Hírek

Omen – különleges szöveges videó készült a “Szellempont” dalhoz

Lemezbemutató a Barba Negrában a Kalapács társaságában október 4-én 

Az eladási listákon stabilan a top 10-ben állja a sarat a három hete kapható 11. OMEN album, amely Halálfogytiglan címmel jelent meg, és az első, melyen Molnár Péter “Stula” énekes hangja hallható. Korábban a “Knock & Roll / Lehunyt szemmel” és az “Az lesz, ami volt” dalokhoz készült szöveges videó, a “Most kezdődik” című dalhoz pedig klipet is forgattak. A zenekar most egy újabb videóval jelentkezett, a “Szellempont” című dalhoz az album borítóját is készítő Havancsák Gyula mozgóképen szőtte tovább a borítón is látható grafikát. 

⬜ Omen – Szellempont (Hivatalos szöveges videoklip)
www.youtube.com/watch?v=Vx_bQWMn3bQ

A zenekar továbbra is mozgásban van, legközelebb Erdélyben, a gyergyószentmiklósi EMI Táborban lépnek fel, majd Alsóörsön, a Zorall Sörolimpián, illetve a Kovászna Városnapokon mutatják be az új lemezt. 

Október 4-én a KALAPÁCS zenekarral adnak közös nagykoncertet a Barba Negrában, így a nagyszabású budapesti Halálfogytiglan lemezbemutató koncertet az OMEN eredeti énekesének jelenléte is különlegessé teszi.

⬜ Omen // Kalapács // Barba Negra Facebook esemény:
www.facebook.com/events/2312394735650929/

 Jegyár:
2500 Ft – 2019. szeptember 09-ig
3000 Ft – elővételben
3500 Ft – a koncert napján, a helyszínen

⬜ Jegyek a Barba Negra rendszerében:
jegy.rock1.hu/omen-kalapacs_20191004

❒ Következő koncertdátumok
08. 09. Gyergyószentmiklós, EMI Tábor
08. 24. Alsóörs, Zorall Sörolimpia
09. 06. Kovászna Városnapok
10. 04. Budapest, Barba Negra – Halálfogytiglan lemezbemutató a KALAPÁCCSAL

A Halálfogytiglan továbbra is kapható HammerWorld special mellékletként az InMedio és Relay újságárusoknál, illetve a Media Markt üzleteiben, megrendelhető a metalshop.hu felületén, a zenekar honlapján, illetve digitális formában is meghallgatható / beszerezhető a legtöbb népszerű online platformon.

⬜ Omen – Halálfogytiglan digitális felületeken:
songwhip.com/album/omen/halalfogytiglan

⬜ Omen – Halálfogytiglan rendelés:
omen.band/halalfogytiglan/
www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=21350

❒ Omen Facebook:
www.facebook.com/Omenzenekar/

❒ A kiadó Facebook oldala:
www.facebook.com/HammerMusicHungary/

Kapcsolódó cikkek

Omen – szöveges videót kapott a tavaly év végi digitális EP-n megjelent Kikövezett út című dal

KMZ

Új koncertvideó és egy háromszámos EP a hazai metal színtér patinás csapatától, az Omentől: Látszatkirályság

KMZ

Moby Dick / Omen / Magma Rise / Heedless Elegance – Fém bandák találkozója Budapesten!

KMZ

Omen – Motoros klip érkezett az Egy jobb pokol dalhoz

KMZ

Omen – Stula hangjával megjelent a Halálfogytiglan album

KMZ

Omen – dalpremier, előrendelhető a jövő héten megjelenő Halálfogytiglan album

KMZ

Omen – új énekes, új dal, új lemez!

KMZ

Húsvéti metalkodás – Omen & Záróra Nyíregyházán és Hajdúszoboszlón

KMZ

Omen – Új videóklip debütált a készülő Halálfogytiglan album címadó dalához

KMZ

Omen: Testvér, te játssz a mélynek – új klip, áprilisban Metal Forever Fesztivál

KMZ

Omen – Testvér, te játssz a mélynek – február 20-án debütál az új klip

KMZ

Omen – Új klip, lemezbemutató a hó végén

KMZ

Omen Huszonöt év – Koncert a Roxxyban, vendég: Noctis

KMZ

Omen – Huszonöt év új album és videoklip, valamint koncert a Rock On Festen!

KMZ

Hot News: Omen Announce New Lead Vocalist

KMZ

Omen – Világvége talponálló video

KMZ

Új lemezzel készül az Omen!

KMZ

Hatalmas „MetalKarácsony” a Club202-ben

KMZ

Hot News: Legendary US-Metallers Omen with New Album „Hammer Damage”, Out in June 29

KMZ

Omen – készül az új album!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek