A budapesti, modern metalban utazó NEW FRIEND REQUEST elkészítette második videoklipjét az ősszel érkező ‘Nem Kel Fel A Nap‘ című nagylemezéhez!
Ez a videó egy újabb oldalát mutatja meg a zenekarnak, és ad egy bővebb képet arról, hogy a hallgatók mire is számíthatnak tőlük a nagylemez elkészültével.
„A ‘Zavar A Lárma’ az első olyan dalunk, ahol nagyobb szerepet kapnak a tisztább éneklős részek, valamint a tőlünk nem megszokott színező hangszerek pl. a zongora. Nem volt koncepció, hogy csináljunk egy olyan dalt, amibe több a dallam, egyszerűen a szövegben lejátszódó érzelmi vívódást és kettőséget, így lehetett a leghatásosabban kifejezni”
A videoklipet ezúttal is a frontember által vezetett SYNDROME PRODUCTION filmes csapat készítette.
„Ahogy a zene és a szöveg érzelemvilága ingadozik, a dalban úgy változik a klip hangulata is. Néha sötét, néha komor, rengeteg vegyes érzelem zajlik le a számon belül, és ezt a klip képi világa is leköveti”
A zenekar elmondta, hogy még a nyári fesztiválszezon indulta előtt újabb dalt hoz nyilvánosságra a készülő lemezről.
Aki pedig Budapesten szeretné elcsípni a zenekart, és élőben hallani az új dalokat, az legközelebb április 30-án a Dürer kertben teheti ezt meg, ahol a zenekar a Down For Whatever lemezbemutatójának különleges vendége lesz!
Video link: https://youtu.be/vFJYGA_0XM8