Hírek

Ossian – Már az előrendelések alapján aranylemez a Lélekerő

Április 13-n jelenik meg a tavaly november óta ismét négyes felállással muzsikáló Ossian legújabb, sorrendben 20. stúdióalbuma, a Lélekerő. A zenekar honlapján továbbra is előrendelhető friss korongra már a megjelenés előtt egy héttel aranylemeznyi rendelés érkezett. A lemezbemutató koncert május 24-én a Barba Negra Track nagyszínpadán lesz, a csapat közzé tett egy újabb dalt is a korongról. 

A legutóbbi, 2013-as Tűz jegyében című lemezhez hasonlóan a Lélekerő című korongot is a törökbálinti SuperSize Recordingban rögzítette a zenekar Varga Zoltán vezetésével.

A 11 dalt tartalmazó anyag előrendelhető a csapat hivatalos oldalán: www.ossian.hu.  A Lélekerő exkluzív, limitált darabszámban digipack CD-n, illetve szintén limitált számban kazettán is rendelhető, valamint elérhető egy extra csomag is, amely tartalmazza a digipack CD-t, a kazettát, és egy passtartót is.

Kizárólag a CD vagy az extra csomag mellé rendelhető kedvező áron, egyedi, csak ezen az úton beszerezhető férfi és női póló is.

A legfrissebb adatok alapján a Lélekerő a megjelenés előtt már egy héttel az előrendeléseknek köszönhetően aranylemezzé vált!

Április 13-án, a lemez megjelenésének napján a zenekar dedikálással egybekötött közönségtalálkozót tart a Liquid Rock-ban. délután 16 órától.

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/670462159743620/

A lemezbemutató koncert időpontja 2015 május 24! A koncert Barba Negra Trackben kerül megrendezésre.  A koncerten az új korong dalai mellett természetesen a legnagyobb Ossian klasszikusok is felcsendülnek majd. A koncertre a lemez megjelenéséig kedvezményes, „Early bird” jegyek vásárolhatóak 2000 forintos áron az alábbi linken: http://track.barbanegra.hu/ossian_20150524

A koncert Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/774116796015168/

A már korábban nyilvánossá tett Ahányszor látlak című új dal után már a második új nóta (Egyszerűen) szöveges videója került fel a kiadó Youtube csatornájára.

Az Egyszerűen című dal itt érhető el: https://youtu.be/sCwDaXvAFIA

Az Ahányszor látlak szöveges videója pedig itt tekinthető meg: https://youtu.be/l087-qrRAmc

Ossian: Lélekerő album előzetes trailer: https://www.youtube.com/watch?v=JU0h-ktevGI

Ossian: Lélekerő CD dallista:

1. Hajt a szív
2. A Barát
3. Ahányszor látlak
4. Egyszerűen
5. Lélekerő
6. Visszajövök
7. Hiába szép
8. Születésnap
9. Búcsú
10. Üzenet
11. Mind itt vagyunk

További Ossian koncertek 2015-ben:

Március 21. Alistál (Felvidék)
Április 5. Jánosháza
Április 11. Szolnok
Április 25. Csorna
Május 8. Jászboldogháza
Május 9. Győrújbarát
Június 5. Tornalja
Június 6. Lakhegy
Június 12. Újszilvás
Június 13. Kazincbarcika
Június 18. Balatonakarattya
Június 20. Torna (Felvidék)
Június 21. Kétpó
Június 27. Szentegyháza (Erdély)
Július 2. Magyarkanizsa (Vajdaság)
Július 3. Hajdúnánás
Július 4. Csókakő
Július 10. Siófok
Július 11. Tiszaföldvár
Július 17. Körmend
Július 24. Debrecen
Július 25. Zalaszentgrót
Július 30. Mezőtúr
Július 31. Vecsés
Augusztus 1. Váraszó
Augusztus 4. Szolnok
Augusztus 7. Csongrád
Augusztus 8. Balatonfüred
Augusztus 14. Fonyód
Augusztus 15. Csanádapáca
Augusztus 19. Kolozsvár
Augusztus 21. Bánk
Augusztus 22. Szatmárnémeti
Augusztus 29. Alsóörs
Október 9. Hódmezővásárhely
Október 10. Veszprém
Október 17. Tatabánya
Október 23. Nyíregyháza
Október 24. Kecskemét
November 7. Pécs
November 13. Dunakeszi
November 14. Győr
November 21. Debrecen
December 5. Miskolc
December 12. Kaposvár
December 27. Cegléd
December 28. Szombathely
December 29. Székesfehérvár
December 30. Békéscsaba

Kapcsolódó cikkek

Angyalok és Emberek címmel megjelent az Ossian új nagylemeze

KMZ

Ossian dal- és klippremier: Továbblépni – Szeptember 9-én tripla születésnapi koncert a fővárosban

KMZ

Ossian 65 – 25 – 50 tripla jubileumi nagykoncert szeptember 9-én a Barba Negrában

KMZ

“Minden Barátot szeretettel várok a Békesség Sugárúton!” – Paksi Endre dal- és klippremier!

KMZ

Három év után újra Ossian ünnep Budapesten!

KMZ

Ossian – áprilisban érkezik a “Csak a Jót” nagylemez

KMZ

Ossian – ma este lemezbemutató koncert a Barba Negra Trackben!

KMZ

Ossian – 3 hónap alatt dupla platina A Reményhozó album!

KMZ

Ossian – kígyózó sorok a megjelenés napján platinalemezzé érett ‘A Reményhozó’ dedikálásán

KMZ

Ossian – ‘Ez jár nekem’ dalpremier a jövő héten érkező A Reményhozó albumról, a budapesti lemezbemutató koncerten a lengyel Crystal Viper lesz a zenekar vendége

KMZ

OSSIAN – nőnapi dal -és klippremier: Gyönyörű Bolond

KMZ

OSSIAN – előrendelés és dalpremier – hamarosan érkezik A Reményhozó!

KMZ

Ossian – Új dallal és jubileumi koncertsorozattal ünneplik Paksi Endre 60. születésnapját

KMZ

Megjelent az Ossian új válogatáslemeze, tripla jubileumot ünnepel idén a zenekar

KMZ

Ossian – Lemezelőzetes dallal jelentkeztek, előrendelhető a “Nyitott szívvel” válogatásalbum!

KMZ

Ossian – Egy éves budapesti szünet előtt – látványos nagykoncert jövő szombaton a Barba Negra Track-ben!

KMZ

Ossian – Dupla platinalemez Az Igazi Szabadság!

KMZ

Ossian Dalpremier: Köd előtted, köd mögötted – Ma jelenik meg az új album!

KMZ

Ossian – Célszemély dalpremier / Hamarosan érkezik az új album!

KMZ

Ossian dal -és klippremier: Ahol a szürkeség véget ér

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek