Ossian – 3 hónap alatt dupla platina A Reményhozó album!

Szeptemberben lemezbemutató a Barba Negra Trackben, vendég a lengyel Crystal Viper

Töretlen az idén 23. nagylemezével jelentkező OSSIAN sikere: A Reményhozó album megjelenése előtt hetekkel aranylemez volt az előrendelések alapján, megjelenésekor pedig platina, és azóta is rendíthetetlenül őrzi helyét a legendás zenekar a MAHASZ Top 40 eladási listán az első 10 között, így a lemez ma már duplán elérte a platina státuszt mindössze 3 hónap alatt.

Paksi Endre üzenete a rajonóknak:
“Hatalmas öröm számunkra, hogy az eddigi legrövidebb idő, – 3 hónap – alatt dupla platinává érett az új Ossian album!!! Már szépen meg is haladta a határt és a jelenlegi részeredmények alapján 2019-ben, a Reményhozó eddig a harmadik legtöbb eladott album helyezését érte el az országban!!! Szeptember 14-én pedig a Barba Negra Track-ben minden Barátunkkal közösen szeretnénk ezt megünnepelni és szokásunk szerint valakinek az Ossian Közönségéből is átadunk majd egy dupla platinalemezt, hiszen ismét Veletek együtt értük el ezt a szép eredményt!!!”

A Reményhozó turné kiemelt budapesti lemezbemutató állomása szeptember 14-én, a budapesti Barba Negra Track-ben lesz. Ezen az eseményen egy különleges vendég, a lengyel CRYSTAL VIPER lesz a zenekar vendége, akik – mint köztudottan Ossian rajongók – a tavaly szeptemberben megjelent Egyek vagyunk című Ossian Tribute lemezen is szerepeltek, – külföldi előadóként egyedül – az Ítéletnap című dallal.

▶️ OSSIAN + CRYSTAL VIPER ‘A Reményhozó’ lemezbemutató koncert Facebook eseménye:
www.facebook.com/events/2243695955844911

Ossian – A Reményhozólemezbemutató koncert
2019.09.14.
Kapunyitás: 18:00
BUDAPEST
BARBA NEGRA TRACK

➽ JEGYÁRAK:
3999 Ft – 2019.09.13-ig
4499Ft – a koncert napján és a helyszínen

➽ ONLINE JEGY:
▲ Barba Negra rendszerében ▲
jegy.rock1.hu/ossian_20190914

▲ Ticketportal rendszerében ▲
www.ticketportal.hu/event/OSSIAN-A-Remenyhozo

▲ Broadway Jegyiroda rendszerében ▲
broadway.jegy.hu/program/ossian-a-remenyhozo-lemezbemutato-koncert-102985/540806

➽ Az albumról korábban megjelent szöveges videók és klipek:

▶️ Ossian: Hangzavarban a Harmóniát (hivatalos szöveges video)
www.youtube.com/watch?v=IsPxtpzk_70

▶️ Ossian: Ez jár nekem (hivatalos szöveges video)
www.youtube.com/watch?v=HDaU-RttQVc

▶️
Ossian: Gyönyörű Bolond (hivatalos videoklip)
www.youtube.com/watch?v=n0L7GoKLQhU

▶️ Ossian: Megjártam Mennyet és Poklot (hivatalos szöveges video)
www.youtube.com/watch?v=Pk5ZuIeX9rY

▶️ Ossian Facebook:
www.facebook.com/OssianOfficial/

▶️ Hammer Records Facebook:
www.facebook.com/HammerRecordsHungary/

Kapcsolódó cikkek

Ossian – áprilisban érkezik a “Csak a Jót” nagylemez

KMZ

Ossian – ma este lemezbemutató koncert a Barba Negra Trackben!

KMZ

Ossian – kígyózó sorok a megjelenés napján platinalemezzé érett ‘A Reményhozó’ dedikálásán

KMZ

Ossian – ‘Ez jár nekem’ dalpremier a jövő héten érkező A Reményhozó albumról, a budapesti lemezbemutató koncerten a lengyel Crystal Viper lesz a zenekar vendége

KMZ

OSSIAN – nőnapi dal -és klippremier: Gyönyörű Bolond

KMZ

OSSIAN – előrendelés és dalpremier – hamarosan érkezik A Reményhozó!

KMZ

Ossian – Új dallal és jubileumi koncertsorozattal ünneplik Paksi Endre 60. születésnapját

KMZ

Megjelent az Ossian új válogatáslemeze, tripla jubileumot ünnepel idén a zenekar

KMZ

Ossian – Lemezelőzetes dallal jelentkeztek, előrendelhető a “Nyitott szívvel” válogatásalbum!

KMZ

Ossian – Egy éves budapesti szünet előtt – látványos nagykoncert jövő szombaton a Barba Negra Track-ben!

KMZ

Ossian – Dupla platinalemez Az Igazi Szabadság!

KMZ

Ossian Dalpremier: Köd előtted, köd mögötted – Ma jelenik meg az új album!

KMZ

Ossian – Célszemély dalpremier / Hamarosan érkezik az új album!

KMZ

Ossian dal -és klippremier: Ahol a szürkeség véget ér

KMZ

Ossian: Hallgass bele az új lemez dalaiba / hétvégén indul a turné!

KMZ

Ossian – Platinalemez a 30 év legszebb balladái

KMZ

5 nap alatt aranylemez lett az Ossian „30 év legszebb balladái” albuma

KMZ

Ossian – Régi Láng videó klip premier és 30 év legszebb balladái egy korongon

KMZ

Ossian – Válogatás album 30 év legszebb balladáiból a jubileumi koncert tiszteletére

KMZ

Tarolt az Ossian a sikerlistán 18 album a Mahasz Top 40-ben, Platinalemez a Fényárban és félhomályban

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár