Hírek

Őrző szemek – látványos videoklippel megtámogatott új dal a Road idén érkező új nagylemezéről

Road240122

Új dallal jelentkezett az idén 20. születésnapját ünneplő Road – az Őrző szemek című szerzemény az első előfutára a tervek szerint, még idén érkező nagylemeznek, és amihez egy – a nézőt, hallgatót a képernyő elé ragasztó – kisfilmet is forgatott a domoszló zenekar.

Molnár Máté (ének / basszusgitár) infóbombája a klip megszületéséről:
“Pár éve a FEZEN-en, a koncertünk után kiugrottunk kicsit afterezni, lazulni a fesztiválra. Velünk lógott akkor is a Dumaszinházból ismert Elek Peti barátunk, aki aztán az utunkba kerülő első színpadnál le is horgonyzott. Ott ahol a 90-es évek megkerülhetetlen techno világsztárja, a Scooter “adta épp a halat”, miközben a háttérben két iszonyatos, őrült, energiabomba csaj táncolt és csinálta a showt, eszetlenül. Mondja Peti, hogy az egyik táncos lányt viszonylag jól ismeri. (nevet) Mi meg mondtuk neki, hogy az fasza, akkor le is dumálhatná vele, hogy egy performansz erejéig ugorjon be hozzánk. Na persze, mi kissé már ittasan és csak viccből mondtuk ezt neki, viszont Peti ezt nem viccnek fogta fel. Vagy neki ez nem volt annyira vicces. A lényeg az, hogy fogta magát, leszervezte, összerakta, elintézte az egészet, és szólt, hogy a részükről bármikor kezdhetünk… Mi meg csak kapkodtuk a fejünket, mert itt még se stáb, se forgatókönyv, se helyszín nem volt, csak épp egy félkész kész dal. Aztán nem sokkal később szólt Misi, a Barba Negra kapitánya – nem mellesleg a menedzserünk – hogy van egy szabad dátuma november végén, tehát ha forgatni akarunk, akkor most! A vicces az, hogy egy ideje már terveztük az ST3Video csapatával, hogy kéne a Red Stage-en egy klipet forgatni, szóval rá is ugrottunk a lehetőségre. Mondjuk előtte azért kellett még 1-2-38 telefon, meg egy retúr repjegy Hollandiából, de tulajdonképp már akkor éreztük, hogy sínen vagyunk, és időközben összeállt a végleges dal is. Szerencsére a klip készítői Hajnal Ádám és Molnár Tamás összerakott jó néhány látványos, jól működő vizuális ötletet, és emellett még a főhősnő, Elisha is felkészülten érkezett, elég sok meghökkentő, agyament csavarral a kis fejében, meg egy lángoló glóriával a feje tetején – borzasztóan aktív, pörgős forgatási napot abszolváltunk.”

Az Őrző szemek az első közös dala a zenekarnak, ami Tóth Tamással, a Road-hoz 2021-ben csatlakozott dobossal együtt készült. “Rettenetesen jó energiák szabadultak fel a dalszerzés során a próbateremben. Egymást inspirálva állítottuk talpra ezt a nótát, ami mind üzenetében, mind hangvételében abszolút erőt sugároz. Alig várjuk, hogy végre színpadon is megmutathassuk! – fűzte hozzá Máté.

A folytatás hasonlóan dinamikusnak ígérkezik, a csapat a jubileumi évben izgalmas meglepetésekkel készül, a tervek szerint minden hónapban előrukkolnak valamivel, a nagylemez megjelenése őszre várható.

Road Tour240122

Ami már biztos, márciusban startol a Road 20 Akusztik & Metal turné első felvonása az ‘egy este / két koncert’ jegyében!Már bejelentett dátumok:
03.02. Eger / Broadway Monkey
https://www.facebook.com/events/740183508030016
03.08. Zalaegerszeg / Keresztury Dezső VMK
https://www.facebook.com/events/308264495545076
03.09. Budapest / Barba Negra
https://www.facebook.com/events/933911814821482
03.14. Kaposvár / K-Központ
https://www.facebook.com/events/333534536174235
03.16. Szolnok / Debreceni Egyetem Szolnok Campus
https://www.facebook.com/events/739024058280443
03.22. Tatabánya / Roxxy Music Cafe
https://www.facebook.com/events/734032085322519
03.23. Miskolc / Ady Endre Művelődési Ház
https://www.facebook.com/events/694134466140129
04.05. Szeged / IH Rendezényközpont
https://www.facebook.com/events/351035891001239
04.06. Szombathely / Arena Savaria
https://www.facebook.com/events/1702490046941128
04.12. Debrecen / Lovarda
https://www.facebook.com/events/698642042341768
04.13. Székesfehérvár / Fezen Klub
https://www.facebook.com/events/1045352276694890

Road FB-oldal: https://www.facebook.com/roadzenekar

Road az online felületeken: https://songwhip.com/road

Kapcsolódó cikkek

Játék egy félidőre – Térfélcsere címmel megérkezett a Road készülő nagylemezének második előfutára

KMZ

Road – új videoklip magyar paralimpikonokkal // elstartolt a tavaszi turné!

KMZ

Road – szombaton 15 éves jubileumi koncert a Barba Negra Track-ben!

KMZ

Road – aranylemez az “Onnantól-Eddig” válogatásalbum

KMZ

Road – új válogatáslemezzel ünneplik a 15. évfordulót

KMZ

Vége az első felvonásnak – Folytatódik a Road jubileum

KMZ

Road 15 – Jubileumi turné két felvonásban!

KMZ

Egyet Pesten, egyet Budán, egyet meg a Dunán!

KMZ

Road – Friss klippel jelentkeztek az “Ölj meg december” című dalhoz

KMZ

Road – A Tökéletesség Hibája – Megérkezett az új lemez!

KMZ

Tizenhét: Rendhagyó válogatáslemezzel jelentkezik a ROAD, indul a tavaszi turné!

KMZ

Ezerrel hasít a Road: Platinalemez és ismét Sold-out buli

KMZ

Road: M.A.T.T. – második helyen nyitott az új album

KMZ

Road: Egy család vagyunk – friss klip, új album novemberben

KMZ

Road: Kettő bennem az én – friss klip, új album novemberben

KMZ

Repülőrajttal indult a Road jubileumi turnéja

KMZ

Rendhagyó szülinapi turnéra készül a Road

KMZ

Megjelenés előtt aranylemez a Road új albuma!

KMZ

Subscribe, Road, Subliminal Merger – Koncertbeszámoló

Krisz

Egri Rockfesztivál – Koncertbeszámoló

Verebelyi_Gabor

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek