November elsején, a budapesti Club 202-ben mutatkozott be a Niburta gárdájának két legfrissebb tagja: a tavaly a lengyel koncertünk során nálunk vendégeskedő Gerényi Dóra és Simon István. Mint arról már hírt adtunk, csapatunk két tagja, Németh „Panni” Anna, és Király Dávid a nyár folyamán elhagyta a zenekar sorait, akik helyére Dóri (furulyák és kaval) és István érkezett. Külön érdekesség István hangszere, mert az eddig megszokott hegedű helyett immár egy sokkal egzotikusabb eszköz, a gadulka hangjait hallhatjuk majd.
A zenekar a tagcserék ellenére töretlen lendülettel dolgozik az új anyagán, a novemberi koncerten már három dal (The Seeker, Re-Set, Two Faced) is hallható volt a készülő második nagylemezről, mely előreláthatóan 2014-ben lát napvilágot.
Végül, de nem utolsó sorban: a balkanicore meghódítja Franciaországot! A Niburta zenekar felkérést kapott, hogy vegyen részt a 2014-s párizsi Cernunnos Pagan Festen. Február 23-án olyan zenekarok társaságában lépünk majd színpadra, mint a Primordial, a Celtachor, a Mänegarm, a Fejd, és még sokan mások!
A hazai közönség sem marad azért balkáni őrültködés nélkül, december 13-án leugrunk Pécsre, barátaink, a Virrasztók portájára, kirúgni a ház oldalát, majd másnap december 14-én a Folk Xmas partyn zárjuk az idei évek az Ankh, a Huntroll és a The Scarlet, és aVirrasztók társaságában, a budapesti Kék Yukban! A bulira páros VIP jegyet is nyerhettek november 9-ig tartó nyereményjátékunkban!
Facebook esemény: https://www.
Nyereményjáték: https://www.