Az „Ég velünk” a NOVA PROSPECTJövő kilátással címet viselő, tavaly novemberben megjelent nagylemezének 3. megfilmesített dala, melynek szövegét az AWS frontember, Siklósi Örs írta, a videoklipet pedig a Syndrome Productions csapata készítette el.
Nova Prospect – Ég velünk (Hivatalos videoklip)
youtu.be/IwKVYm8n9Sg
A zenekar ősszel kicsit lazít koncertezés szempontjából, mert nekiállnak a következő nagylemez megírásának. Legközelebb október 5-én a kiskunfélegyházi Tripla Zenei Fesztiválon lépnek fel, október 26-án pedig következik az év egyik legfontosabb koncertje, az A38-on zárják a Tales of Eveninggel és a Leecherrel közös, „A fény nyomában” turnét.
Tales Of Evening / Nova Prospect / Leecher – Budapest A38 Hajó
www.facebook.com/events/2453173594905960/
Kiss József, gitáros:
“Az „Ég velünk” a lemez egyik legfogósabb, leghúzósabb nótája, amit a közönség visszajelzései is igazoltak, nagyon jó koncertdal. Szóval mindenképp klipesíteni is szerettük volna. Örssel ezer éve ismerjük egymást, és már korábban is dolgoztunk együtt: az előző lemez „Egy szó” című dalának nemcsak a szövegét írta, hanem vendégszerepelt is a nótában. A lemezkészítés közben koncepció volt, hogy legyen ismét vendégszereplő, és egy dal esetében társszerző is. Bennem akkor fogalmazódott meg 100%-osan, hogy Örsöt kérjük fel szövegírásra, amikor épp vokálsávokat rögzítettünk az akkor még készülőben lévő „Viszlát nyár” utolsó refrénjéhez, és nagyon bejött ahogy Örs szövege és énektémája megszólalt Gabi hangjával. Szerencsére Örs örömmel vállalta felkérést, és patent módon leszállította a dalszöveget és az énektéma vázlatokat.”
Siklósi Örs:
“Nekem a Nova Prospect az egyik kedvenc magyar zenekarom, akik pár évvel ezelőtt voltak olyan bevállalósak, hogy megkértek, írjak szöveget egy dalukra és fíteljünk rajta egyet. Az így született Egy szó, azóta is a legkedvencebb nótám, amihez azóta közöm volt. Egy Kiskunfélegyházi koncert után Joci megkért, hogy a lemezről egy dalra írjak egy szöveget. Ujjongtam örömömben, mert nagyon örültem, hogy újra az egyik kedvenc magyar zenekarommal közösködhetek. Ebben hála a jó égnek nem énekelek, cserébe felugrott az előző dal mellé a személyes kedvencek toplistájában! :)”
Besnyő Gabriella, énekes:
“Akad egy-két dal ezen a lemezen, amire sehogy sem akartak jönni az énektémák. Ez is egy ilyen volt, úgyhogy baromira örülök, hogy Örs így rákattant a dologra, és pár nap alatt össze is hozta nekünk ezt a szöveget, meg a hozzáillő dallamot is. Bár az elején kicsit tartottam tőle, hogy mennyire lesz így AWS-es, vagy hogy el tudom-e majd normálisan énekelni, de végül is az egyik legkedveltebb dal lett az albumon és a koncerteken egyaránt. Csak úgy, mint a másik közös gyerek, az „Egy szó”.Tényleg tud ez a srác:D Igaz, az ötlet, hogy az ő közreműködésével készüljön el a nóta, már hamarabb megfogalmazódott bennünk, mint hogy elkezdtünk volna rá dallamötleteket gyártani, de így utólag azt érzem, hogy minden próbálkozásom ellenére sem sikerült volna ilyen jól. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy kihúzott minket a szmötyiből, háháháhá. A kliphez az én részemet külön vettük fel a Lightroom Stúdióban, Újpesten, ahol még a történetben szereplő pár, Foczkó Dalma és Horváth Dániel jelenetei kerültek rögzítésre. Életem legsimább forgatása volt ez, hála Lecikéék (Syndrome Productions) mérhetetlen higgadtságának és rutinjának. Egy szokásosan átutazott hétvége utáni, pihenéstől és alvástól mentes napon hulla fáradtan sikerült a helyszínre érkeznem, ahol – mint kiderült – épp ilyen csapzott és zilált figurára volt szükség a sztorihoz. Hát, abban nem volt hiba XD, és a stáb cirka 2-3 óra alatt kihozta belőlem a legjobbat. Tényleg nagyon jó velük dolgozni, mert tudják, mit akarnak látni, és csinálni, és eléggé egy hullámhosszon mozognak velünk. Innen is puszi nekik.”
Kerecsen László rendező:
„Nagyon szeretem a dalban azt, hogy bár egy „szakítós számról” beszélünk, habitusában és szövegében koránt sem lehet ráhúzni az ilyen dalokra nagy átlagban jellemző kliséket. Teljesen más végéről fogja meg azokat az érzelmeket, amit egy kapcsolat lezárásával megél az ember és én pont ezt a különcséget szerettem volna a képi világgal is tükrözni. Helyenként vicces, néhol groteszk, egyszer komédia, egyszer thriller és az egészet megcsavarja egy vintage hangulat ami modern köntösbe van bújtatva.”
☐ Nova Prospect Facebook:
www.facebook.com/NovaProspectHungary/
☐ A kiadó Facebook oldala:
www.facebook.com/HammerMusicHungary/