Hírek

Őrült vasárnapi ír mulatság a Barba Negra Track-ben!

Július 19-én egészen a Dunáig és vissza fog folyni a sör, de persze a habzó nedű szerelmesei mellett a Barba Negra Track vár minden táncos lábú, mulatni imádó zeneszeretőt is ezen a napon, amikor az ír zenék és kocsmák hangulatát három különböző országból származó banda varázsolja majd Budapestre. Magyar módra a Firkin mutatja meg, hogyan is kell dáridózni, a skótok képviseletében az Alestorm lép majd színpadra, az est fénypontja, a Flogging Molly pedig ugyan egyenesen Los Angeles-ből érkezik, frontemberük mégis egy ízig-vérig ír fazon, nevezetesen Dave King.

Az 1997-ben, Los Angelesben alakult Flogging Molly sosem szerette, ha bekategorizálják őket. A punk rock attitűd mellett jól megférnek zenéjükben az olyan autentikus kelta hangszerek, mint a hegedű, a mandolin, vagy a harmonika. „Nem vagyunk egy tradicionális banda. Hatással van ránk, és inspirál minket a hagyományos ír zene, de nem kérdés, hogy mi csavarintunk rajta egyet.” -mondta Dave King.

A zenekar eddig öt nagylemezzel jelentkezett, ezek közül a legutóbbi, Speed of Darkness című anyag a Billboard kilencedik helyén debütált, s hatalmas sikert aratott. Ha minden jól megy, már a folytatásra sem kell sokat várni, ugyanis már készülőben van új korongjuk, mely a tervek szerint még idén meg is fog jelenni.

A zenekar tagjai:

Dave King: ének, akusztikus gitár, elektromos gitár, bodhran,
Dennis Casey: elektromos gitár, akusztikus gitár, ének
Matthew Hensley: harmonika, zongora, ének
Nathen Maxwell: basszusgitár, ének
Bridget Regan: hegedű, sípok, klasszikus gitár, ének
Robert Schmidt: mandolin, mandola, tenor bendzsó, öthúros bendzsó, ének
George Schwindt: dobok, ütőhangszerek

Ízelítő:
Flogging Molly – Don’t Shut ‘Em Down: https://www.youtube.com/watch?v=rOiLVo8yIJE

A skót Alestorm eddig négy nagylemezen idézte meg a tengeri portyák hangulatát, melyek közül a legutóbbi tavaly látott napvilágot Sunset on the Golden Age címmel. „A Karib-tenger legsötétebb mélyéről érkező részeg kalózbanda, kiknek küldetésük, hogy megigyák a sörödet, lenyúlják a rumodat, és közben a legütősebb banda legyenek, akik valaha is megjárták az óceánt!”-vallja magáról a formáció, melynek sorait immáron egy magyar gitáros, Bodor Máté is erősíti.

Ízelítő:
Alestorm – Drik: https://www.youtube.com/watch?v=f55CqLc6IR0

“Olyan zenét játszik a Firkin, ami szikrát pattint a térdekbe és a talpak alá, sikolyokat és üvöltéseket fakaszt a torkokból a nagyszínpadoktól a kocsmákig. Ahogy az angol mondaná: firkin is good, firkin’ good!” A zenekar 2008-tól szállítja az írült punkot a világ minden tájára, bezsebelt már aranylemezt, és három Fonogram-jelölést is. 2015-ben az év legjobbjai közé választották legutóbbi albumát több országban, egyik dalát pedig az Egyesült Államokban. Kézműves igényességű zenéjére bulizik mindenki falunapoktól a sörfesztiválokig, a Művészetek Palotájától a Wacken Fesztiválig, Magyarországtól Kanadáig.

Ízelítő:
Firkin – Hetedhét székely (Live) – (Barba Negra, Budapest – 2012.09.27): https://www.youtube.com/watch?v=nxJeEE3uy8M

Menetrend:

18:15 FIRKIN
19:20 ALESTORM
20:40 FLOGGIN MOLLY

Jegyár:  5500 Ft,-

Jegyértékesítés:

– Barba Negra Track jegypénztár:
H-Szo:15:00 – 20:00 óráig (Programnapokon: 15:00 – 21:30 óráig)
Cím:1117 Budapest, Neumann János u. 2. (Rákóczi híd, budai hídfő)

Online jegyértékesítés:

– Barba Negra Track rendszerében: http://track.barbanegra.hu/flogging_molly_20150719
– Metalshop.hu rendszerében: http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=16062&page=1
– Ticketportal rendszerében: http://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=47057
– Broadway Jegyiroda rendszerében: http://broadway.jegy.hu/arrivalorder.php?eid=288605&aid=5641&vid=96

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1452019958421276/?source=1

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek