Hírek

Palmetta – Előrendelhető a “Kavalkád” című új lemez, megjelent az „Esztendőre vagy kettőre…” gyermekkönyv és videóban mesélnek az amerikai utazásról

November 30-án egy rég várt PALMETTA kiadvány jelenik meg, a zenekar 10. éves jubileumát ünnepli ebben az évben, ennek apropójából az idén egy új, “Kavalkád” című ünnepi Digipack nagylemezzel is jelentkeznek. Az album címe is arra utal, hogy az előzőekhez képest a dalokat kicsit más felfogásban álmodták meg. A „Kavalkád” lemez egy igazán változatos (rock, akusztikus dalokkal és népzenei betétekkel tűzdelt) kiadványra sikeredett, megannyi vendégénekessel, vendégzenésszel. Az album igényes digipack csomagolásban érkezik. A lemezen a zenekartól már jól megszokott 13 dal lesz hallható, melyből 10 új, a felvételek pedig a szolnoki Denevér Hangstúdióban készültek Boros Béla irányítása alatt. A dalokat Cserfalvi “Töfi” Zoltán keverte és maszterelte. A borító és a korong grafikája Salamon Roland és Boros Béla munkája.

Hogy egy kicsit érintsük az elmúlt 10 évet is, előző lemezeinkről egy-egy dalt újra hangszereltünk. Ami rock volt, azt akusztikusan, ami akusztikus volt, azt pedig rockba dolgoztuk át a mai kor igényeinek megfelelően, de meghagyva a dal eredeti szerkezetét.

❒ Palmetta – Kavalkád előrendelés:
palmettazenekar.hu/termek/palmetta-kavalkad-jubileumi-cd-elorendeles/

Több vendég művészt is meghívtunk hazai ismert zenekarokból. Az elmúlt 10 évben megjelent 5 Palmetta lemezen szándékosan nem voltak hallhatóak népi hangszerek, ellenben most a Berbence népi zenekar is tiszteletét tette Délvidékről, Temerinből különleges hangulatot adva a színvonalhoz. Összegezve, ezen a lemezen a húzós rocktól a finoman hangszerelt akusztikus dalok és a csodálatos népzene is egységet alkotva szólalnak meg! Ajánljuk mindenkinek kortól, nemtől függetlenül, valljuk, hogy mindenki megtalálja a lemezen a szívéhez legközelebb álló dalokat!

Vendégzenészek:Laczik Fecó (Beatrice), Binder Laura (Dalriada), Ficzek András (Dalriada), Nagy László (Örökség), Szíjjártó Zsolt (Kárpátia), Cserfalvi “Töfi” Zoltán, Bimbó Brigitta, Jekkel Judit, Szolnoki Népdalkör, Berbence népzenekarlabore.

Esztendőre vagy kettőre…” címmel jelent meg Magyarország első népi gyermekfoglalkoztató könyve, hozzá ajándék PALMETTA gyermek CD-vel. A könyvben a gyermekek számára figyelemfelkeltő és érdekes formában elevenítik fel a Kárpát-medence különböző tájainak jellegzetes öltözékeit, használati tárgyait, a magyar állat- és növényvilág kiemelkedő szereplőit.

A zenei CD-n tizenhárom népi gyermekdal hallható zenekari kísérettel, a könyvben a dalokhoz kapcsolódó képek és feladatok várják a gyermekeket, valamint két népmese is helyet kapott rajta. Lehet énekelni, eddig ismeretlen dalokat tanulni, mindeközben jókedvűen rajzolni, színezni, kézműveskedni, számolni és amihez csak kedvünk támad.

 “Esztendőre vagy kettőre…” gyermekkönyv + CD rendelés:
palmettazenekar.hu/termek/esztendore-vagy-kettore-gyermekkonyv-cd/

❒ Ízelítő a CD-ről:
www.youtube.com/watch?v=Ahp3m020X0M

❒ Ízelítő a könyvből:
palmettazenekar.hu/wpcontent/uploads/2018/10/palmetta_gyermekkonyv_2018_04_1000px.jpg

PALMETTA októberben Amerikában is járt, az utazásról pedig videóban számoltak be.

❒ “PalmettAmerika” útifilm (2018. október)
youtu.be/n7kKMEkdI4Q

2017 őszén kaptunk meghívást a XII. Sarasotai Magyar Fesztiválra, ahová hosszú szervezési munka után, 2018. október 10-én, nem kevés izgalommal indultunk el. Floridában töltött 10 napunk alatt adtunk két sikeres koncertet Sarasotában, valamint szabadidőnkben megtekinthettük többek között a Miami Beach-et, Tampa városát, Lido Key Beach-et, Siesta Key-t, valamint száguldozhattunk az Everglades Nemzeti Parkban. Érdekes és izgalmas utazásunkról készítettünk egy összefoglaló videót, tele élményekkel, mókával és érdekességgel.

❒ Palmetta Facebook:
www.facebook.com/palmettazenekar/

❒ Palmetta hivatalos honlap:
palmettazenekar.hu/

❒ Hammer Records Facebook:
www.facebook.com/HammerRecordsHungary/

Kapcsolódó cikkek

Palmetta – új énekesnővel folytatja a folk rock zenekar

KMZ

Palmetta – Új szöveges klipek, lemezbemutató koncert Békéscsabán

KMZ

Palmetta – Megjelent a Kavalkád című jubileumi lemez

KMZ

Palmetta – Előzetes dal a tavasszal megjelenő jubileumi lemezről

KMZ

Palmetta: Kis kece lányom… – megjelent az új CD

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek