk – még egyszer, utoljára megjelentetünk egy albumot, amellyel méltó módon lezárjuk a Nadir történetét.
A lemez előzeteseként a „The Fire Raisers” dalt teszünk most elérhetővé. Max Frisch „Biedermann és a gyújtogatók” című darabjának az angol nyelvű elnevezése ez. Ennek megfelelően a naiv és megvezetett főhős – aki maga kínálja fel a lehetőséget a gyújtogatóknak, hogy lángba borítsák az otthonát – története köszön vissza a szövegében, a jelenkori média által korlátlanul manipulálható tömegekre alkalmazva. Nem szokványos Nadir téma, de nem emiatt választottuk ezt a számot beharangozónak.
A teljes album, még az ősz folyamán megjelenik, és a jól ismert digitális felületeken lesz majd hozzáférhető.
https://www.facebook.com/Nadirhungary https://nadirhun.bandcamp.com/