Hírek

Naprakész és színes – Megjelent a Phoenix RT új nagylemeze

Amit itt hagyunk címmel megjelent a Phoenix RT új albuma. A felvidéki modern rock / metal csapat ötödik sorlemezén két, korábbról már ismert dal – a Menedék, és A  Dal 2024-ben a Top 4-ig jutott Félszavak – mellett 8 vadonatúj szerzemény hallható. „Az ötödik gyermek, a jubileumi év utáni időszak munkájának a gyümölcse. 10 új dal, ami az eddigieknél sokkal frissebb, ütősebb, modernebb, elgondolkodtatóbb. Nagyon bízunk benne, hogy Ti is annyira fogjátok szeretni, ahogy mi szeretjük.” – foglalta össze a leglényegesebbeket a zenekar.

A csapat tavaly ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, melyet az év elején egy új tag, Győrög Bence érkezésével is megfűszereztek. Az új gitáros Győrög Marci öccse, aki a srácok elmondása szerint jócskán kivette a részét az új dalok írásában. „Bence ügyes gitáros. A zenekarba kerülése után folyamatosan küldte a demókat, írta a dalokat. Kijelenthetjük, hogy Marcival ketten ők lettek a banda zenei megfejtői. Nagyon jól működnek együtt, rengeteg újítást hoztak – úgy gondolom, hogy sokkal modernebb, frissebb lett a zenénk. Sőt, kicsit talán más irányt is vettünk az eddigiekhez képest.” – árulta el Puss Tamás, basszusgitáros, énekes.

Dallista:1. Csended maradok
2. Van kiért
3. Szemekbe fényt
4. Jóslat
5. Cirkusz és kenyér
6. Talán igaz (feat. Juró Szabi)
7. Láthatatlan
8. Amit itt hagyunk
9. Menedék (bonus track)
10. Félszavak (bonus track)”Külsősként” Szabó Leslie szövegíróként, Juró Szabi szövegíróként és vendégelőadóként szerepel egy-egy tétellel az albumon.

A lemez munkálatai Érden zajlottak a SongSong Production-ben Varga Zoltán producer közreműködésével, akivel a srácok lassan 10 éve dolgoznak együtt.

Az album borítóját a zenekar gitárosa, Győrög Marci készítette.Videoklipként és szöveges videóként is elérhető dalok a YouTube-on:

Amit itt hagyunk – www.youtube.com/watch?v=pDOJizT8Yl4
Talán igaz – www.youtube.com/watch?v=DleGF3G6hqE
Szemekbe fényt – www.youtube.com/watch?v=ccwSQCydn0c
Félszavak – www.youtube.com/watch?v=7SR0GhR5FAM
Menedék – www.youtube.com/watch?v=vgwXJPFFKsM

Phoenix RT:
Puss Tamás – basszusgitár, ének, vokál
Győrög Márton – gitár, elektronikus hangszerek
Győrög Bence – gitár, elektronikus hangszerek
Lépes Ferenc – dob

A lemezbemutató koncertre január 24-én, Budapesten, a Z.enemi – és különleges vendégként, az estet nyitó Plasticocean – társaságában kerül sor. Az eseményre – dunaszerdahelyi indulással – osztálykirándulást is terveznek a srácok: https://www.facebook.com/events/3754530514764574

2025.01.24. Budapest / Barba Negra
https://www.facebook.com/events/2582218622168481

Az Amit itt hagyunk album dalai “hazai pályán” elsőként, február 22-én, Alsószeliben csendülnek fel.
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/596420776244560

A CD a lemezboltokban, és a zenekar koncertjein érhető el, de akár a kiadói shopból is rendelhető: https://phoenixrt.hmusic.hu/

Phoenix RT FB-oldal: https://www.facebook.com/phoenixrt

Kapcsolódó cikkek

A megvalósult álom… Új live video a Phoenix RT-től: Csended maradok

KMZ

Nem idegen – koncertklippel jelentkezik a Phoenix Rt.

KMZ

Phoenix RT- Új gitárossal robog a turné, készül a felvidéki srácok új lemeze!

KMZ

Phoenix RT – Nincs lehetetlen – Új szöveges videó, augusztus 12-én a Dinnyetörő Fesztiválon zenélnek

KMZ

Phoenix RT – Élj úgy – Új szöveges videó

KMZ

Phoenix RT – Sötétség nélkül – Klippremier

KMZ

Phoenix RT – Sötétség nélkül – Új klip, turné, akusztikus nagykoncert

KMZ

Phoenix RT – Október végén indul a Piros Karikás Ősz/Tél Tour

KMZ

Phoenix RT: Végtelen csillagtenger – új szöveges videó, zajlik a lemezbemutató turné

KMZ

Új lemez, klipek, és MAHASZ lista helyezés után indul a Phoenix RT lemezbemutató turné

KMZ

Phoenix RT: Piros karikás részletek – új CD

KMZ

Phoenix RT: Lépjünk le! – új videó, decemberben album

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek